Az elmúlt évtizedek ólomfestékéhez és azbesztjéhez hasonlóan a mikroműanyagok lettek az új főellenség, amely ellen minden környezetvédelmi szervezet fellépést követel. Ezek a szennyeződések egyre nagyobb mennyiségben fordulnak elő a tengerekben és óceánokban, ami valóban aggasztó. Bár mindannyian láttunk már szívszorító fotókat a vizes palackokkal és nejlonzacskókkal teleszórt strandokról, a mikroműanyagok ezzel szemben nagyrészt láthatatlanok.
De mik is ezek a szennyeződések és hogyan keletkeznek? Alapvetően kétféleképp jöhetnek létre, így megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos mikroműanyagokat. Az elsődleges mikroműanyagokat szándékosan állítják elő, hogy többek között kozmetikai termékekbe – például bőrradírokba -, vagy épp ipari tisztítószerekbe rakják őket. A másodlagos mikroműanyagok ezzel szemben akkor keletkeznek, amikor nagyobb tárgyak – például palackok, zacskók, vagy halászhálók idővel lebomlanak a környezetben, és a napfény, a mechanikai hatások, illetve a hő hatására apró részecskékre esnek szét.
Már több milliárd tonna műanyaghulladékot juttattunk a természetbe, és ezek a szennyeződések egyre kisebb részecskékre esnek szét, amelyek még sok ezer évig nem bomlanak le teljesen. A tudósok azonban most egy olyan megoldást találtak ki, amellyel kagylók és növények segítségével tudják megtisztítani a tengereket a mikroműanyagoktól.
Egy speciális hab szívja magába a mikroműanyagokat
Egy kutatócsoport kifejlesztett egy olyan, a mikroműanyagok felszívására alkalmas szivacsot, amely könnyen hozzáférhető természetes anyagokból, tengeri élőlényekből származó kitinből és növényekből származó cellulózból készül. Ha ezeket az anyagokat megfelelően feldolgozzák, akkor egy olyan szuperporózus habot lehet készíteni belőlük, amely gyakorlatilag magához tapasztja a mikroműanyagokat, eltávolítva azokat a vízből.
Az anyag létrehozásához két fő – természetes – alapanyag szükséges: a kitin és a cellulóz. A kutatók mindkét összetevőben felbontották a hidrogénkötéseket, ami lehetővé tette, hogy egy habszerű anyagot készítsenek belőlük. Az eredmény egy olyan anyag lett, amelynek a felületén negatív és pozitív töltésű területek vannak, így hatékonyan képesek a mikroműanyag-részecskékhez kötődni. A habszerű szivacs tehát a mikroműanyagot elektrosztatikus vonzás segítségével tapasztja magához.
A hab nagyon jól teljesített a tesztek során, a legtöbb esetben a mikroműanyagok 99%-át magába szívta. Még lenyűgözőbb, hogy a hab még az ötödik teszt után is 95% felett teljesített. A kutatók azt is megjegyezték, hogy az új anyag különösen jól szívja magába a szemétben gyakran előforduló műanyagokat – például a polisztirolt, a polipropilént és a polietilén-tereftalátot (PET).
Nemcsak egyszerű, de kifejezetten olcsó is az új megoldás
Az új módszer szépsége az egyszerűségében és hozzáférhetőségében rejlik. A drága anyagokat vagy bonyolult gyártási folyamatokat igénylő high-tech megoldásokkal ellentétben a hab olyan anyagokból készül, amelyek bőségesen rendelkezésre állnak, és amelyek 100%-ban természetesek. A kitin már csak azért is könnyen hozzáférhető, mert az élelmiszernek szánt tengeri herkentyűk feldolgozása során eldobott vázakból és héjakból egyszerűen elő lehet állítani. A kutatási dokumentum az új habanyag előállításának alapvető módszereit is ismerteti, ami pedig még jobb az egészben, hogy ezek nem haladják meg egy átlagos, hozzáértő vegyészmérnök tudását.
Bár ez a hab nem fogja egymagában megoldani az óceánok műanyagszennyezettségét, a problémát mindenképpen enyhíteni tudja. A kihívás most a gyártás növelésében és a valós körülmények között alkalmazható módszerek kidolgozásában rejlik. A hab kifejlesztése volt az első lépés – a következő lépés az, hogy kitaláljuk, hogyan lehet azt ténylegesen hasznosítani az óceánok megtisztítására. Persze úgy lenne a legegyszerűbb megállítani a műanyagszennyezést, ha nem hagynánk, hogy ezek az anyagok kikerüljenek a tengerekbe, azonban már most is olyan mennyiségű mikroműanyag van az óceánokban, amivel muszáj foglalkozni.
Hungarian