Mekkora olajtartaléka van Szaúd-Arábiának?

2024.07.31.
Olvasási idő: 2 perc

Ha konkrét mennyiséget nem is nézünk, akkor is elmondható, hogy a világ kőolajtartalékának kifejetten nagy része az OPEC-országok birtokában van. A legnagyobb ismert kőolajtartalékkal Venezuela rendelkezik, megelőzve Szaúd-Arábiát, Iránt, Irakot és Kanadát. 2023 végén messze a legnagyobb kitermelők Oroszország és az Egyesült Államok voltak. Visszatérve a legnagyobb tartalékokat birtoklókra, a szaúd-arábiai állami olajvállalat, az Aramco a világ legnyereségesebb vállalata. Messze megelőzve az Apple-t, a Microsoftot, a Google anyavállalatát, az Alphabetet és a Teslát is. Adózás előtti nyereségük 247,43 milliárd dollár, míg az Apple 114,3 milliárd dollárt produkált ugyanebben a metrikában. Itt csak az adózás előtti nyereségről beszélünk, nem pedig a piaci kapitalizációról. Ami ez utóbbit illeti, abban a kategóriában az Apple áll az első helyen 3,346 billió dollárral, míg az Aramco 1,788 billió dolláros kapitalizációval rendelkezik.

Az Aramco a világ legértékesebb vállalata

A szaúd-arábiai Aramco mérföldekkel megelőzi versenytársait a globális olajszektorban is. Az amerikai olajipari óriások meg sem közelítik az Aramco tartalékait, mivel az négyszer nagyobb, mint a hat legnagyobb amerikai olajipari vállalaté együttvéve. Az Aramco 2024-ben 259 milliárd hordónyi olaj- és gáztartalékkal rendelkezik. Ilyen mennyiséggel senki nem rendelkezik a világon, ami az Aramcot az olajágazat vitathatatlan királyává teszi. A hét legnagyobb olajtartalékkal bíró vállalat aktuálisan a következő (az adatok egy hordónak megfelelő számban):

Aramco – 258,8 milliárd
ExxonMobil – 17,7 milliárd
Chevron – 11,2 milliárd
Total Energies – 10,2 milliárd
Shell – 9,6 milliárd
BP – 7,2 milliárd
Eni – 6,6 milliárd

Az Aramco tehát négyszer nagyobb, mint a hat másik olajtársaság együttvéve. A cég 2016 és 2023 között 722 milliárd dollár értékű nyereséget termelt. Így továbbra is a királyság legnagyobb profittermelője, és a világ legértékesebb vállalatai közé tartozik. Az olaj mellett Mohammed Bin Salman szaúd-arábiai koronaherceg a királyság gazdaságának diverzifikálására törekszik. Azt tervezi, hogy az Egyesült Arab Emírségekhez hasonlóan liberalizálja a királyság gazdaságát, hogy vonzza a külföldi befektetéseket. Mert a jelenlegi kitermelési ütem mellett Szaúd-Arábia olajtartaléka 60-70 éven belül el fog fogyni. És egyébként a 10 legnagyobb olajtartalékkal rendelkező ország közül Iránt és a rettentően alacsony szinten kitermelő Venezuelát leszámítva mindenkinek 100 éven belül el fog fogyni minden tartaléka. Minden új felfedezés ellenére is.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél