Németország új jelmondata: használj biciklit, bosszantsd Putyint

2022.04.16.
Olvasási idő: 3 perc

Robert Habeck német alkancellár felszólította a lakosságot, hogy csökkentse az energiafogyasztást és hagyjon fel az autóhasználattal, hiszen csak így segíthetnek az ország orosz olaj- és gázfüggőségének csökkentésében.

„Ha húsvétkor vonat vagy kerékpárral közlekedik az is jó: ez kíméli a pénztárcáját és bosszantja Putyint” – mondta Habeck, aki egyben gazdasági miniszter és a Zöldek társelnöke is.

Németország eddig ellenállt az orosz energia betiltására irányuló európai felhívásoknak, ami miatt persze az ukrán elnöktől kapott hideget és meleget, csak úgy, mint Magyaroszág.

„Beszélnünk kell ezekkel az országokkal arról, hogyan lehetséges, hogy az Európai Unión belül másként viszonyuljanak ehhez a kérdéshez, az olajembargóhoz” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij a BBC-nek.

Azzal érvelt, hogy „Oroszországnak nem is kell komolyan vennie a béketárgyalásokat, mert milliárdokat kap az olajexportból. Ukrajna barátai és partnerei közül néhányan most megértették, hogy ez Ukrajna számára a túlélés kérdése.”

Bár a német import idén jelentősen csökkent, még mindig Oroszországból kapja kőolajának negyedét és gázának 40%-át. A háborúra válaszul már leállította egy nagy orosz gázvezeték, az Északi Áramlat 2 megnyitását. A hét elején német gazdasági intézetek ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy az orosz import azonnali leállítása súlyos recessziót idézne elő Európa legnagyobb gazdaságában.

Az orosz olaj betiltására irányuló uniós nyomás közepette Olaf Scholz kancellár jelezte, hogy Németország ezt az év végéig megteheti. Koalíciójának egyes tagjai, a Zöldek és a vállalkozásbarát FDP azonban azzal vádolták, hogy vezetői képességei elég gyérek.

A parlament védelmi bizottságának vezetője, Marie-Agnes Strack-Zimmermann, aki a héten Kijevbe látogató német delegáció tagja volt, azt mondta, hogy Németország régi, merev világnézete összeomlott.

„Itt az ideje, hogy vezessünk, és ezáltal a koalícióval együtt lépjünk előre” – tette hozzá.

Nehézfegyvereket, de gyorsan

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter Berlinhez fordult, hogy gyorsan döntsön további nehézfegyverek küldéséről. „Németország vezető szerepet játszik Európában, és mi számítunk erre a vezető szerepre” – mondta a német televíziónak az ukrán politikus.

„Emberéletekkel fizetjük meg az árat” – hozzátéve, hogy ha Németország korábban változtatott volna a hozzáállásán, akkor a háborút meg lehetett volna előzni.

Scholz koalíciós partnerei is azt szorgalmazzák, hogy Németország további fegyvereket küldjön Ukrajnába. A gazdasági miniszter azonban azt állította, hogy a német hadsereg már leszállította, amit tudott anélkül, hogy saját műveleti képességét befolyásolta volna. A német gyártó Rheinmetall felajánlotta, hogy Leopard 1 harckocsikat küld, de Habeck szerint ezeket még fel kellene újítani, ami akár hónapokig is eltarthat.

A Funke hírcsoportnak adott interjújában a Zöldek minisztere azt mondta, hogy minden német azzal tudná csökkenteni az Oroszországtól való függőséget, ha 10%-kal csökkentené az energiafogyasztását. Habeck szerint a hőmérséklet csökkentése talán nem olyan kényelmes, de senki sem fog megfagyni. Azt tanácsolta a németeknek, hogy ha este fűtik fel a lakást, akár húzzák be a függönyöket, mert így akár 5%-ot is lehet spórolni. Ha pedig a szoba hőmérsékletét 1 fokkal csökkentik, az körülbelül 6% megtakarítást jelent.

A német politikusok most azt fontolgatják, hogy a COVID-19 járvány időszakához hasonlóan engedélyezik, hogy a dolgozók hetente egy-két napot otthonról dolgozzanak, hogy ezzel is csökkentsék az üzemanyag fogyasztást.

Ez a cikk is érdekelhet: Jelentés Oroszországból: „Szankciók? Kamu, hogy minden nyugati cég bezárt”

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése

102 másodpercen keresztül működött a dél-koreai mesterséges Nap

A tudósok évtizedek óta a fúziós energiát tartják a tiszta energiaforrások szent gráljának. Ez a technológia elméletileg korlátlan mennyiségű elektromos áramot képes előállítani szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ráadásul anélkül, hogy a hagyományos atomerőművekre jellemző,

Mielőtt továbblépnél