A hírnév átka: A Minecraft atyja eladta fő művét és eltűnt a föld színéről

2025.05.08.
Olvasási idő: 2 perc

A Minecraft „atyja”, Markus Persson, megalkotta a világ egyik leghíresebb videójátékát, óriásit kaszált annak eladásával és egyszerűen köddé vált. Mi állhat a háttérben, avagy mi késztette ezen döntés meghozatalára?

A svéd származású játékfejlesztő, aki „Notch” álnéven ténykedett, 2009-ben indította útjára a Minecraftot, amit később, 2011-ben a saját maga által alapított Mojang Studios dobott piacra. Amint azt már tudjuk, a játék kolosszális sikert aratott, kicsik és nagyok körében egyaránt.

A Minecraft atyja besokallt és dobbantott

2014-ben, amikor Persson még csak 35 éves volt, eladta a játék tulajdonjogait, illetve a fejlesztésével foglalkozó céget is a Microsoftnak. Az ügyletet rövid időn belül nyélbe ütötték és nem kevesebb, mint 2,5 milliárd dollár (az adók levonása után kb. 1,6 milliárd dollár) ütötte a programozó markát.

Ezt követően vásárolt egy 70 millió dolláros luxusvillát, Beyoncé és Jay-Z elől elhappolva azt, és nemes egyszerűséggel eltűnt a nyilvánosság elől. Akkoriban ez volt a legdrágább Los Angeles-i ingatlan, mondhatni a csodájára jártak.

Minecraft atyja Markus Persson

Sokan úgy vélik, hogy terhessé vált számára a vállalat vezetése és a hivatalos ügyek egyengetése, emiatt bólintott rá a Microsoft – valljuk be, meglehetősen vonzó – ajánlatára. Végtére is, ő a fejlesztői munkában teljesedett ki, nem a vezérigazgatói pozíció érdekelte.

A rá nehezedő nyomás, az újonnan jött elvárások és a felfokozott figyelem egyvelege eredményezte azt, hogy Persson inkább háttérbe vonult. Az észveszejtő vagyon nem oldotta meg a problémáit, küldetéstudatától viszont megfosztotta őt – 2015-ben a Twitteren adott hangott elkeseredettségének.

„Ibizán lógok híres emberekkel, azt csinálok, amit csak akarok, de még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak”, vallotta be a játékfejlesztő.

Ezt követően különböző startupokba fektetett, egy új játék ötletével is előállt és őrült partikat rendezett új otthonában, de semmi sem kötötte le úgy, mint a Minecraft fejlesztése. Az elmúlt évtizedben főként vitatható megnyilvánulásai és kirohanásai révén kapott médiafigyelmet, ami miatt a Microsoft igyekszik elhatárolódni tőle.

A Microsoft ennek ellenére sikert sikerre halmoz, az Egy Minecraft film tarolt a mozipénztáraknál. A játék népszerűségét más fejlesztők is próbálják kamatoztatni, áprilisban debütált a Somnia blokklánc-teszthálózaton működő, Chunked nevű Minecraft-klón játék.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél