A német infláció az egeket veri, 60 éve nem volt erre példa

2022.05.30.
Olvasási idő: 2 perc

A német infláció 60 éves csúcsra emelkedett, az Allianz szerint az igazi válság még csak most kezdődik.

A német infláció újabb, a második világháború utáni rekordot ért el. Ez még egy pofon az Európai Központi Banknak, amelynek végre észbe kellene kapnia, hogy a válságra hozott intézkedései befuccsoltak. Az európai országok sorra jelentik az inflációs adatokat, amely mindenhol borús képet mutat.

A ma reggeli adatok szerint az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban a fogyasztói árak éves szinten 8,7%-kal emelkedtek, ami a legmagasabb érték 1963 óta.

A Bloomberg szerint a jelentés mindössze 10 nappal az EKB döntő fontosságú ülése előtt készült, ahol a tisztviselők bejelentik a nagyszabású eszközvásárlások befejezését, és megerősítik a júliusi kamatemelési terveket, több mint egy évtized után először.

„Az infláció hatalmas gazdasági kockázatot jelent” – mondta Christian Lindner német pénzügyminiszter egy berlini sajtótájékoztatón.

„Küzdenünk kell ellene, hogy ne alakuljon ki gazdasági válság, és olyan spirál, amelyben az infláció önmagát táplálja.”

Friedrich Heinemann, a ZEW közgazdásza szerint a háztartások megszorítása még messze nem ért véget.

„A fogyasztóknak további áremelkedéssel kell számolniuk, mert sok alapanyag még mindig szűkös, és a nagykereskedelmi árak még mindig drasztikusan emelkednek” – írta a szakértő.

„A meglepően jó munkaerő-piaci adatok is arra utalnak, hogy a rettegett bér-árspirál hamarosan felgyorsulhat” – tette hozzá.

A java még csak hátra van

Az Allianz Trade nemzetközi biztosítótársaság szerint a java még csak hátra van.

„A magas infláció és a járvány utáni vásárlás csökkenése nyomást gyakorol az élelmiszer-kiskereskedelem jövedelmezőségére” – érvelt Aurelien Duthoit, az Allianz Trade ágazati tanácsadója.

„Ebben a tekintetben az áremelkedések valószínűleg jelentős hatással lesznek a fogyasztói árakra a közeljövőben.”

Pénzben kifejezve az áremelkedés a jelentések szerint fejenként 250 eurót tesz ki évente.

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet által közzétett felmérés szerint 10-ből 9 élelmiszer-kiskereskedő további áremelést tervez a villamosenergia, a nyersanyagok és az ipari termékek drágulása miatt.

„A legrosszabb még hátravan a háztartások számára” – figyelmeztetett Duthoit, hozzátéve, hogy a kiskereskedelmi élelmiszerárak nem tükrözik az elmúlt 18 hónap valós áremelkedését.

További kapcsolódó cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél