AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

2026.02.04.
Olvasási idő: 2 perc

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren.

A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált a pilóta nélküli földi járművek (UGV – unmanned ground vehicles) gyártása terén, lehetővé téve az ország hadserege számára, hogy felülkerekedjen a robothadviselésben, miközben csökkenti tudja az emberi áldozatokat.

Most egy videó jelent meg a közösségi médiában, amelyen három orosz katona látható, amint felemelt karral kilépnek egy épületből, és megadják magukat egy géppuskával felfegyverzett robotnak. Úgy tűnik, egy egyedi drónt képeztek ki a katonák feltartóztatására.

A Militarnyi ukrán katonai hírportál szerint a robot egy Droid TW nevű felderítő földi egység volt, amelyet az ukrán védelmi cég, a DevDroid épített. A mosógép méretű platform mesterséges intelligenciát használ a célpontok automatikus azonosítására, és 7,62 mm-es kaliberű lőszereket képes kilőni. A robotot az ukrán hadsereg Első Orvosi Zászlóaljának kérésére fejlesztették ki, amely a sebesült katonák heves tűz alatt történő evakuálására keresett módot. De a felvételek alapján a hadsereg már más felhasználási módot is talált neki.

A Jamestown Foundation megjegyezte, hogy az ukrán UGV-k „egyre inkább helyettesítik a gyalogságot a magas kockázatú küldetésekben, tartós tűzerőt, műszaki támogatást és ellenálló képességet biztosítva az elektronikus hadviselés, a terepi kihívások és a hosszan tartó bevetések során”.

Felpörgött a katonai robotok gyártása

Az ország komoly erőforrásokat fektetett a robotok gyártásába, ma már 40 ukrán hadiipari vállalat gyártja a UGV-k 99 százalékát belföldön. Ahogy a The Economist tavaly beszámolt róla, ezeknek a robotoknak körülbelül 200 különböző modellje létezik, a mesterséges intelligenciával működő drónellenes lézerfegyverektől a földi telepítésű géppuskaplatformokig.

Más robotok képesek tankelhárító aknákat lerakni, tonnaszámra szállítani anyagokat a frontvonalon harcoló gyalogság számára, vagy fedezéket nyújtani a levegőből nehéztüzérségi támadás alatt a sebesült katonák kimenekítésére. Néhányat több tucat kilogramm robbanóanyaggal is felszereltek fel, hogy robbantsák fel magukat erődítmények vagy hidak közelében.

Ukrajna nyugati hadiipari vállalatoktól is kap segítséget, mint például a német ARX Robotics cégtől, amely kis tankszerű UGV-k flottáját gyártja.

Az orosz katonák megadását bemutató videók mellett láthattunk már felvételeket UGV-k és orosz páncélozott szállítók összecsapásáról is. De előkerültek már videók más, a DevDroid által épített, buggy méretű „droid” UGV-kről is, amelyek orosz gyalogsággal harcolnak.

4 év után az orosz-ukrán háború frontvonala a modern hadviselés furcsa laboratóriumává vált, amely minden esély ellenére jelentős taktikai előnyt biztosított Ukrajnának a sokkal nagyobb ellenfelével szemben.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél