A koronavírus-járvány álhíreket terjesztő férfit felfüggesztett börtönre ítélték

2020.07.09.
Olvasási idő: 1 perc

Az MTI ma reggel arról számolt be, hogy a bíróság elítélt egy magyar férfit, aki hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban álhíreket terjesztett. 

Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtök reggeli közleményében azt írta, hogy a bíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 10 hónapra, 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre és 390 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. A budapesti 5. és 13. kerületi ügyészség még májusban emelt vádat a 31 éves budapesti férfivel szemben, aki egy kereskedelmi tévé híradójára hasonlító weboldalt készített és üzemeltetett.

Itt osztott meg olyan álhíreket január 28-án és 29-én, amelyek a koronavírus-járványhoz kapcsolódtak. A fiatal férfi többek között arról írt, hogy Magyarországon tartózkodó, igazoltan koronavírusos kínaikat, és velük kapcsolatban álló magyar állampolgárokat szállítottak kórházba, akik közül többen meghaltak, köztük egy magyar állampolgárságú idegenvezető is.

Emellett arról is írt, hogy a magyar Külügyminisztérium még január végén törölte az összes Budapest-Peking repülőjáratot. A harmadik, és talán legelképesztőbb bejegyzése az volt, amelyben budapesti vírusfertőzött emberekről írt, akik mindenféle előzmény nélkül összeestek a nyílt utcán és életüket vesztették.

A vádlott a hamis hírek mellé a köznyugalmat megzavaró fényképeket is kitett. Bejegyzései később a közösségi média platformokra is felkerültek, ahol több mint 4 ezren osztották meg. A férfi célja az volt, hogy növelje weboldala forgalmát, és ezzel együtt a hirdetésekből származó bevételeit.

A bíróság kifejezetten szigorú büntetést szabott ki a valótlan információkat megosztó férfira. Ehhez képest a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor nagyon kevéssel megúszta. 19 ezer pedofiltartalmú képet tárolt a szolgálati számítógépén, mégis mindössze egy évet kapott 2 és fél évre felfüggesztve, valamint 500 ezer forintos pénzbüntetést. Súlyosság szempontjából a két bűncselekmény nem is említhető egy lapon, az ítélet mégis szinte azonos. Hát, elgondolkodtató.

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél