A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell ketrecéből vagy nem tanulunk az elkövetett hibáinkból és mindig a vesztünkbe rohanunk?
Donald Cardwell, brit tudomány- és technikatörténész híres megállapítása szerint „egyetlen nemzet sem volt igazán kreatív egy történelmileg rövid időszakon túl”. Ez az ún. Cardwell-törvény néven ismert mondás sokakat foglalkoztat, akik aggódnak az innováció jövője miatt. Vajon létezik olyan ország a világon, amely képes lesz kiszabadulni a Cardwell-törvény börtönéből, és olyan környezetet teremteni, amely hosszabb időintervallumra is képes elősegíteni az innovációt?
Ahhoz, hogy jobban megértsük az országok előtt álló igen komoly akadályt, érdemes inkább a városok szintjére fókuszálni, amelyek gyakran az innováció motorjaként működnek. Bár Cardwell törvénye az egész társadalomra vonatkozik, jól alkalmazható a városok szintjén is. Végül is a városállamok voltak az első államok (lásd ókori Görögországot), és az intézményi kísérletek helyszínei. Hosszú ideig a városok, nem pedig a nagyobb nemzetek élveztek lojalitást.
A városok felemelkedése és tündöklése – csakúgy mint a nemzeteké – általában rövid ideig tart. Ahogy a brit tudományos író, Matt Ridley megjegyezte: „A globális haladás egy sor hirtelen kitörő innovációs tűzvésztől függ, amelyek előre nem látható helyeken törnek ki, hevesen égnek, majd gyorsan kialszanak.”
Van kivétel ez alól a szabály alól? Van olyan város, amelynek sikerült a vártnál hosszabb ideig fenntartania az innováció aranykorát, és mit tanulhatunk tőlük? A korábbi korszakok városai általában hosszabb időtartamra elért eredményeikkel tűnnek ki. De ez nem azért van, mert képesek voltak áttörni a Cardwell-törvény említette akadályt, hanem mert a távoli múltban a fejlődés gyakran fájdalmasan lassú volt.
Városok, melyek tündököltek, majd a mélybe süllyedtek
Az írás például több generáción át fejlődött: a könyvelők által nyilvántartási célokra kitalált egyszerű piktogramok szimbolikus írássá, majd végül nagyon absztrakt, ékírásos karakterekké alakultak. Az írás szülőhelye Uruk, egy ősi sumér város volt. Uruk történelmének legjelentősebb része több évszázadon át tartott, de csak azért, mert a város nagy eredményeinek eléréséhez generációkra volt szükség. Aligha érdemes olyan társadalmat utánozni, amely ilyen ütemben fejlődött.
Ezzel szemben, ha a modern történelemre tekintünk, a fejlődés üteme felgyorsul, de a kreativitás területe szűkül. Manchester, az úgynevezett világ műhelye, az ipari forradalom idején élen járt, de csak néhány évtizedig. Houston fénykora, amikor az űrkutatás előrehaladását segítette, szintén csak néhány évtizedig tartott. Ma a legfiatalabb élő ember, aki járt a Holdon, 89 éves. Tokió az 1980-as évek technológiai fővárosából évtizedekig tartó gazdasági stagnálásba süllyedt. A Szilícium-völgyet és a digitális forradalmat szülő San Francisco-i öbölvidék elvesztette egyeduralmát, és ma már sok technológiai áttörés máshol történik.
Még ennél is rosszabb sors jutott Detroit városának, mely egykor az autógyártás mekkája volt. A Ford, a Chrysler és a General Motors központjaként Detroit volt a világ autóipari központja az 1910-es évektől kezdve. Csillaga azonban mindössze néhány évtized után kialudt, hiába volt a Ford futószalag és az ipari automatizáció szülőhelye. A hanyatlás oka a globalizációban, az autógyártás kiszervezésében, a versenyképesség csökkenésében keresendő.
A modern korban az innováció aranykora bárhol is zajlik, általában csak néhány évtizedig, vagy még rövidebb ideig tart. Ahhoz, hogy megértsük, miért ismétlődik ez a minta olyan következetesen, vegyük figyelembe azokat az alapvető feltételeket, amelyek támogatják – vagy szabotálják – a tartós innovációt. A gazdaságtörténész Joel Mokyr egy 1993-as esszéjében világosan leírja, milyen keskeny ösvényen kell haladnia a társadalmaknak a kreativitás előmozdítása érdekében, amelyen akár egy rossz lépés is képes mindent tönkretenni.
Nem tanulunk a hibáinkból
De mi okozza valójában a haladás központjainak bukását? Bár a világot megváltoztató innovációk rendkívül sokféle helyről származnak, a Song-kori Hangzhou-tól a második világháború utáni New York-ig, a kreativitás helyszínei szinte mindig bizonyos kulcsfontosságú jellemzőkkel rendelkeznek. Ezeknek a tényezőknek az elvesztése jelenti a végüket. Ezek a jellemzők a következők: viszonylagos béke, nyitottság az új ötletek iránt és gazdasági szabadság.
A szabad vállalkozás és az egészséges verseny ösztönzi az innovációt, és a határokon átnyúló kereskedelem szabadsága fontos szerepet játszik a verseny fokozásában. Ugyanakkor a határokon átnyúló szabad kereskedelmet nem szabad összetéveszteni a határok teljes megszűnésével. A központilag irányított hatalmas birodalmakban a technológiai fejlődés általában stagnál, és az országok globális kormányzat alá történő teljes integrációja minden valószínűség szerint katasztrofális következményekkel járna. Bizonyos típusú nemzetközi verseny előnyös lehet, de nem az a fajta rivalizálás, amely háborúhoz vezet.
A háború mindent tönkretesz, mégis csatázunk
A háború a kreatív energiákat és gondolatokat a halált okozó fegyverek gyártása felé tereli, elterelve a figyelmet az életszínvonal javítását célzó technológiáktól. És természetesen a háború elvesztése egy társadalom teljes pusztulásához vezethet. Ráadásul a háború megakadályozza az innovátorok határokon átnyúló együttműködését, és még ugyanazon ország határain belül is gyakran nem tudnak összefogni a háborúval járó titoktartás miatt.
Bár egyesek a második világháborút a számítógép feltalálásának felgyorsításával hozzák összefüggésbe, érvek szólnak amellett is, hogy a konfliktus valójában késleltette a számítógép megépítését, mivel megakadályozta a berlini Konrad Zuse és a brit Alan Turing közötti együttműködést. Békés időkben is elfojtható az innováció, ha korlátozzák a szabadságot és a nyitottságot, csak kár, hogy az országok vezetői erre még mindig nem jöttek rá.
Röviden: a haladás veszélybe kerül, ha a béke háborúba torkollik, a nyitottságot elnyomja a szólásszabadság korlátozása, a szabadságot pedig a korlátozó vagy autoriter törvények aláássák.
A be nem avatkozás politikája hozza el az aranykort
Hongkong egy közelmúltbeli, szemléletes példa arra, hogy milyen gyorsan eltűnhetnek a haladás feltételei. Az 1960-as évek viharos gazdasági átalakulása során Hongkong a világ egyik legszegényebb országából az egyik leggazdagabb lett. Ezt a bravúrt a „be nem avatkozás” politikájával érte el. Egyszerűen lehetővé tette a hongkongiaknak, hogy szabadon versenyezzenek és együttműködjenek saját és társadalomuk gazdagodása érdekében. De a város büszke hagyománya, a korlátozott kormányzás, a jogállamiság és a szabadság hirtelen véget ért a Kínai Kommunista Párt kemény és könyörtelen fellépése miatt.
Hongkong példája ellenére van ok a reményre. A haladás központjai gyakran rövid életűek, de az a tény, hogy a történelem során a legtöbb társadalom csak rövid ideig maradt kreatív, nem szabad, hogy elbátortalanítson minket. Cardwell törvényének megdöntéséhez csak elkötelezettségre van szükség, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, és határozottan megvédjük a további haladáshoz szükséges feltételeket.
Hungarian 