Klaus Schwab és a Great Reset elmélet: az emberiségnek össze kell fognia

2024.07.08.
Olvasási idő: 3 perc

A svájci közgazdász és a Világgazdasági Fórum alapítója az elmúlt 50 évben a világ egyik legbefolyásosabb gazdasági szervezetét építette fel, munkássága és publikációi azonban számos alkalommal megosztó sikert arattak. A „The Great Reset” és a negyedik ipari forradalom gondolata azonban összefogásra ösztökéli az emberiséget.

Erről beszélt Schwab a Kínában tartott WEF-konferencián, ahol kifejtette, az elitnek és a különböző társadalmi osztályoknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés pályáján mozogjanak, melyet a technológiai innováció beárnyékol.

Az emberiségnek össze kell fognia

A Világgazdasági Fórum megtartotta Kínában az éves meetingjét, melyet gyakran „nyári Davos” -nak neveznek. A konferencián többek között az elnöki tisztségéről nemrégiben lemondó svájci közgazdász, Klaus Schwab is felszólalt.

Schwab szerint az emberiséget együttműködésre kell kényszeríteni a globalista entitásokkal, melyek mára a világ vezető szereplői lettek. Az egyköri közgazdász és mérnök a konferencián a negyedik ipari forradalom, vagyis az új technológiák, mint az AI, a robotika és a biotechnológia térnyerése miatt látja szükségesnek az emberiség összefogását, mely alapvetően megváltoztatja a munka világát és a társadalom működését.

„A jövőbeli gazdasági növekedés ösztönzéséhez fel kell használnunk ezt az innovációt, és erőltetni kell az ágazatok, a régiók, a nemzetek és a kultúrák közötti együttműködést a békésebb, befogadóbb, fenntarthatóbb és ellenállóbb jövő biztosításához.” – jelentette ki Schwab

Schwab hozzátette, ebben a kritikus társadalmi változásban az összes érdekelt fél aktív részvétele szükséges ahhoz, hogy biztosítani tudják a fenntartható fejlődést, és megbirkózhassanak olyan kihívásokkal, mint az egyes kontinenseken jelentkező elnéptelenedés.

A „The Great Reset” elmélete

Schwab természetesen nem hagyta ki beszédéből a 2020-ban megjelent „The Great Reset” elméletet sem, mely a COVID-19 járvány kapcsán megjelent könyvének fő gondolata. Az elmélet szerint a társadalom a COVID-19 okozta válságot kihasználva új korszakba lép, mely fizikai, digitális és biológiai fúzió révén kerül megvalósításra.

A szervezet korábbi elnöke szerint a digitális technológiákkal való interakció új korszaka azt fogja jelenteni, hogy nem lesz szükség olyan hagyományos intézményekre a jövőben, mint például a választások megtartása. A gazdaság újraindítása a fenntarthatóbb és ellenállóbb jövő felé szintén kulcskérdése az elméletnek, melyben elévülhetetlen szerepe lehet a zöld energiának, a mesterséges intelligenciának és a társadalmi mobilitás elősegítésének.

Megosztó gondolatok

Schwab az elmúlt 50 évben számos megosztó gondolatot közölt a világ egyik legbefolyásosabb szervezetének elnökeként, melyek egy antiutópisztikus jövőt festenek le. A világ adósságát lenullázni kívánó szakember a COVID-19 járványt felhasználva kívánja új szintre emelni a társadalmi fejlettséget, melyben a technológia, a globalizáció és a fenntarthatóság lenne az alappillérek.

Schwab elméletei egy olyan jövőt festenek le, melyben a technológia nemcsak tehermentesíti, hanem elfoglalja az emberek helyét a munka világában, a közéletben, az egészségügyben és az oktatásban, és olyan kulcsfontosságú kérdéseket hagy megválaszolatlanul, mint az adatvédelem. A globalizáció és fenntarthatóság szószólójaként megnyilvánulásai gyakran nacionalista és protekcionista nézeteket vallanak, személyiségét egyesek úttörőnek látják, mások azonban túl radikálisnak gondolják.

Klaus Schwab az elmúlt évtizedek egyik legbefolyásosabb gazdasági és társadalmi szószólójává nőtte ki magát, ugyanakkor gyakran vádolják hímsoviniszta nézetekkel, mivel egyesek szerint számtalanszor zaklatta szexuálisan női kollégáit, és teremtett számukra ellenséges munkakörnyezetet.

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél