Az mRNS COVID vakcinák akár rákot is okozhatnak

2024.01.08.
Olvasási idő: 6 perc

Dr. Joseph Ladapo szerint egy kanadai tanulmány alapján „több milliárd és több százmilliárd” DNS-molekula található egy dózisban, ami meghaladja az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott irányelvekben foglaltakat.

December 6-án az állami tisztifőorvos levelet küldött az FDA biztosának, Dr. Robert Califfnek és a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) igazgatójának, Dr. Mandy Cohennek, amelyben kifejtette aggodalmát a DNS-molekulák magas jelenléte miatt az mRNS-vakcinákban, s rámutattott a lipid nanorészecskék (LNP-k) veszélyére is.

Az LNP-k révén a vakcina hatóanyaga, az mRNS könnyen bejut az emberi sejtekbe, Dr. Ladapo szerint azonban fennáll annak veszélye, hogy a gyógyszerrel együtt a szennyező DNS-molekulák is bejutnak a szervezetbe.

A levélben kitér az FDA 2007-es hivatalos közleményére is, mely tartalmazza az oltóanyagokban lévő DNS-ekre vonatkozó szabályozási határértékeket, valamint rámutat azon kockázatra is, hogy a DNS-integráció az egészséges sejteket rákos sejtekké alakító emberi génekre is hatással lehet.

A beavatkozás veszélyei

A DNS-integráció elméletileg befolyásolhatja az emberi onkogéneket – azokat a géneket, amelyek egy egészséges sejtet rákos sejtté alakítanak át, emellett a szív, az agy, a vér, a vese, a máj, a csontvelő, a tüdő, a petefészek és a herék, a lefolyó nyirokcsomók, a lép, valamint a vakcina beadásának és befecskendezésének helyét érintő problémákhoz vezethet.

„Egyedülálló és fokozott kockázatot jelent az emberi egészségre és az emberi genom integritására, beleértve annak kockázatát, hogy a spermiumba vagy petesejtbe, ivarsejtekbe integrált DNS átkerülhet az mRNS COVID-19 vakcinát kapók utódaiba.

Ha a DNS-integráció kockázatait nem értékelték az mRNS COVID19 vakcinák esetében, akkor ezek a vakcinák nem alkalmasak emberi felhasználásra” – mondta Dr. Ladapo a sajtóközleményben.

Dr. Joseph Ladapo

A szakember nem az összes vakcina széles körű elutasítására szólít fel. Az egészségügyi szolgáltatókat sürgeti, hogy helyezzék előtérbe a mRNS COVID-19 vakcinákat mellőző kezelési formákat, s mindeközben fektessenek nagyobb hangsúlyt a vakcinák általános kockázatainak kutatására.

Több szakember is az oltás negatív következményeire figyelmeztet

Dr. Ladapo 2023 áprilisában került a figyelem központjába, amikor egy közérdekű adatigénylés során kiderült, hogy állami megrendelésre felmérést készített az mRNS-vakcinákról. Azzal vádolták, hogy „eltúlozta” az adatokat, hogy azok megfeleljenek a COVID-19 vakcinák beadását ellenző álláspontjának.

A szakember erről a lépéséről tudományos „felülvizsgálatként” beszélt, és jogosnak érezte azt is, hogy egy bizonyos adatelemzést eltávolítson az eredeti felmérésből.

De mások is aggályokat fogalmaztak meg az mRNS COVID-19 vakcinákkal kapcsolatban, köztük Dr. Eduardo Balbona, a floridai Jacksonville belgyógyásza.

Dr. Balbona három évtizede praktizál, és a bizonyítékokon alapuló orvoslás híve, amely a betegségek megelőzésére és az egészség megőrzésére helyezi a hangsúlyt.

Az mRNS-vakcinák egyszeri vagy ismételt adagjainak beadása után néhány páciense számos különböző tünetet tapasztalt, és „közvetlenül az oltás után rosszul érezte magát”.

„Voltak olyan esetek, amelyeknél csak néhány hétig tartottak a problémák. Tehát a sérülésnek különböző mintái vannak. Azt mondanám, hogy (néhány esetben) anafilaxiás reakcióról beszélhetünk. Az emberek megkapják a vakcinát, és attól a pillanattól kezdve egyszerűen nincsenek jól. Gyakran brutálisan lecsökken, vagy épp ellenkezőleg, az egekbe szökik a vérnyomásuk: leesik akár 70-re, de akár 200-ra is emelkedik” – mondta Dr. Balbona a The Epoch Timesnak.

Több páciensénél is Poszturális Ortosztatikus Tachycardia Szindróma (POTS) alakul ki. A Cleveland Clinic szerint „ez az állapot azt jelenti, hogy amikor felül, ül, feláll, áll valaki, akkor rendellenes pulzusszám vagy vérnyomás tapasztalható, és súlyosbodnak a tünetek”. A POTS-t nem könnyű diagnosztizálni, mivel számos tünete, köztük a szédülés, az ájulás, a mellkasi fájdalom, a fejfájás és a szívdobogás, idővel külön-külön is jelentkezhet annak ellenére, hogy közös okból erednek.

A POTS jelenleg nem gyógyítható, bár a testmozgás, a fizikai aktivitás és a szív rehabilitációs program alkalmazható kezelésként.

Dr. Balbona látott olyan betegeket is, akiknek megemelkedett a vérnyomása, és olyanokat is, akiknél hiperkoagulábilis állapot alakult ki, ami a National Institutes of Health szerint azt jelenti, hogy a vér túlzottan megalvad.

Az is aggasztotta, hogy néhány tizenéves fiú, valamint húszas és harmincas éveikben járó férfi esetében tüdőembólia alakult ki anélkül, hogy genetikai hajlamuk vagy a már meglévő egészségügyi problémáik okozták volna azt.

A Mayo Clinic szerint tüdőembólia akkor alakul ki, amikor egy apró akadály, vélhetően egy vérrög, megreked a tüdőartériában, és elzárja a vér áramlását.

Más betegeknél közvetlenül a vakcina beadása után szívizom- és szívburokgyulladás alakult ki, mondta Dr. Balbona.

A CDC szerint „a myocarditis a szívizom gyulladása, a pericarditis pedig a szív külső bélésének gyulladása. A myocarditis és a pericarditis tünetei a mellkasi fájdalom, a légszomj és a gyorsan verő, dobogó vagy lüktető szív érzése”.

A CDC elismeri, hogy néhány betegnél az mRNS COVID-19 vakcinák beadása után alakultak ki ezek a betegségek, de az esetek „ritkák”, és sokan maguktól meggyógyulnak.

Pánik vagy szívizom károsodás – hasonlók a tünetek

Mivel azonban a tünetek a szorongásos reakciókra hasonlítanak, egyes betegek nem képesek magukról megállapítani, hogy szívizom- vagy szívburokgyulladásuk van, ami megnehezíti az adatgyűjtést.

Dr. Balbona beszélt olyan betegekkel, akik ezekkel a tünetekkel mentek kórházba, és akiket a nővérek és orvosok azzal küldtek el, hogy a problémáik pszichológiai jellegűek, esetleg azt feltételezték, hogy a betegek szoronganak vagy akut pánikrohamot élnek át.

Úgy véli továbbá, hogy néhányan a beoltottak közül aktív gyógyszert tartalmazó injekciók helyett „üres vakcinákat” kaptak. Dr. Balbona elmondta, hogy több beoltott beteget is megvizsgált, akiknél nem voltak COVID-19 antitestek, pedig ezeknek jelen kellene lenniük a vérben az oltás után.

Dr. Balbona arra gyanakszik, hogy néhány beteget csak sóoldattal olthattak be, ami a vakcinák nem megfelelő tárolása és kezelése miatt történhetett (a vakcinákat mindig hidegen kellett tárolni, hogy a bennük lévő gyógyszer ne menjen tönkre).

Az oltott páciensek gyakran beszélnek neki attól való félelmükről, hogy a felvett COVID-19 elleni oltások miatt megbetegedhetnek.

„Ha valaki néhány évvel ezelőtt megkapta a vakcinát, és jól érzi magát, nincsenek problémái, akkor valószínűleg rendben van” – tette hozzá.

Az orvostudomány lassan felzárkózik az új problémához

Dr. Balbona szerint a kutatások előbb-utóbb felzárkóznak ahhoz, amit ő és más orvosok tapasztalnak a betegeik kezelése során.

„Egy bizonyos ponton – és szerintem ez a pont már régóta esedékes – ezeket a vakcinákat ki fogják vonni a forgalomból, mert nem biztonságosak. Károsítják az emberek egészségét. Az is lehet, hogy tartósan káros hatása lehet az emberekre. A közelmúltbeli DNS-szennyezés nagyon aggasztó a rák kockázatának növelése szempontjából” – mondta.

„Az mRNS-technológiával visszaéltek a COVID-járványban” – mondta. „Nem szabad válogatás nélkül mindenkinek beadni. Nem kérdéses, hogy génterápiáról van szó. A jó oldala az, hogy megfelelő helyzetben figyelemre méltó dolgokra képes. Ha egy nagyon súlyos betegségben szenvedő betegnél be- és kikapcsolhatunk egy gént vagy fehérjét, az rendben van. Ez egy mesés eszköz lehet a jövőben, de nyilvánosságra kell hozni az ezzel járó előnyöket és kockázatokat is”.

Érdekelhet még: A legújabb kutatások szerint a Pfizer mRNS-vakcina „aberráns fehérjéket” termel

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian