Óriási tüntetés volt Olaszországban, a mainstream be sem számolt róla

2021.09.27.
Olvasási idő: 2 perc

Százezres tüntetés volt Rómában, emellett további 60 olasz városban vonultak utcára az emberek a green pass ellen tüntetve. A mainstream erről egyáltalán nem számolt be, vagy álhírekkel próbálta meg elbagatellizálni az eseményt.

A hétvégén Olaszország több nagyvárosában tömegek tüntettek a green pass ellen, mely nélkül október 15. után már nem lehet munkát vállalni a mediterrán országban. A „Zöld útlevél ellen, a szabadságért és a jövőért” tüntetésről, melynek központi színhelye értelemszerűen az olasz főváros Róma volt, sok nemzetközi média egyáltalán nem számolt be, vagy pedig álhíreket közölt.

Először többen azt írták, hogy néhány ezer tüntető volt. Elég volt azonban a téren tartózkodni ahhoz, hogy rájöjjünk, ez a szám köszönőviszonyban nem volt azzal, amit egyes portálok terjesztettek. A közösségi médiában megosztott, a térről készült fotók is megerősítik, hogy szombat délután a római Piazza San Giovanni megtelt tüntetőkkel. Ha a tér maximális befogadóképessége valóban 256 000 ember, akkor a hétvégén legalább százezren voltak kint, hogy nemet mondjanak Draghi védettségi igazolványára és követeljék az alkotmányos szabadságjogokat.

A Corriere della Sera római kiadása csak a Forza Nuova néhány képviselőjének jelenlétét emelte ki, hogy habozás nélkül az egész térre ráhúzza a neofasiszta jelzőt.

A szervező pártok között nem volt egyébként egyetlen szélsőjobboldali sem. Az eseményen felszólalt Nunzia Schiliró, a római állami rendőrség helyettes kapitánya is, aki elítélte az olasz kormány döntését. Néhány órával a tüntetés után a legfőbb olasz mainstream hírportálok már arról írtak, hogy fegyelmi eljárást indítottak a nővel szemben, holott hivatalos értesítés erről még nem is érkezett.

Nunzia Schilirò megjegyezte: „Jó dolog az újságokból értesülni arról, hogy máris fegyelmi eljárás folyik ellenünk, nem pedig a saját adminisztrációnktól. Rendkívül nyugodt vagyok. Lehetőségem volt arra, hogy éljek az alkotmányos jogaimmal, és ezt meg is tettem. Szombaton csak egy szabad állampolgár voltam, aki élt a jogaival. Ha a kormánynak nem tetszik az alkotmányhoz és az olasz néphez való hűségem, sajnálom, akkor is folytatom. Azért választottam a szakmámat, mert hittem abban, hogy nincs annál nemesebb dolog, mint minden polgár biztonságát garantálni, hogy mindenki szabadon kifejezhesse valódi énjét. Ha ezt megtagadják tőlem, akkor a szakmámnak már nincs értelme. Mindig is folytatni fogom, egyenruhával vagy anélkül, a hazám szeretetéért.”

A tüntetők és szervezők között egyébként sokan már felvették az oltást, így nem oltástagadókról van szó. A helyiek problémája csupán az, hogy ma Olaszországban az ember egy nyomorult senki QR-kód nélkül.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél