A számítógép úttörőire bukkantak brit takarítók

2024.06.07.
Olvasási idő: 3 perc

A lakástakarítók mindenféle hihetetlen dolgot találnak munkájuk során – elfeledett tárgyakat, elveszett családi ereklyéket és néha akár egy-egy felbecsülhetetlen értékű festményt. Tavaly év végén az Egyesült Királyságban a takarítók egy másfajta kincsre bukkantak: két Q1 mikrochipes asztali számítógépre.

A megtalált eszközök mai szemmel hihetetlenül archaikusnak tűnnek, ám a gépek, melyek a modern PC-k előfutárainak is tekinthetők, jelentették az első lépést a következő technológiai korszak beköszöntében.

Az elfeledett számítógépek váratlan előbukkanása

A Just Clear nevű brit cég takarítói 2023. december 18-án egy londoni ingatlant pakoltak ki, amikor egy jókora dobozhalom alatt rábukkantak a fura masinákra. Ezek már elsőre számítógépeknek tűntek, melyekhez billentyűzet és hosszú, vízszintes képernyő tartozott. A Just Clear alapítója, Brendan O’Shea szerint a takarítók nem voltak biztosak abban, hogy pontosan mit is találtak.

O’Shea kutakodni kezdett, és kiderítette, hogy munkatársai nem kisebb jelentőségű eszközökre, mint az első igazi mikroszámítógépekre találtak rá. Pontosabban egy Q1 Lite és egy Q1 Microlite nevű számítógépre. Az egész világon alig egy maroknyi létezik belőlük.

„Azt hiszem, hogy talán 10-12 Q1 Lites és Microlites van még meg a világ különböző tájain, Svédországban, Dániában, Németországban, az Egyesült Államokban és most az Egyesült Királyságban” – írta az All That’s Interestingnek írt e-mailjében Paul Neve, a londoni Kingston Egyetem vezető oktatója, ahol a Q1-eseket kiállították. „Nem tudok senkiről, akinek birtokában lenne egy eredeti, első generációs Q1-esek – az igazi történelmi leletnek számítana!”

Első látásra ugyan nem tűnnek értékesnek, de bizony értékesek, hiszen a Q1 mikrochipes számítógépek jelentették az előrelépést a számítógépes forradalomban.

A Q1 mikroszámítógépek egy új technológiai korszakot hirdettek meg

Az Interesting Engineering szerint a Q1 mikroszámítógépet először 1972 decemberében mutatta be gyártója, a Q1 Corporation, bár Neve megjegyzi, hogy a Q1 Lite és a Microlite valamivel később, az 1970-es évek közepén jelent meg.

A Q1 mikroszámítógépek fontos mérföldkövet jelentettek a személyi számítógépek fejlődésében. Nemcsak hogy a mai PC-k előfutárának tekinthetők, de ezek voltak az első olyan eszközök, amelyek az Intel 8008-as processzorára épültek, így pedig ez volt az első valódi asztali mikrocomputer, amelyet egy egyetlen chipből álló CPU hajtott.

Ahog arról az Interesting Engineering beszámol, a chipet alig néhány hónappal a Q1 mikroszámítógépek előtt, 1972 áprilisában mutatta be az Intel Corporation. A 200 kHz-es „órajellel” az Intel 8008 forradalminak számított. Ez azt jelenti, hogy a chipek ma már sokkal nagyobb teljesítményűek, és GHz-ben (milliárd ciklus per másodperc) mérik őket.

„A Q1 leglelkesebb vásárlója a NASA volt: 1974-ben mind a tizenegy NASA-bázisra telepítettek Q1 Lite-ot” – magyarázta Neve. „Gyanítom, hogy a 70-es években a tulajdonosok sok olyan feladatra használták a Q1-eseket, mint amire mi a PC-ket használjuk az irodában; az egyik reklámszöveg ez volt: »a végső irodai gép«. Egy 1977-es promóciós brosúra még az elektronikus levelezést is javasolja a gép felhasználási módjaként!”

Neve hozzátette: „Ezek a gépek még fénykorukban is viszonylag ritkák voltak – valószínűleg a borsos áruk miatt: 1979-ben 20 ezer dollárért adták őket. Addigra már léteztek más mikroszámítógépek, amelyek sokkal gazdaságosabbak voltak”.

A Q1 mikroszámítógépek tehát figyelemre méltó újbóli felfedezésnek számítanak. Nemcsak azt mutatják meg, hogy milyen gyorsan változhat a technológia, hanem a számítógépek fejlődésének fontos műtárgyai is.

„[A] korai úttörők nélkül, beleértve a Q1-et is, nem lennének meg azok az eszközök, amelyeket ma természetesnek veszünk, s amelyek annyira beágyazódtak a mindennapi életbe, hogy már alig veszünk észre” – jegyezte meg Neve.

„A modern számítógép nemcsak munkaeszköz, hiszen használjuk a játékra, a családdal és a barátokkal való kommunikációra, a tévénézésre, a vásárlásra – a számítógép valóban mindenre alkalmas eszközzé vált, de ki tudja, mi lett volna egy vagy több ilyen korai úttörő nélkül?”

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian