Oroszország atomerőművet fog telepíteni a Holdra

2024.03.07.
Olvasási idő: 1 perc

Oroszország azt fontolgatja, hogy 2033 és 2035 között atomerőművet telepít a Holdra, közölte az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője.

A hírek szerint Oroszország Kínával dolgozik együtt, hogy a következő évtizedben egy atomenergiai űrprogram keretében a Holdra vigyék atomerőművüket. Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz vezetője elmondása szerint a napelemek nem biztosítanak elegendő mennyiségű villamos energiát a jövőbeli holdbéli települések energiaellátásához, az atomenergia viszont elegendő lenne.

Oroszország tervei között szerepel egy nukleáris meghajtású teherűrhajó megépítése is, ami képes lenne nagyméretű rakományt szállítani egyik pályáról a másikra. A projekt jelentős részét már kidolgozták, az viszont még egy nyitott kérdés maradt, hogy miként fogják hűteni a nukleáris reaktort.

Mindenesetre Moszkvának még további küldetéseket kell indítania, mielőtt a missziót végrehajtják. Érdekes azonban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök februárban nekiment az Egyesült Államoknak, mivel azzal vádolták Oroszországot, hogy atomfegyverek elhelyezését tervezik az űrben. Mindeközben az oroszok jelentős vereséget írtak fel maguknak tavaly, amikor a Luna-25 küldetés kilenc nappal az elstartolása után műszaki hibás lett és kudarcot vallott. Elemzők akkoriban úgy vélekedtek, hogy mindez egy újabb jele annak, hogy az orosz űrprogram mennyire leromlott az elmúlt években.

De míg Oroszország űrprogramja hanyatlik, addig Kína ügyesen menetel előre, és már az Egyesült Államok is aggódik az űrfenyegetése miatt. Annak érdekében, hogy megelőzze az USA-t, több projektet is indított, amelyekről itt írtunk bővebben.

További érdekes cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél