A gazdaság sosem csak számokról szól. Mögötte ott húzódnak a hitek, a félelmek, az igazságérzet – és néha az a vágy, hogy valaki „igazságosabbra” írja át a világot. Ezt a kísértést hívják ma újra szocializmusnak.
Az Egyesült Államokban – ahol a piac szabadsága maga volt a nemzeti hitvallás – most ismét teret nyer ez a régi eszme. New York újonnan megválasztott polgármestere nyíltan vallja magát szocialista gondolkodónak, és a beiktatása körüli vita újra előhozta a régi kérdést: mit jelent ma a gazdasági szabadság, és miért vonz mégis sokakat a szocializmus eszméje?
A szocializmus új köntösben
A mostani mozgalom már nem a száz évvel ezelőtti „brit úri szocializmus” – a jóléti állam megfontolt, polgári verziója –, hanem sokkal inkább a klasszikus marxista gondolat modern újracsomagolása.
A szlogen ismerős: legyen mindenki számára ingyenes a lakhatás, a közlekedés, az egészségügy – a számlát majd befizetik „a gazdagok”. Csakhogy a történelem újra és újra megmutatta, hogy amikor a rendszer nem bírja el a saját ígéreteit, az államnak marad az erő: szabályozás, kényszer, tiltás. Ez mindenhol így történt, ahol ezt az utat próbálták járni.
A szocialista gazdaságfelfogás egyik sajátossága, hogy hajlamos elvonatkoztatni a valóságtól: a termelés, a piac, a kereslet és kínálat törvényei helyett inkább az „igazságos elosztás” eszméjét teszi meg mércének.
Ennek a szemléletnek az egyik legnagyobb tévedése, hogy úgy tekint a gazdaságra, mint egy olyan gépre, amit felülről irányítani lehet. Árakat fagyaszt, béreket korlátoz, adókat emel, és azt hiszi, a rendelet majd pótolja a keresletet. Csakhogy a piac nem szeszélyből mozog: minden mesterséges beavatkozás torzítja a valóságot, és végül mindig azok járnak a legrosszabbul, akiket elvileg védeni akartak.
New York városában most éppen ez a kísérlet zajlik. Az új polgármester nyíltan szocialista programot hirdetett, és azt ígéri, hogy megfékezi az ingatlanpiacot, megadóztatja a tőkéseket, és „visszaadja a várost az embereknek”. A valóság viszont az, hogy a tőke – és vele együtt az emberek – menekülnek.
A munkaérték-elmélet és a félreértett igazságosság
Karl Marx a 19. században a gazdaságban is morális kérdést látott. Szerinte minden érték forrása a munka, ezért minden haszon, amit a tőke „elvesz” a dolgozótól, igazságtalan. Ez a gondolat az úgynevezett munkaérték-elmélet: hogy minden jószág értéke a benne megtestesülő emberi munkából származik.
A logika látszólag tiszta és erkölcsös – a gyakorlatban azonban hibás. Adam Smith és David Ricardo is érintette ezt az elképzelést, de sosem zárták ki, hogy az érték ennél összetettebb dolog. A 19. század végére három közgazdász – William Stanley Jevons, Léon Walras és Carl Menger – megfogalmazta az új, úgynevezett szubjektív értékelméletet, amely szerint az érték nem a munkában rejlik, hanem az emberi szükségletekben és ítéletekben.
Menger 1871-es könyvében, A közgazdaságtan alapelveiben így ír:
„Az érték nem magukban a javakban rejlik, hanem abban a jelentőségben, amelyet azoknak tulajdonítunk, mert hozzájárulnak életünk és jólétünk fenntartásához.”
Más szóval: a gazdasági érték nem tárgy, hanem ítélet. Az ember döntése, hogy mit tart hasznosnak, és mennyit hajlandó adni érte. Innen nézve az egész marxista logika megdől: nem a gyár falai között születik a gazdasági igazság, hanem az egyéni értékválasztásokban.
Amerikai hagyomány és gazdasági önállóság
Az Egyesült Államok története a gazdasági önállóságra épült. Az ország alapítói közül senki sem az állami beavatkozásban, hanem a magánkezdeményezésben látta a jólét forrását. Thomas Jefferson kedvenc közgazdásza például nem Adam Smith, hanem a francia fiziokrata Anne Robert Jacques Turgot volt.
Turgot a 18. században a francia udvar pénzügyminisztereként az adók csökkentéséért, a szabad árképzésért és a vállalkozások szabadságáért küzdött. Azt hirdette, hogy a gazdaság nem akkor virágzik, ha a hatalom osztja el az értéket, hanem ha hagyja, hogy az emberek maguk hozzák létre.
Jefferson annyira tisztelte Turgot-t, hogy mellszobrot állíttatott neki a monticellói otthonában. A francia gondolkodó tanításai mély nyomot hagytak az amerikai gazdasági filozófiában: a szabadság nemcsak politikai, hanem gazdasági alapelv is. Az „amerikanizmus” ennek az eszmének a kifejeződése: a tulajdon tisztelete, a munka becsülete, a kreativitás, a mértéktartás és a közösség iránti felelősség egyensúlya.
Jefferson és Alexander Hamilton vitája a fiatal Amerikában már erről szólt. Hamilton a bankrendszert, az ipart és az állami szerepvállalást támogatta, míg Jefferson az agrárszabadságot, az önellátást és az alacsony adókat védte. A két nézet között feszültség volt, de egyik sem kérdőjelezte meg a szabadság alapelvét. Ezek a viták formálták meg azt a gazdasági hagyományt, amelyből az amerikai „mérsékelt kapitalizmus” kinőtt.
Régi eszme, új arc
Az amerikai történelemben mindig akadtak olyanok, akik más úton keresték az igazságot. Az egyik legismertebb korai szocialista, Eugene Debs például sosem volt kommunista: a szólásszabadságért, a békéért és az egyéni méltóságért állt ki. A századforduló Amerikájának baloldala még nem a kollektivizmust, hanem a szabadságot hirdette – más eszközökkel, de ugyanabból az emberi igényből, hogy az egyén számítson.
Ez az örökség mára szinte eltűnt. A mai „akadémiai szocializmus” már nem a valóságra, hanem elméleti konstrukciókra épül – steril környezetben, a gazdasági tapasztalatoktól elszigetelten. Az elmélet ma is hangos, de egyre kevésbé érinti meg az amerikai lélek mélyén élő felelősség- és szabadságeszményt.
Az eszmék útja az egyetemi termektől a városházáig
Az amerikai elitképzés nemcsak jövőbeli politikusokat és vállalatvezetőket nevel, hanem világnézeteket is. Az egyetemek falai között formálódnak azok az eszmék, amelyek később a közéletben és a gazdaságban is testet öltenek. A 21. században ezek közül egyre hangosabban éled újra a szocialista gondolkodás – most már nem elméleti vitákban, hanem konkrét várospolitikai döntésekben.
A folyamat nem új: az amerikai felsőoktatásban évtizedek óta jelen van a marxista közgazdaságtan, és időről időre visszakúszik a közbeszédbe is. A legfrissebb példát New York szolgáltatja, ahol az új városvezetés nyíltan vállalja a baloldali gazdasági modell iránti rokonszenvét.
Visszatérés az alapokhoz
A végkövetkeztetés egyszerű, de nem felszínes: a szabadság és a felelősség gazdasági kategóriák is. Az Egyesült Államok ereje mindig abban rejlett, hogy az egyéni kezdeményezést tekintette a fejlődés motorjának, nem az állami beavatkozást.
Ha van „amerikai hitvallás”, az valahogy így hangzik: a magántulajdon védelme, a kisvállalkozások tisztelete, az ipari monopóliumok elutasítása, a kemény munka, a takarékosság, a család, a hit és a közösség.
Ami erkölcsös, az gazdaságilag is működik – és ami működik, az többnyire nem kívülről, hanem belülről fakad.
Ezt az örökséget ma is érdemes felidézni: mert amikor újra felbukkan a gondolat, hogy az állam jobban tudja, hogyan kellene élnünk, akkor nemcsak gazdasági, hanem emberi értelemben is elveszíthetjük azt, amiért a szabadságot valaha kiharcolták.
