Az USA félrevezetett mindenkit, kiderült az igazság a Havanna-szindrómáról

2021.10.02.
Olvasási idő: 2 perc

2016 óta az amerikai diplomatákat és hírszerzőket támadó úgynevezett „Havanna-szindrómával” van tele a sajtó. A rejtélyes rosszullétekkel, a furcsa hangokkal, a hónapokig tartó fejfájással és hányással, tulajdonképpen az agyrázkódáshoz hasonló tünetekkel járó betegséghez már mindenféle összeesküvés-elméletet kötöttek. Most viszont úgy látszik, fényt derült az igazságra – az USA oroszellenes propagandája ismét mindenkit félrevezetett?

Itt aztán már tényleg volt minden: kezdetben mérgezésre gyanakodtak, majd felmerült az is, hogy egyszerűen a stressz hatásai okozzák a betegség tüneteit. Egy, az USA által gyártott elmélet szerint ugyanakkor célzott rádiófrekvenciás hullámokkal támadják az emberek idegpályáit, amiért végül Oroszországot tették felelőssé. Bizonyíték ugyan az állításra sosem volt, a hírt az egész világ egy biztos pontnak tekintette.

A héten viszont a washingtoni tisztviselők által kifejtett narratíva szertefoszlott, miután a Buzzfeed új, titkosított kormányzati dokumentumokhoz jutott. 2019-ben egy tudóscsoport már kijelentette, hogy a betegséget a havannai tücskök okozzák, most pedig kiderült, hogy még a kormány által megbízott tudósok maguk is ezt állították. A mindezidáig titokban tartott dokumentumok egyébként még 2018-ban, a JASON tudományos testület által íródtak.

Az amerikai diplomaták rejtélyes betegségével járó hangokat tücskök okozták – nem pedig mikrohullámú fegyverek” – derült ki az amerikai külügyminisztérium megbízásából készült tudományos felülvizsgálatból.

Semmilyen hihető energiaforrás (sem a rádió-, hang- vagy mikrohullám) nem képes ilyesfajta betegséget előidézni. Úgy gondoljuk, a hangok mechanikai vagy biológiai eredetűek, nem pedig elektronikusok. Valószínű, hogy az indiai rövidfarkú tücsök lehet a felelős” – áll a titkosított jelentésben.

A hidegháború óta nem látott ellentétek

Az USA már a kezdetektől fogva Oroszországot vonta felelőssé a történtek miatt, mivel szerintük „érdekes volt, hogy néhányan az áldozatok közül Oroszországgal kapcsolatos ügyeken dolgoztak”. Az tagadhatatlan, hogy a hidegháború óta nem látott szintre emelkedett az USA Oroszországgal való ellenséges kapcsolata. Persze egyik felet sem kell félteni, de azért azt sem söpörhetjük a szőnyeg alá, hogy az oroszellenes propaganda, mint láthatjuk, túlmegy minden határon és előszeretettel gyártja a hamis történeteket.

Vajon az USA által támogatott következő összeesküvés-elmélet az lesz, hogy Putyin különleges katonai tücsköket állított fel a havannai amerikai nagykövetségen, hogy meggyötörje az ottani személyzet életét?

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél