Nagyon nagy gáz lehet, elfogyhat a dízel, jöhet a jegyrendszer

2022.03.23.
Olvasási idő: 2 perc

A világpiacokon az Oroszországgal szembeni szankciók miatt a gázolaj mennyisége csökken, és Európát fenyegeti leginkább a rendszerszintű hiány veszélye, amely üzemanyag jegyrendszer bevezetését is elhozhatja – figyelmeztettek a világ vezető olajkereskedelmi csoportjai.

A három legnagyobb nyersanyagkereskedő – a Vitol, a Gunvor és a Trafigura – vezetői úgy becsülték, hogy az Oroszország ukrajnai invázióját követő szankciók miatt akár napi hárommillió hordó olaj és annak termékei eshetnek ki a globális piacról.

A vállalati vezetők az FT Commodities Global Summiton beszéltek az egész világot fenyegető súlyos ellátási problémákról a svájci Lausanne-ban.

„Európa a gázolaj mintegy felét Oroszországból, másik felét pedig a Közel-Keletről importálja” – mondta Russell Hardy, a svájci székhelyű Vitol olajkereskedő cég vezetője.

Ez az orosz import az európai gázolajfogyasztás nagyjából 15 százalékát teszi ki, miközben az Oroszországból származó nyersolaj egy tetemes részét a kontinensen lévő finomítók feldolgozzák.

Hardy elmondta, hogy Európában a benzin helyett a gázolajfogyasztás növelésére való átállás hiányt okozott az üzemanyagból. Hozzátette, hogy a finomítók a magasabb árakra válaszul növelhetik a gázolaj-kibocsátásukat ezzel viszont más kőolajszármazékokból lehet kevesebb a piacon. A cégvezér ugyanakkor azt is elismerte, hogy akár jegyrendszer bevezetése is lehetséges. Ez pedig rendkívül súlyosan érintené más termékek ellátási láncait is, hiszen az áruszállításhoz, a mezőgazdasághoz elengedhetetlen a gázolaj.

Torbjorn Tornqvist, a genfi székhelyű Gunvor Group társalapítója és elnöke úgy nyilatkozott: „A dízel nem csak egy európai probléma, ez egy globális probléma. Tényleg az.”

A szingapúri székhelyű Trafigura vezérigazgatója, Jeremy Weir is azt mondta, hogy az orosz olajtermelésből legalább 2 – 2,5 millió hordó fog hiányozni a globális piacról.

„A gázolajpiac rendkívül szűkös. És egyre szűkösebb lesz” – tette hozzá.

Amrita Sen, az Energy Aspects vezető olajipari elemzője szerint az olajtermékek közül a dízelt érinti a legsúlyosabban az orosz szankció, mivel Európa naponta közel 1 millió hordó orosz gázolajat importál, és a világ úgy kezdett el szankciókat hozni Oroszországgal szemben, hogy az olajkészletek rekordalacsony szinten álltak.

A francia TotalEnergies olajipari nagyvállalat közölte, hogy amennyiben nem kap ellenkező utasítást az európai kormányoktól, „a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2022 végéig” felmondja orosz gázolaj-vásárlási szerződéseit.

„A TotalEnergies más kontinensekről fog kőolajtermékeket importálni, nevezetesen a szaúd-arábiai Satorp finomítóban előállított gázolajból” – áll a vállalat közleményében.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél