Tokiói káosz: lelépett az olimpiáról a fő szponzor, követhetik mások is

2021.07.22.
Olvasási idő: 2 perc

Lekapcsolták a motort, letették a kulcsokat, letörölték a képeket. Annak ellenére, hogy a Toyota volt a egyik legfontosabb szponzora az idei ötkarikás játékoknak, a népszerű gépkocsi-gyártó felmondta az olimpia támogatását. Ők az első tiltakozók, akik mindössze három nappal a megnyitó ünnepség előtt távoztak.

A Toyota nem fog többé a versenyen résztvevő sportolókkal televíziós reklámokat sugározni. A visszalépés oka pedig nem más, minthogy nem akar az emberekkel összetűzésbe keveredni és a nevét az olimpiával együtt említeni.

„Számos probléma van ezzel az olimpiával.” A japánok 68%-a ellenségesen viszonyul az eseményhez, és úgy véli, hogy a kormány nem tudja, hogyan kezelje a vírus új hullámát, amely a játékokon futótűzként terjedhet.

Ezért Jun Nagata, a Toyota kommunikációs vezetője azt mondta: nincs támogatás, nincs több reklám. Ettől függetlenül az olimpiai és paralimpiai játékokon mintegy 200 sportolót támogatni fog a cég, hiszen 2015-ben nyolc évre szóló, közel 1 milliárd dolláros megállapodást kötött a NOB-bal, de a nyilvánosság előtt nem szeretne hivalkodni azzal, ami mára a gyár szerint szégyenfolt lett. Akio Toyoda vezérigazgató, a vállalat alapítójának unokája nem lesz ott a megnyitó ünnepségen sem. A Toyota lépését követően további 60 nagy japán vállalat – amelyek egyébként több mint 330 milliárd jent fizettek azért, hogy reklámozhassák magukat – azon töpreng, hogy elhatárolódjanak-e a Tokió 2020-tól.

A versenyzők is elégedetlenek

A 32 éves Maya Yoshida, a japán olimpiai válogatott szövetségi kapitánya és a Sampdoria védője úgy véli, hogy sok adóforintot emésztett fel az olimpia, ennek ellenére az emberek nem fogják tudni élőben nézni a játékokat. A sportoló azt mondta: „Kíváncsi vagyok tehát, hogy mire valók ezek a játékok, mert egyértelmű, hogy mi, sportolók szeretnénk a szurkolók előtt játszani és versenyezni. Családjaink sok áldozatot hoztak és sok mindent el kellett viselniük, de most nem engedik ide a szeretteinket, és ha a meccseket sem nézhetik, akkor marad a kérdés: mi értelme van ennek az egésznek? Nagyon remélem, hogy bizonyos döntéseket átgondolnak.”

Egy nagyon kellemetlen helyzet áll elő Japánban, hiszen sokan szívesen néznék meg a sportolókat élőben, míg mások azt követelik, hogy egyáltalán ne kerüljön megrendezésre a megmérettetés, hiszen a Delta variáns elképesztő sebességgel terjed a világban.

Japán nyitott más sportágak számára. Eddig a labdarúgó J-Ligát és a baseball-bajnokságot nyíltan, bár korlátozott nézőszámmal rendezték meg. Emellett Tokió autós polgárai is dühösek, a világjárvány előtt ugyanis a városvezetés úgy döntött, hogy az olimpiai időszakban megemelik a belépődíjat a városi utakra, és most, hogy nincs olimpiai turistaforgalom, senkinek sem jutott eszébe, hogy ismét csökkentsék az árat.

Az emberiséget máskor összekötő játékok, most megosztják a világ társadalmát. Mindenki mindenkinek az ellensége. A felmérések továbbra is azt mutatják, hogy a lakosság nem akarja az eseményt megrendezni. A megnyitó ünnepség is kudarcba fulladhat, hiszen Keigo Oyamadát, azaz Corneliust, aki a megnyitó ünnepség zenéjéért volt felelős, lemondta a fellépést, mivel egyre többen kezdték el zaklatni. A diplomáciai próbálkozások is kudarcot vallottak: Mun Dzse In dél-koreai elnök nem megy Tokióba, mert egy japán diplomata „maszturbációnak” nevezte a dél-koreai-japán megállapodásra tett kísérletét.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian