A Facebook az FBI-nak adja a capitoliumi tüntetők privát üzeneteit is

2021.01.25.
Olvasási idő: 3 perc

A Google, az Apple és az Amazon mindannyian arra törekedtek, hogy idén év elején a Parler közösségi média alkalmazást letöröljék az internetről, mivel szerintük Donald Trump hívei a platformot használták fel arra, hogy lerohanják és bevegyék a Capitoliumot.

Az állítólagos nagy „bevétel” egy fegyvertelen és sikertelen kísérlet volt arra, hogy Trump-ot a Fehér Házban tartsák, de persze azzal minden épeszű ember tisztában volt, hogy ennyi tüntetőnek nem lehet megakadályoznia Joe Biden beiktatását.

A média több szakértője elismerte, hogy bár az elégedetlenkedő csoport néhány tagja úgy vélte, hogy valamilyen történelmi államcsíny részese lehet, az az elképzelés, hogy valódi esélyük lenne az elnökválasztás semmisére tételére, a legjobb esetben is csak pusztán propaganda volt. A Parler alkalmazását pedig úgy állítani be, mint a Trump-hívők gyűjtőhelyét, nevetséges próbálkozás volt.

Sheryl Sandberg, a Facebook operatív főtisztviselője később maga bevallotta, hogy a tüntetések nagy részét a Facebookon szervezték, nem pedig a Parleren. A Parlert lekapcsolták az internetről, a Facebookot viszont nem, aminek az oka nem más, mint a besúgás.

Ezen a héten a Facebook megkezdte a Trump-pártiak adatainak a kiadását az FBI felé. Mindenki, aki a közösségi média óriás platformját használta arra, hogy a Capitoliumban zajló eseményekhez csatlakozzon – akár privát üzenetben is – azok most megüthetik a bokájukat. Minek ide hírszerzés, ha a Facebook tökéletesen betölti ezt a szerepet?

Ezzel szemben Syed Farook, a San Bernardino tömeggyilkos iPhone-jához nem kaptak a szövetségi ügynökök hozzáférést az Apple-től, pedig a férfi 14 emberrel végzett és több mint 20-at megsebesített 2015-ben. A Facebook viszont nem ilyen finnyás, ha az emberek adatairól van szó. Még 2018-ban a big tech vállalat bejelentette, hogy együttműködik az amerikai kormány által finanszírozott Atlantic Council-lel, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy segítse a közösségi média vállalatot a világ minden táján kibontakozó fenyegetésekről és dezinformációs kampányokról információt szerezni.

Az Atlantic Council az a csoport, amelyet a NATO a háborúk elmeszelésére és az Oroszország iránti gyűlölet elősegítésére használ. Olyan fegyvergyártók támogatják anyagilag, mint a Raytheon, a Lockheed Martin és a Boeing, de a szponzorai között több milliárdos oligarcha is szerepel úgy, mint az ukrán Victor Pinchuk és a szaúdi milliárdos, Bahaa Hariri is.

A rendkívül etikátlan HSBC csoport – amely a drog kartellek és a terroristák pénzét mosta – az egyik legnagyobb adományozók közé tartozik, de nem maradhat le a listáról a Google és a Goldman Sachs sem.

Ez az Atlantic Council hatalmas befolyást gyakorol a mainstream médiára is ezért, amikor a Facebook – Atlantic Council egyezség létrejött, egyetlen nagy mainstream hírportál sem szólalt fel amellett, hogy itt valami bűzlik. Azóta a Facebook bebizonyította, hogy nem egy ártatlan magáncég, mint az sokan gondolnák, hanem egy állami szervekkel szorosan összefonódó, azok komoly támogatását élvező, az aktuális politika szabályai szerint játszó spicli. A tartalmakat cenzúrázza, a nemtetsző közszereplőket és cégeket letiltja a felületéről, a magánjellegű adatokat pedig kiadja az FBI-nak. Korábban a Facebook csak a rasszista és erőszakos tartalmat távolította el, mostanra viszont eljutott odáig, hogy a politikai hangvételű bejegyzésektől kezdve, az alternatív megoldásokat kínáló tartalmakig, mindent blokkol.

Sokan ezért fordítottak már hátat a Facebooknak, hiszen a közösségi média behemót tevékenykedése szétszakítja a társadalmat, vitát szül egymást nem ismerő emberek között, miközben adatainkat kénye-kedve szerint megosztja azzal, akivel csak akarja. Már sok cenzúrától mentes platform létezik, melyek tényleges vásárlóként/felhasználóként kezelik az embert, nem pedig birkaként, akit az éppen megadott irányba lehet terelni.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél