Ukrajna harci robotokkal próbálja meg visszaszorítani az oroszokat

2025.03.23.
Olvasási idő: 2 perc

Ukrajna hadserege a létszámhiány miatt engedélyezte a 7,62 mm-es gépfegyverrel felszerelt, „Lyut” nevű harci robotok bevetését a fronton.

Miközben az ukránok veszteségei egyre nőnek, és a napokban közel 1300 négyzetkilométernyi területet veszítettek el a Kurszki régióban, Ukrajna katonai vezetése kedden bejelentette, hogy géppuskával felszerelt robotokat telepít a frontvonalra.

„A szárazföldi robotok fő feladata, hogy megerősítsék egységeinket és helyettesítsék a katonákat a legveszélyesebb területeken” – közölte az ukrán védelmi minisztérium.

Ukrán háború harci robot
Az AK-47-esek kaliberét használó harci robotok nehéz terepen is bevethetőek.

Sokak szerint Ukrajna azért döntött a géppuskával felszerelt robotok hadrendbe állítása mellett, mivel a háborúban álló ország továbbra is küzd a toborzással. Februárban Ukrajna új kampányt indított a 18-24 évesek toborzására, mivel a 25 év alattiakat alapvetően nem sorozzák be. A toborzási kampány közel 10 millió forint értékű bónuszokat, valamint jelzáloghitel-támogatást és ingyenes főiskolai képzést kínál. Ennek ellenére az ukrán hadsereg továbbra is létszámhiánnyal küzd, a védelmi minisztérium ezért dönthetett a fegyveres robotok bevetése mellett.

A Lyut éjszaka is képes akciókat végrehajtani

Az ukrán védelmi minisztérium a honlapján osztott meg részleteket a Lyut nevű harci robotról, és többek között a földi drón sokoldalúságát dicsérte.

„Úgy tervezték, hogy nehéz körülmények között is sokféle feladatot hajtson végre. Különösen az egységeink akcióinak megfigyelésére és tűztámogatására használjuk” – áll a minisztérium közleményében, hozzátéve, hogy a felszerelést valós harci körülmények között tesztelték a Kurszki régióban. Tekintve, hogy azon a területen az ukrán hadművelet teljes kudarccá fajult, a fegyveres robotok hatékonysága nem éppen bizalomgerjesztő.

A Lyut – amely ukránul „dühöt” jelent – egy 7,62 mm-es géppuskával és állítólag különösen fejlett páncélzattal van felszerelve. Emellett olyan technológiával rendelkezik, amely éjszaka is lehetővé teszi a célpontok megsemmisítését. A földi drónt egy elektromos motor hajtja, ami biztosítja, hogy a lehető legtovább észrevétlen maradjon az ellenség számára. A minisztérium nem tette közzé az akkumulátor élettartamát, de egyes források szerint a Lyut akár 72 órán keresztül is üzemelhet.

Ukrán háború harci robot
A fejlett szenzoroknak köszönhetően a Lyut sötétben is képes akciókat végrehajtani.

A 330 kilogrammos robotok egyébként nem teljesen autonómok: mindig egy katona működteti őket távirányítással. Ennek ellenére a rendszer óriási előnye, hogy egyetlen kezelő egyszerre képes manőverezni a járművet és tüzelni a géppuskájával.

Azonban bármennyire is fejlett technológiáról beszélünk, ne várjuk, hogy ez megfordítja a helyzetet az egyre nagyobb veszteségeket elszenvedő ukrán hadsereg számára.

Érdekelhet még:

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél