Oroszország ukrajnai veresége atomháborút jelenthet?

2023.01.20.
Olvasási idő: 2 perc

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese csütörtökön arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy ha Oroszország a vereség szélére kerül, akkor valószínűleg nukleáris háborút indít.

Döbbenetes megjegyzéseit a Telegramon írta, ahol úgy fogalmazott: „egy atomhatalom veresége egy hagyományos háborúban nukleáris háborút válthat ki. A nukleáris hatalmak még soha nem veszítettek el olyan nagy konfliktusokat, amelyeken a sorsuk múlott”.

Medvegyev fenyegetései azután hangoztak el, hogy a nyugati védelmi vezetők bejelentették, pénteken a németországi Ramstein légibázison nagyszabású találkozót tartanak.

„Holnap a NATO ramsteini bázisán a nagy katonai vezetők új taktikákat és stratégiákat, valamint új nehézfegyverek és csapásmérő rendszerek szállítását vitatják meg Ukrajnának” – írta.

A németországi találkozón várhatóan mintegy 50 ország katonai parancsnokai és tisztviselői vesznek részt, többségük a NATO-ból, és Ukrajna katonai és stratégiai támogatását vitatják meg. A megbeszélések középpontjában az áll majd, hogy kell-e nehéz harckocsikat és nagy hatótávolságú rakétarendszereket biztosítani, és ott van a repülőgépek kérdése is, tekintettel Zelenszkij kitartó kérésére, hogy segítsenek „lezárni az eget”.

Egy neves nemzetközi hírügynökség szerint a Kreml támogatta Medvegyev provokatív megjegyzéseit, miközben a nyugati szövetségesek felkészülnek a pénteki találkozóra. Moszkva is úgy véli, hogy „az Orosz Föderáció elleni hagyományos fegyverekkel elkövetett agresszió után, amikor az állam puszta léte kerül veszélybe”, bármi lehetséges.

Medvegyev a 11 hónapos konfliktus nagy részében nem szégyellte felvetni a nukleáris armageddon kísértetét. Eközben a nyugati hatalmak között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy Ukrajnának nehéz tankokra van szüksége. Jelenleg minden szem Washingtonra és Berlinre szegeződik, amíg az új német védelmi miniszter, Boris Pistorius elfoglalja posztját.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy Berlin továbbra is Washington egyik legfontosabb szövetségese marad, és aktívan tárgyal új német kollégájával a német gyártmányú harckocsik Ukrajnának történő szállításáról.

„Szeretnék köszönetet mondani a német kormánynak mindazért, amit Ukrajna önvédelmének megerősítése érdekében tett” – mondta Austin a Boris Pistoriusszal folytatott megbeszélései kezdetén. Emellett Jen Soltenberg NATO-elnök csütörtökön az ukrajnai háborúról azt mondta, hogy „a fegyverek a békéhez vezető út”.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy bármi is lesz a pénteki ramsteini találkozó eredménye, az fogja meghatározni a háború további menetét. Eközben Moszkvában a hangulat egyre borúsabb. Több videó és fénykép látott napvilágot, amelyek szerint Pantsir-S1 légvédelmi rendszereket helyeznek el a moszkvai házak tetején.

Ez a cikk is érdekelhet:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél