Immár Elon Musk a világ második leggazdagabb embere

2020.11.24.
Olvasási idő: 1 perc

Bill Gates Microsoft alapítót taszította le a második helyről.

Musk vagyona elérte a 128 milliárd eurót a Bloomberg milliárdos indexe alapján miután az évben közel 100 milliárd dollárral nőtt a Tesla részvények szárnyalásának köszönhetően. Ennek ellenére hiába a dinamikus növekedés, az első helyezett Jeff Bezostól még messze van: az Amazon ügyvezetőjének vagyonát 182 milliárd dollárra becsülik. Ha azt vesszük, hogy Musk januárban még csak a top 100 35. helyét foglalta el, még így is szép teljesítményt tudhat maga mögött.

Azontúl a Tesla az évben nem tud hibázni. Az e-autógyártó piaci értéke átlépte a félbillió dollárt, ami a gépkocsigyártók között első helyet jelent és mindezt úgy, hogy a nagynevű Toyota, Volkswagen stb. gyártók több milliós gyártott gépjármű számaihoz képest az évben csupán 500,000 Tesla fog legördülni szalagokról.

Musk űrvállalkozása, a SpaceX, se panaszkodhat. A múlt héten 4 asztronautát juttatott fel a Nemzetközi Űrállomásra miután májusban sikeres tesztrepülést hajtott végre a saját fejlesztésű Crew Dragon űrsiklójával.

A harmadik helyre szorult Bill Gates négy éven keresztül vezette a Bloomberg milliárdos indexét, majd szorult a 2. helyre, ahova Jeff Bezos taszajtotta. Fontos megjegyezni, hogy Bill Gates vagyona jóval magasabb lenne, ha vagyona komoly részét (mintegy 26 milliárd dollárt) nem csatornázta volna jótékonysági kezdeményezésekbe a Bill & Melinda Gates Alapítványon keresztül.

Egyébként a két milliárdos nem kimondottan kedveli egymást. Musk szerint Gates-nek fogalma sincs az elektromos autók fenntarthatóságáról miután az utóbbi azt nyilatkozta, hogy az elektromos teherautók, haszongépjárművek és e-repülők valószínűleg soha nem lesznek praktikus közlekedési megoldások. Gates később úgy replikált, hogy Musk jobb, ha befogja a száját és nem nyilatkozik olyan témákban, amihez nem ért. Itt konkrétan Gates azt kifogásolta, hogy Musk azt merte nyilatkozni, a COVID-19-nek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Kapcsolódó: Bill Gates finoman arra kérte Elon Musk-ot, hogy fogja be a száját

Musk a múlt héten előzte meg a cenzúrázó Facebook alapító Mark Zuckerberget, aki azóta az 5. helyre szorult miután a francia Bernard Arnault üzletember is megelőzte.

(Forrás: Bloomberg)

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél