Az Oroszország ellen hozott szankciók nem azt hozták, mint sokan várták

2022.08.20.
Olvasási idő: 2 perc

Oroszországot eddig 46 ország szankcionálta, és 9117 pénzügyi szankciót vetettek ki rá Ukrajna megtámadását követően. Ennek ellenére mégsem tűnik úgy, hogy az orosz gazdaság ellen hozott intézkedések olyan hatással lennének, mint ahogy azt korábban megjósolták.

Az orosz gazdasági minisztérium elmondta, hogy a becslések szerint az ország GDP-je 4,2%-os visszaesést fog tapasztalni, míg az infláció mértéke sem lesz olyan magas, mint azt a közgazdászok korábban megjósolták. A háború kezdetén az elemzők és közgazdászok arra számítottak, hogy Oroszország gazdasága nem fogja bírni a kirótt szankciókat. Ennek ellenére annak lehettünk tanúi, hogy június végén a rubel a hétéves csúcsra tett szert a dollárral szemben.

Havi előrejelzések a második negyedévi orosz gazdasági teljesítményre a tényleges adatokkal szemben. Forrás: Bitcoin.com.

Ezzel szemben Európát és más nyugati országokat magas infláció sújtja. Az Egyesült Királyság fogyasztói árindexe a héten meghaladta a 10%-ot, és az Egyesült Államokat figyelembe véve ugyancsak a fogyasztói árindex júniusban még 9,1%-on állt.

A katari székhelyű Al Jazeera hírforrás azt állítja, hogy Oroszország GDP-je idén 4,2%-kal, és a rendelkezésre álló reáljövedelmek pedig 2,8%-kal csökkennek, szemben a három hónappal ezelőtti 7,8%-os, illetve a 6,8%-os visszaeséssel.

Konfliktusok a hegemóniáért

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államokat okolja a világ borús gazdasági helyzetéért és az Ukrajnában zajló háborúért, hangsúlyozva, hogy az USA-nak „konfliktusokra van szüksége, hogy megőrizze hegemóniáját”.

„Konfliktusokra van szükségük, hogy fenntartsák hegemóniájukat. Az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy az Egyesült Államok megpróbálja elhúzni a háborút. Pontosan ugyanúgy cselekszik, ahogyan Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában próbálja szítani a konfliktusokat.” – mondta az orosz elnök.

Putyin Nancy Pelosi tettére is reagált, és szerinte a politikus tajvani látogatása szándékos esemény volt.

„A Tajvanon történt amerikai kaland nem csak egy felelőtlen politikus utazása volt. Ez egy szándékos és tudatos stratégia része, amely a helyzet destabilizálására és káosz teremtésére történt nemcsak a régióban, hanem az egész világon. Egy másik ország szuverenitása és saját nemzetközi kötelezettségei iránti tiszteletlenség kirívó megnyilvánulása volt.” – tette hozzá Vladimir Putyin.

Bár az Al Jazeera forrásai merésznek számítanak, az amerikaiak szerint is Oroszország gazdasága nem áll olyan rosszul, mint ahogyan azt korábban várták. Ráadásul a Fox News szerint a Wall Street-i befektetők „óvatosan visszatértek az orosz kötvények piacára”.

Azonban vannak olyanok, akik szerint a valóság más képet mutat. A The Record írja, hogy annak ellenére, hogy Putyin állítja, hogy az ország gazdasága remekül működik, a közgazdászok és a hétköznapi oroszokezt máshogy tapasztalják.. A híroldal két munkatársa egy oroszországi kisvállalkozóval készített interjút, aki elmondta, hogy a szankciók miatt bevételeinek 20%-a csökkent. Emellett a Yale egyetem két munkatársa elárulta, hogy Oroszországnak energiát kell exportálnia, hogy megmentse a gazdaságát.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél