Fekete péntek Olaszországban: megbénulhat az egész gazdaság

2021.10.14.
Olvasási idő: 6 perc

Beláthatatlan következményei lehetnek a holnaptól kötelező green pass-nek Olaszországban. A kikötői munkások már sztrájkolnak, közben több szervezet arra figyelmeztet, hogy az áruszállítás akadozhat, emitt pedig áruhiány lehet majd az üzletekben.

Rémálomszerű péntek várható Itáliában. Mint arról korábban írtunk, október 15-től, azaz holnaptól kötelező lesz az országban a munkavégzéshez a green pass néven elhíresült védettségi igazolás, amelyet oltás, tesztelés vagy a koronavírus fertőzésből való kigyógyulás esetén lehet megszerezni. A green pass ellen már korábban is voltak tüntetések Olaszországban, eredménytelenül, ugyanis Mario Draghi és kormánya hajthatatlan a kérdésben. Bár az ország lakosságának 80%-a felvette az oltást, a fertőzöttek száma pedig igen kevés, a miniszterelnöknek esze ágában sincs a green pass kötelezettséget eltörölni.

Holnapra azonban csúnya meglepetést tartogatnak a kikötők munkavállalói, akik közölték, hogy sztrájkolnak. A Huffington Postnak Stefano Puzzer, a trieszti kikötő szóvivője azt nyilatkozta:

„Az egyetlen nyitás, amit felénk tehetnek, az az igazolás visszavonása.”

Úgy tudni azonban, hogy nemcsak a trieszti kikötő fog majd leállni, hanem például a genovai is. Puzzer állította, hogy nagy meglepetés lesz, amikor Olaszország szinte minden kikötőjében leáll az élet. A kikötők lezárásával a gazdasági kár óriási. De az olasz munkavállalók úgy vélik, hogy ez csakis az olasz kormány makacsságától függ. Többen azt kifogásolták, hogy ilyen drasztikus intézkedéseket egyetlen európai ország sem hozott a covid oltással összefüggésben, és a munkához mindenkinek joga van védettségi igazolás nélkül is.

Tegnap a kikötői dolgozók teljes blokádot hirdettek péntek 15-től, tárgyalási lehetőség nélkül. A Belügyminisztérium körlevelét, amely arra kérte az ágazatban működő vállalatokat, hogy fontolják meg a munkavállalók számára az ingyenes tesztek lehetőségét, a Coordinamento Lavoratori Portuali Trieste (Clpt), azaz a kikötői dolgozók szakszervezete elutasította.

Fedriga: „Óriási károkat kockáztatunk”

Fedriga, a Friuli Venezia Giulia régió elnöke aggodalmát fejezte ki: „Remélem, hogy józan ésszel sikerül egyensúlyt teremteni, különben azt kockáztatjuk, hogy óriási károkat okozunk, nemcsak a város gazdaságának, hanem mindazoknak a munkavállalóknak is, akik a kikötő kapcsolódó iparágaiban dolgoznak, és nem csak a kikötőben.”

Fedriga azt javasolta, hogy október 15-től a cégek szerezzenek a patikákban kapható „csináld magad” tesztet, amivel a dolgozóknak a főnökük előtt kellene önmagukat letesztelniük. Az elnök szerint ez alternatíva lehetne a green pass helyett, ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány eddig a javaslatát még válaszra sem méltatta. Sajnos már több tartományban lehetetlen karácsonyig időpontot kérni antigén tesztelésre a különféle tesztelőhelyeken és patikákban, így akinek nincs oltása, már teszteltetni se nagyon tud, akkor sem ha akar. Ezek nélkül viszont nincs green pass, azaz nem veheti fel a dolgozó a munkát.

Eközben Zeno D’Agostino, a Kelet-Adriai Kikötői Hatóság elnöke lemondással fenyegetőzik: „Nem lehet egy olyan stratégiai fontosságú infrastruktúrát, mint a kikötő, a végsőkig lezárni.” A kikötők szervezete kijelentette, hogy vagy eltörli az olasz kormány az igazolást, vagy nem dolgozik senki. Egyes adatok szerint a be nem oltott munkavállalók aránya Triesztben megközelíti a 40%-ot, Genovában a 20%-ot, így beláthatatlan következményei lesznek annak, ha ennyi dolgozó nem végzi a feladatát.

A fuvarozó cégek is széttárják a karjukat

A fuvarozó cégek nem tudják, hogy elindítsák-e járműveiket, a sofőrök pedig nem tudják, hogy mit tegyenek, holnap.

„400 000 alkalmazottunk van a szállítmányozási vállalatoknál, és ugyanennyien dolgoznak a raktározási létesítményekben. Ha ezeknek a 30%-a, akiknek nincs green pass-ük, nem jelenik meg a munkahelyén, akkor nekünk annyi. Kormányzati beavatkozás nélkül holnap itt káosz lesz” – mondta Ivano Russo, a Confetra főigazgatója, a mintegy 110 ezer vállalatot tömörítő, 85 milliárdos értékű, a GDP mintegy 9%-át előállító ágazatot képviselő szervezet.

A szállítmányozás világa, amelyet a világjárvány idején annyira dicsértek, hogy a termelés leállítása alatt sem szűnt meg az ellátás biztosítása, most október 15-ig számolja az órákat. A szervezet szerint a green pass már nem egészségügyi, hanem politikai kérdéseket vet fel.

„Hétfőtől kezdve vállalataink kénytelenek lesznek lemondani tervezett útjaikat, ami további káoszt okoz az ellátási láncokban, amelyeket a világjárvány már így is komolyan próbára tett, és amelyet még nem hevertünk ki” – folytatta Russo. „Mindent importálunk, az ipari termelésben felhasznált nyersanyagaink vagy az élelmiszerek 90%-a külföldről származik. Bár a probléma először a közlekedési vállalatokat érinti, a következmények az egész iparban éreztetik majd a hatásukat. Nemcsak a zöldkártya bevezetésével járó bürokratikus káosz miatt, hanem az olasz rendszer kritikus jellege miatt is, amely megfizet azért, hogy évekig alábecsülték a logisztikai folyamatot.”

Russo arra is felhívta a figyelmet, hogy az olasz vállalatok tehergépkocsi-vezetőinek nagyjából 40%-a külföldi, a többségük Kelet-Európából származik. Egyesek már bevannak oltva, csak van egy kis bökkenő. Rengetegen orosz vagy kínai vakcinát kaptak a származási országukban, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy az Olasz Gyógyszerügynökség (AIFA) nem ismer el, és ezért nem érvényesek a green pass kiadásához. A teherautókon a fehérorosz sofőrök a tésztaipar számára búzát szállítanak – Olaszország ennek 50%-át importálja – a törökök például agyagot, amit az olasz kerámiaipar használ van. Nem is beszélve az olajról, amely szintén külföldről jön. Ha ezek a sofőrök tömegével nem dolgozhatnak, alapanyaghiány lehet a gyárakban, mely később áruhiányt fog okozni a boltokban.

A logisztikai ágazat már egy ideje a következő kérdéseken gondolkodik: „Mi értelme van zöldkártyát kivetni egy olyan sofőrre, aki több ezer kilométeren át egyedül van bezárva a vezetőfülkéjébe, és megakadályozni, hogy az árut kirakodja, ahogyan eddig is tette? Nem kérünk kivételezést, de egyértelmű, hogy az intézkedést az egyes ágazatok igényeihez kellene igazítani.”

Draghi nem egyezkedik

A kormány azonban megmondta, minden munkavállalónak kell ágazattal függetlenül a green pass. Ez azt jelenti, hogy holnaptól tizenötmillió privátszférában dolgozó alkalmazottnak, hárommillió közalkalmazottnak és ötmillió önfoglalkoztatónak kell felmutatnia a bűvös QR-kódot. Azok számára pedig, akiknek nincs zöldkártyájuk, csak egy lehetőség van: a munkából való kizárás. Több nagyvállalat már bejelentette inkább állják a dolgozó tesztelését, csak ne kelljen őket hazaküldeni. A döntés azonban minden vállalatnál egyéni, van olyan társaság, mely nem hajlandó a dolgozók tesztelését kifizetni.

Jelenleg a közúti fuvarozásban dolgozók 30%-a nincs beoltva, nekik tesztelnie kell, saját költségen. Ha viszont ennyire ember kiesik a munkából, annak valóban beláthatatlan következményei lesznek. Draghi természetesen már tisztában van azzal, hogy holnap egyes ágazatok megbénulhatnak, ugyanakkor azt mondta, szilárdan kitart az elképzelése mellett, nem törli el a green pass-t és nem ad ingyenes tesztelési lehetőséget sem, hiszen nem akarja a kormány büntetni azokat, akik betartották a játékszabályokat. Ha most hirtelen ingyenes lenne a tesztelés, a kutya nem oltatná magát, ez pedig nem jó irány. Draghi szerint az ország csak azért tudott nyitni, mert az oltási kampány jól halad, és a fertőzést vissza tudták szorítani. Roberto Speranza, egészségügyi miniszter szerint „az igazi nemzeti béke a munka, vakcina és green pass nélkül azonban nincs munka.”

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél