Olaszországban ismét előkerült egy régi, de mindig érzékeny kérdés: ki rendelkezik az ország hatalmas aranytartaléka felett. A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek párt szenátorai a 2026-os költségvetéshez benyújtott módosítóval azt szeretnék rögzíteni, hogy a Bank of Italy által kezelt arany „az olasz néphez” vagy korábbi verziók szerint „az államhoz, az olasz nép nevében” tartozik. A kezdeményezés azonnal politikai és európai szintű vitát váltott ki, mert sokan attól tartanak, hogy ez sértheti az EU-ban védett jegybanki függetlenséget.
Miért ekkora tét az olasz arany?
A Bank of Italy a világ harmadik legnagyobb nemzeti aranykészletét kezeli: 2452 tonnát, ami nagyságrendileg 300 milliárd dollár értéket képvisel a jelenlegi árak mellett. Ez az állomány az olasz gazdaság méretéhez mérve is jelentős, a becslések szerint nagyjából a nemzeti kibocsátás 13 százalékának felel meg.
Olaszország ráadásul az elmúlt évtizedekben következetesen ragaszkodott az aranyhoz. Míg egyes országok pénzügyi nehézségek idején hozzányúltak tartalékaikhoz, Róma még a 2008-as válság alatt sem kezdett el aranyat eladni. A hivatalos érvelés szerint a jegybanki arany célja nem a rövid távú költségvetési lyukak betömése, hanem a bizalom és a pénzügyi stabilitás védelme.
Hol van az arany és mire lehet használni?
Az olasz arany egy része Rómában, a jegybank Palazzo Koch alatti trezorjaiban található, ami nagyjából 1100 tonna. Hasonló mennyiséget az Egyesült Államokban őriznek, kisebb részeket pedig az Egyesült Királyságban és Svájcban.
A Bank of Italy saját tájékoztatása alapján a készlet elvileg fedezetként is szolgálhat hitelek felvételéhez, illetve végső esetben a piacon értékesíthető lenne a nemzeti valuta támogatására. Ez a megfogalmazás azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a kormány szabadon hozzányúlhatna az aranyhoz, és éppen itt kezdődik a mostani vita lényege.
Kapcsolódó tartalom: Globális aranykészlet számokban: így néz ki a Föld teljes aranyvagyona
Adósságnyomás és politikai logika
A háttérben nehéz nem észrevenni az államadósság kérdését. Olaszország adóssága 3000 milliárd euró felett jár, és a kincstári előrejelzések szerint 2026-ban 137 százalék fölé kúszhat a GDP arányában. Egy ekkora teher mellett érthető, hogy időről időre felmerül az arany értékesítésének gondolata, akár adócsökkentés, akár a kamatterhek enyhítése érdekében.
A mostani módosítók között ráadásul szerepel egy másik javaslat is, amely egyszeri hozzájárulással ösztönözné a háztartásokat a „be nem vallott” aranykészletek legalizálására. Ennek a bevételét egyes becslések több mint 2 milliárd euróra teszik.
Ütközés az Európai Központi Bankkal
A kritikusok szerint a tulajdonjogi nyelvezet megváltoztatása valójában politikai előkészítése lehet annak, hogy később könnyebb legyen az aranyat állami célokra mozgósítani. Az Európai Központi Bank már jelezte aggodalmát, és arra figyelmeztetett, hogy az ilyen lépések kikezdhetik a nemzeti jegybankok függetlenségét, amelyet uniós szerződések védenek. A kormánypárti szenátorok emiatt a hírek szerint finomítottak is a szövegen, az „állam” helyett inkább „az olasz nép” tulajdonáról beszélve, de az ECB üzenete így is egyértelmű: ez a terület jogilag és politikailag is aknamező.
A vita ezért túlmutat az aranyon. Arról szól, meddig terjedhet egy kormány befolyása a monetáris tartalékok felett egy olyan eurózónás rendszerben, ahol a pénzügyi stabilitás egyik alapköve éppen az, hogy a jegybankok nem rövid távú politikai logika szerint működnek.
