Tucker Carlson egy Magyarországon is ismert amerikai jobboldali politikai médiaszemélyiség, aki korábban a Fox News-nál dolgozott, majd saját műsort indított. Világszerte ismertté vált interjúi révén, amelyeket Donald Trumppal, Vlagyimir Putyinnal vagy Orbán Viktorral készített. Ismert róla, hogy gyakran használ szándékosan megosztó retorikát, hogy vitát generáljon vagy figyelmet keltsen. Ezt tette nem is olyan régen ismét a műsorában, a The Tucker Carlson Show-ban, amelyben arról beszélt, hogy „a feudalizmus sokkal jobb volt, mint amiben most élünk. Mert akkor a vezető érdekelt volt abban, hogy a népe jólétben éljen. Mert ha minden jobbágya meghalt, ő is éhen halt.”
Vendége, az író Auron MacIntyre lelkesen egyetértett vele. Ő azt mondta, hogy ez tette igazán érdekeltté a vezetőt, hogy gondoskodjon az emberekről. Carlson nem szó szerint a középkori kínzást vagy elnyomást dicsérte, hanem egy idealizált, romantikus képet festett a feudális rendszerről.
A feudális korszakban az élet borzalmas volt, senki nem kívánhatja vissza
Carlson érvelése azt sugallja, hogy a feudális urak saját érdekből gondoskodtak jobbágyaik jólétéről. Az általa elképzelt rendszer azonban inkább a modern piacokhoz hasonlít, mint a középkori Európához. A skót közgazdász Adam Smith, aki 1776-os A nemzetek gazdagsága című könyvében lefektette a klasszikus közgazdaságtan alapelveit, már régen megmagyarázta ezt az elvet. Nem a hentes, vagy a pék jóindulatából várhatjuk a vacsoránkat, hanem abból, hogy ők a saját érdekeiket tartják szem előtt. Ha az ügyfelek elégedetlenek, a vállalkozások tönkremennek. A piacok az önérdeket kölcsönös haszonra fordítják oly módon, ahogyan a feudalizmus soha nem tudta.
Nem csoda, hogy Carlson érvelését (akiről tényleg jó tudni, hogy szándékosan igyekszik megosztó lenni) elég nevetségesnek tartotta az internet. Samuel Matlack, a The New Atlantis munkatársa viszont rámutatott, hogy rejtélyes gyakorisággal merül fel az az érv, hogy az iparosodás előtti múlt talán jobb volt a modernitásnál. Ami teljességgel érthetetlen, főleg, ha megnézünk néhány jellemzőt a feudális korból.
A feudális korszakban még a királyok is ritkán érték meg az öregkort. A 11. és a 15. század eleje között a legtöbb európai uralkodó fiatalon halt meg. Nem sok ember volt Európában, aki megérte akár a hatvanadik életévét is. A legtöbb uralkodó számára is teljesen elérhetetlen volt a 70 éves kor, a közemberek pedig még rosszabbul jártak. A 11. században egy európai ember átlagos várható élettartama 25 év körül mozgott, amit a megdöbbentő gyermekhalandóság okozott. Várható élettartam akkor és most:
Richard Hoffmann történész gyűjtése szerint 1000 csecsemő közül, akik túlélték a csecsemőkort, 250-en meghaltak hét éves korukra. Csak 40-70 százalékuk érte meg a serdülőkort. Ezzel szemben ma Európában a várható élettartam meghaladja a 80 évet. És a népességrobbanás bőséget is hozott, nem nélkülözést.
De a mindennapi élet sem volt túl szép. Carlson és a feudális rendszert visszasírók szerint a középkori parasztok kevesebbet dolgoztak, mint a modern emberek. Ez egy tévhit, ami Gregory Clark történész korai becsléséből származik, aki szerint a parasztok évente csak 150 napot dolgoztak. És bár ő a becslést később 300 napra módosította, ez már nem ragadt meg annyira a köztudatban. A 300 nap jelentősen magasabb, mint a mai 260 munkanap, még a fizetett szabadságok és a nyaralás figyelembevétele nélkül is. A jobbágyok ráadásul nem csak a saját földjükön voltak kénytelenek dolgozni, hanem a földesúrén is, és ha a földesúr rosszul bánt velük, semmit nem tudtak ellene tenni.
Egy másik gyakori tévhit, hogy a feudális társadalmak biztonságot nyújtottak cserébe a munkáért. A valóságban azonban a középkori Európát gyakori éhínség, háborúk és erőszak jellemezték. A rossz termés vagy kieső termés ellenére a helyi urak ugyanúgy követelték a termésből való részesedésüket, függetlenül attól, hogy a parasztoknak maradt-e elég a túléléshez. A rablóhadjáratok és a kisebb háborúk az élet állandó velejárói voltak, és az alsóbb rétegeknek alig volt védelmük, amikor a seregek végigsöpörtek a mezőkön.
A modern államok polgáraival ellentétben, akik a jogállamiság és a viszonylag pártatlan modern igazságszolgáltatási rendszer előnyeit élvezik, a parasztok védelmükért a földesuraikra voltak utalva, de nem volt érdemi jogorvoslatuk, amikor éppen ezek a földesurak voltak az elnyomás forrásai. A legtöbb paraszt számára a mindennapi élet a megerőltető munkát éhezéssel, erőszakkal és betegségekkel ötvözte, messze az idilli stabilitástól, amelyet a feudális világra romantikával gondolók képzelnek. A jobbágyokat gyakran verték, kínozták és ölték meg, mindenféle következmény nélkül. Az anyagi körülmények is szörnyűek voltak, 1300-ban az Egyesült Királyságban az éves átlagos jövedelem mai árfolyam fél millió forint volt, és ez volt Európa egyik leggazdagabb régiója.
A mai mércével mérve még a királyok is szegénységben éltek, míg a közönséges parasztok olyan nélkülözéseket szenvedtek el, amelyeket ma már nehéz elképzelni. Carlson romantikus elképzelése a feudális életről alig hasonlít a történelmi valóságra. Aki szerint ez egy ideális világ, képzelje el a teljes nélkülözést, a nyomort, a rövid életet, az erőszakot, a korlátlan hatalommal visszaélést és sok más olyan tényezőt, amitől a feudális korszakban az élet borzalmas volt. A feudalizmus története nem ad okot arra, hogy visszatérését kívánjuk.
