Új tőzsdét indít a kis- és középvállalkozásoknak Peking

2021.09.03.
Olvasási idő: 2 perc

Peking azon fáradozik, hogy a kínai vállalatok kínai tőzsdéken kezdeményezzenek részvénykibocsátást, London, New York vagy éppen Hongkong helyett. Az agenda jegyében Hszi Csin-ping elnök a minap egy új tőzsde alapítását jelentette be, ami elsősorban a kis és középes méretű innovatív hazai vállalatok kereskedési placca lenne.

Az új tőzsde ezzel harmadikként csatlakozna Kína másik kettő tőzsdéjéhez, a shanghaji SSE-hez és a sencseni SZSE-hez. A másik cél az új tőzsdével a kínai tőkepiacok megerősítése lenne, írja a Reuters, miután a kínai pénzfelügyeleteknek ukázba lett adva a magas vállalati adósságszintek megregulázása és a vállalati finanszírozás értékpapír alapúvá tétele.

Hszi egy nemzetközi expó videóbejelentkezése keretében tért ki az újonnan induló tőzsdére még csütörtökön, de kitért a grandiózus országokon átívelő Új Selyemút infrastruktúrális projektben résztvevő országok pénzügyi támogatásának fokozására is.

Hszi bejelentése után szinte azonnal a kínai értékpapír felügyelet kiadott egy jelentést, miszerint a Pekingbe tervezett új részvénytőzsde elsődleges feladata a struktúrális pénzügyi reformok segítése és a tőkepiaci rendszerek fejlesztése lesz.

A bejelentés egybeesik a tőzsdére készülő kínai vállalatok fokozatosan nehezedő listázási bajaival az Egyesült Államokban. Az amerikai pénzfelügyelet (SEC) ugyanis felfüggesztette az összes kínai vállalat IPO-kérelmét mindaddig, amíg nem hagynak jóvá egy amerikai típusú magasabb szintű auditálási rendszert, amit Peking vehemensen ellenez, írja a Financial Times.

A kínai vezetés az elmúlt hetekben több reformot is eszközölt. A fintech cégek hitelezését megzabolázását, a trösztellenességet és a személyes adatokkal való visszaélésekre irányuló kezdeti fellépések mára a gazdaság más ágaira is kiterjedtek, a telekocsi szolgáltatástól és oktatástól, át a játékiparon, egészen az élelmiszerszállításig. Hszi a beszédében kihangsúlyozta a „közös jólét” új irányelvet, ami az eddig életben lévő „vagyon újralelosztására” doktrinát váltja. A pártvezetés az új irányelvtől a kínai középosztály számának növelését várja.

Kapcsolódó cikkek:

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél