Régi hagyomány tért vissza az ünnepi készülődés időszakába a fiatalok körében

2025.12.06.
Olvasási idő: 3 perc

Meglepő konkluzióra jutott a Snapchat mögött álló Snap cégének egyik elemzése. Azt már régóta látjuk, tudjuk, hogy mindenki mindent, így a karácsonyi készülődését vagy ajándéklistáját is a közösségi oldalakon osztja meg. Viszont a nosztalgiának köszönhetően egy új trend ütötte fel a fejét. Mert a Z-generáció nosztalgiájának köszönhetően újjáéledni látszik egy régi ünnepi hagyomány: a kézzel írt kívánságlista.

A Snap új kutatása szerint a Z-generáció (az 1995 és 2012 között születettek) 40%-a már szívesen ír fizikailag levelet, amikor eljön az ideje, hogy feljegyezze a kívánságait. Viszont az a csavar a történetben a múlthoz képest, hogy a Z-generáció kézzel megírja ugyan a leveleket, de aztán a közösségi médiában „küldi el” a listát a Télapónak vagy éppen a Jézuskának.

A hagyományos és digitális világ teljesen összefonódott

Rachel Levy, a Snapchat kiskereskedelmi és életmód részlegének vezetője szerint ez az eredmény rávilágít arra, milyen fontos a nosztalgia, valamint arra, hogyan tudják a márkák a technológiát és a közösségi médiát felhasználni ahhoz, hogy új jelentést adjanak a hagyományoknak. Amikor ebben az összefüggésben nosztalgiáról beszélünk, akkor a hagyományos és digitális tevékenységek összefonódásáról beszélünk. Ez a trend egyrészt a figyelemfelkeltő pillanatok iránti vágyból, másrészt az ünnepi varázslat utáni vágyból fakad.

A kutatásból kiderült, hogy a karácsonyi kívánságlistát író Z-generációs fiatalok csaknem háromnegyede (74%) szerint ez teszi az ünnepi időszakot nosztalgikusabbá, személyesebbé és örömtelibbé. Mások számára ez egy ritka, nyugodt pillanat a mozgalmas és hektikus időszakban, egy tudatos szünet (23%) a karácsonyi őrület kezdete előtt. A Z-generáció szokásait ismerve az nem meglepő, hogy a közösségi médiában köt ki a kézzel írt levél, a kutatás szerint a felhasználók 68%-a megosztja ajándékötleteit üzenetküldő alkalmazásokon és közösségi médiás posztokon keresztül.

Az is látható volt a Snap elemzéséből, hogy a kívánságlisták nem állandóak és fixek. A korábban leírtakat pillanatok alatt megváltoztatják a felhasználók, az alapján, amit láttak, amit hallottak másoktól. Mindez azt jelenti, hogy a márkáknak, a közösségi platformoknak és az alkotóknak nagy szerepük van. A Z-generáció 77%-a az influenszerek alkotói tartalmaiból, vagy a barátok és családtagok közösségi fiókjaiból és azok megosztásaiból merít ötleteket.

Ezért a közösségi platform kutatása azzal a konkluzióval zárul, hogy a tartalomkészítőkkel kell még inkább partnerségre lépnie a cégeknek. Szerencsére persze a fizikai élmények és a böngészés még mindig fontosak, ennek a generációnak több mint 42%-a a nagy, tömegeknek szóló kereskedelmi kommunikációt vagy a mainstream, hétköznapi vásárlóknak szánt marketinget is használja. A Snapchat azt is tanácsolta elemzésében a márkáknak, hogy tegyék könnyebbé az emberek számára a kívánságlisták összeállítását és termékeik megosztását barátaikkal és családtagjaikkal. Itt a szívecskézésre, kedvencelésre érdemes gondolni, de arra is, hogy egyértelműen kell látnia a felhasználóknak, hogy milyen termékek érhetőek el és milyen paraméterekkel.

A Snapchatnek egy kis önreklám is jutott az elemzés végén, mert kiemelték saját AR Winter Village funkciójukat, amely virtuális faházakban kínálja a Chopard, Boss és Lancome márkák termékeit, így a felhasználók telefonjukon is élvezhetik a fizikai böngészés élményét. Ez egy izgalmas kutatási eredmény és érdekes olvasni a Z-generáció szokásairól, de sose felejtsük el, hogy a karácsonynak és az ünnepnek egyetlen dologról kell szólnia: arról, hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, ha lehetséges.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Legfrissebb hírek

sziget

7 rejtett álomsziget a világ eldugott tájain

Vannak helyek a világban, amelyek noha álomszépek, mégsem szerepelnek utazási plakátokon, nem trendelnek Instagramon, és nem hemzsegnek a turistáktól. Afféle fehér foltok az emberiség „kirándulós térképén”. Ezek a szigetek csendesek, érintetlenek és
halcsont

Mit tegyünk, ha torkon szúr a halas vacsora?

Gyerekként imádtam a halat, és úgy általában minden húsos ételt. Sok szép emlék kötődik a közös, vidám családi evésekhez, de akad olyan emlék is, amelyre nem szeretek gondolni. Tízéves koromban egyszer megakadt

Mielőtt továbblépnél