Összefogott az UNESCO és Hollandia, hogy mesterséges intelligencia révén cenzúrázzon az EU-ban

2023.10.09.
Olvasási idő: 1 perc

Az UNESCO, vagyis az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, illetve Hollandia nemrégiben közös projektet mutattak be a nagyközönségnek. A kezdeményezés célja, hogy a mesterséges intelligenciát hasznosítva egy keretrendszert alakítsanak ki az EU tagállamok részére. 

Az ENSZ és a holland kormány nagy örömmel jelentették be terveiket a rendszert illetőleg, amely etikus felügyeletet valósítana meg az AI révén.

Október 5-én a holland digitális infrastruktúráért felelős hatósági szerv és az UNESCO hivatalosan is útnak indította a “Supervising AI by Competent Authorities” névre keresztelt projektjét. Többek között adatgyűjtést végeznek majd arra vonatkozóan, hogy miként ellenőrzik az európai országok a mesterséges intelligencia alkalmazását.

Az indítványt az Európai Bizottság a Technikai Támogatási Eszköz (TSI) keretein belül finanszírozza. Az összegyűjtött információkat a későbbiekben listába rendezik majd, amelyek követendő példaként szolgálnak majd.

Gabriela Ramos, az UNESCO társadalom- és humántudományokért felelős főigazgató-helyettese, kifejtette, hogy a szóban forgó diskurzus sokkal inkább társadalmi jellegű, mintsem technológiai.

„Az kerül itt terítékre, hogy milyen világban szeretnénk élni valójában. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia technológiai fejlődésére hatást tudjunk gyakorolni, olyan kormányzati keretrendszerre van szükségünk, amely az etikai és morális értékekre alapoz”, nyilatkozta Ramos.

Amellett, hogy egybegyűjtik a bevált módszereket, olyan tréningeket is szeretnének majd levezényelni, amelyek elősegítik az ismeretek bővítését az intézményes közegben is.

Az UNESCO már 2021 novemberében előterjesztett egy, a mesterséges intelligencia használatához kapcsolódó programot, amit minden tagállam elfogadott.

Hollandia sem rest kivenni a részét a közjóért folytatott munkából, valamint a kriptók iránt is nagy érdeklődést mutat, így megfelelő társa lehet az UNESCO-nak.

Az UNESCO ezen lépése egyébként azután következett, hogy 2023 júniusában elfogadásra került az Európai Parlament AI határozata. A rendelet törvények széleskörű skáláját foglalja magába a mesterséges intelligencia fejlődését szabályozva.

Az Európai Bizottság áprilisban állt elő a törvényjavaslattal, ami túlnyomó sikert aratott, így már csak a részletek véglegesítése van hátra.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a

Mielőtt továbblépnél