A jövő kapujában: az első Neuralink agychip az emberi testben

2024.01.31.
Olvasási idő: 3 perc

Elon Musk, a Neuralink neurotechnológiai vállalat milliárdos alapítója elárulta, hogy az első ember megkapta az agychipes startup cég implantátumát, aki már gyógyul.

A műtét nem meglepő azután, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szeptemberben engedélyezte a vállalatnak, hogy elvégezze az implantátum első, embereken végzett kísérletét.

A Neuralink célja az emberi agyak és a számítógépek összekapcsolása. A cég honlapja szerint ennek elérése segítene a neurológiai betegségek kezelésében és „a holnap emberi potenciáljának felszabadításában„.

A „spikes„, azaz a tüskék az idegsejtek aktivitása, amelyet a National Institute of Health olyan sejtekként ír le, amelyek elektromos és kémiai jeleket használnak az agyban és a testben lévő információk továbbítására.

Az agyaddal irányíthatod a telefonodat? Ez Musk ígérete

Az X tweetekben az üzletember azt írta, hogy az első Neuralink termék a „Telepátia

Lehetővé teszi a telefon vagy a számítógép, és rajtuk keresztül szinte bármilyen eszköz irányítását, pusztán gondolkodással

Bár már maga az elképzelés is sci-fibe illő, Musk szerint hamarosan mindet valóssággá válhat. De a milliárdos üzletember kifejtette, hogy először az orvosi felhasználás kerülhet az előtérbe.

A kezdeti felhasználók azok lesznek, akik elvesztették végtagjaik használatát. Képzeljük el, hogy Stephen Hawking gyorsabban tudott volna kommunikálni, mint egy gyorsgépíró vagy egy árverésvezető. Ez a cél.

Aki hallott már Muskról, az tudja, hogy régóta és meglehetősen gyakran tesz merész ígéreteket, de a teljesítésük gyakran elmaradt. 2016-ban a Tesla önvezető képességeiről állította, hogy azok pár éven belül elérik a csúcsot. Emellett a Marsra jutás, és  a villámgyors közlekedést biztosító hyperloop ígérete sem valósult még meg.

Nem volt zökkenőmentes az embereken történő kísérlet megkezdése

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala tavaly engedélyezte a vállalatnak, hogy elvégezze az első kísérletet az implantátum embereken történő tesztelésére. Az engedélyeztetés kritikus mérföldkő a startup azon törekvésében, hogy segítsen a betegeknek leküzdeni a bénulást és számos neurológiai betegséget.

A vizsgálat során egy robot segítségével sebészi úton egy agy-számítógép interfész (BCI) implantátumot helyeznek el az agynak abba a régiójába, amely a mozgást irányítja. A Neuralink kezdeti célja az volt, hogy az emberek képesek legyenek egy számítógépes kurzort vagy billentyűzetet irányítani pusztán a gondolataik segítségével.

Az implantátumok „ultrafinom” szálai segítik a jelek továbbítását a résztvevők agyában, közölte a Neuralink. A startup PRIME tanulmánya a vezeték nélküli agy-számítógép interfészének egy kísérlete. Célja az implantátum és a sebészeti robot biztonságának értékelése.

Korábban a vállalatot biztonsági protokolljai miatt vizsgálatra szólították fel. A vállalatot végül megbírságolták, mert megsértette az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának (DOT) veszélyes anyagok szállítására vonatkozó szabályait.

A vállalatot tavaly júniusban mintegy 5 milliárd dollárra értékelték, de négy törvényhozó november végén felkérte az amerikai tőzsdefelügyeletet, hogy vizsgálja meg, Musk megtévesztette-e a befektetőket technológiájának biztonságosságával kapcsolatban, miután az állatorvosi feljegyzések szerint a majmokon alkalmazott implantátumokkal kapcsolatban olyan problémák merültek fel, mint a bénulás, a görcsök és az agyduzzanat.

Musk egy szeptember 10-i közösségi média bejegyzésében azt írta, hogy

Még egyetlen majom sem halt meg a Neuralink implantátum következtében.

Hozzátette, hogy a vállalat „terminális” majmokat választott, hogy minimalizálják az egészséges majmok kockázatát.

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél