A tetszés szerinti tűzgyújtás története hosszú és történeti múltra tekint vissza, egészen azokig az időkig, amikor két fadarab összedörzsölésével, vagy kovakővel és acéllal gyújtottuk meg a taplót. A 18. század végén fehérfoszfor felhasználásával kísérletezték ki az első, még nem dörzsgyufaszerű gyújtóeszközöket. 1805-ben Louis Jacques Thénard francia vegyész asszisztense, Jean Chancel kísérletezett ki egy csak nagyon költségesen előállítható és meglehetősen veszélyesnek bizonyult gyufaféleséget, a mártógyufát, amely kereskedelmi forgalomba soha sem került. Egy fapálcika egyik végét kálium-klorát, kén, cukor és gumi elegyével vonta be, amely egy kis, kénsavas azbesztet tartalmazó edénybe merítve gyulladt meg.
A későbbi évtizedekben a francia François Derosne és az angol Cooper igyekezett tökéletesíteni a mártógyufát, de használata továbbra is veszélyes maradt a tömény kénsav maró tulajdonsága miatt. Egy egyszerűbb, bár jóval drágább és veszélyesebb alternatíva szintén a 19. században jelent meg, amikor a vegyészek felfedezték az öngyulladást kálium-klorát és kénsav keverékének felhasználásával. Ezt a módszert továbbfejlesztette és később Samuel Jones 1828-ban szabadalmaztatta Lucifer Matchses vagyis „prométheusz gyufa” néven, a tűz istene, Prométheusz után. A módszerről nemrégiben videó is jelent meg egy kanadai tudományos csatornán, a NurdRagen.
A NurdRage gyakorlatilag ugyanazt a receptet használja, mint a mártógyufa esetében. A bambuszdobozt két rekeszre osztják és lezárják benne az összetevőket, a kisebb rekeszbe pedig egy kénsavat tartalmazó üvegkapszulát helyeznek. Ezt a fiolát egy üveg pipetta hegyéből állították elő, forró láng segítségével először lezárták a hegyet, majd leválasztották és lezárták a hegy másik végét, ezzel egy kénsavkapszulát kaptak, mely a második rekeszbe került.
Abban a pillanatban, amikor ezt az üvegkapszulát összetörik, a kénsav beszivárog a papírba, eléri a kálium-klorát és a cukor keverékét tartalmazó nagy rekeszt, és heves exoterm reakciót vált ki, amely meggyújtja a papírt. Bármilyen egyszerűen hangzik is ez, a NurdRage úgy találta, hogy az általa készített három gyufa meglehetősen szeszélyes: az egyik gyönyörűen meggyulladt, miután fogóval összetörték a kapszulát, a másik gyufa tétlen maradt – semmit sem reagált, a harmadik viszont a megszokott reakció helyett hevesen felrobbant.
Mivel a gyufa kézi előállítása rendkívül körülményes volt és jelentős manuális munkával járt, ez a módszer soha nem volt túl népszerű, és hamar felváltotta a biztonságos, zajtalanul gyúló foszforosgyufa, amely egyébként egy magyar kémikus, Irinyi János találmánya. A fejlődésnek köszönhetően többé nem kell a törékeny üvegkapszulát tartalmazó kénsavat magunkkal hurcolni, ha tüzet szeretnénk nap közben gyújtani, a kémiaórákon azonban máig népszerű maradt a gyufa feltalálásával kapcsolatos kísérlet, amely a kisebb robbanásoknak köszönhetően bármelyik unalmas kémiaórát „lángra lobbantja”.
Hungarian