2024-ben 40 ország akarna csatlakozni a BRICS csoportjához

2024.07.31.
Olvasási idő: 1 perc

Az elmúlt időszakban a BRICS államok közötti szövetségében jelentős aktivitás zajlott. Tervek készültek egy BRICS parlament létrehozására, Oroszország kínai nagykövete pedig egy, az amerikai dollár szerepét átvevő új valuta létrehozásáról merengett. Azok után pedig, hogy végül Argentína visszautasította a csatlakozás lehetőségét, most egy új állam jelezte, hogy csatlakozna a csoporthoz. A lépés azt jelzi, hogy a fejlődő országok lehetőséget látnak a szövetségben. Csatlakoznának az egyetlen olyan csoporthoz, amely kihívást jelenthet az amerikai dollar hegemóniájával szemben.

Malajzia Oroszország segítségét kérte a BRICS csatlakozáshoz

Az új ország, amely ebben a hónapban hivatalosan is benyújtotta a BRICS-hez való csatlakozási kérelmét, Malajzia. Anwar Ibrahim, Malajzia miniszterelnöke ezügyben találkozott is az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval, és megvitatták a lehetőségeket. Oroszország nagy erőkkel küzd a BRICS-bővítéséért, így elég valószínű, hogy támogatni fogja Malajzia kérését. A BRICS-bővítés mellett a két fél megvitatta az izraeli-palesztin háború jelenlegi helyzetét is, és hangsúlyozták a tartós tűzszünet sürgős szükségességét. Emellett beszéltek a gyors humanitárius segítségnyújtás fontosságáról Gázában. Továbbá hangsúlyozták, hogy Palesztinát mielőbb az ENSZ teljes jogú tagjává kell fogadni.

„Malajzia a BRICS-szervezethez való csatlakozásra vonatkozó kérelmet küldött Oroszországnak, mint a BRICS elnökének, emellett kifejezte nyitottságát a tagországként vagy stratégiai partnerként való részvételre” – mondta el a találkozó után Lavrov. Eddig Összesen 40 ország jelezte érdeklődését, hogy 2024-ben csatlakozna a BRICS-hez. Míg 25 ország hivatalosan be is nyújtotta kérelmét, addig a többi 15 informálisan fejezte ki érdeklődését a szövetséghez való csatlakozás iránt. A BRICS-nek tehát rengeteg lehetősége van a bővítésre a közelgő BRICS csúcstalálkozó alatt. Azon a csúcstalálkozón is biztosan szóba kerül majd a BRICS dollármentesítési kezdeményezése. A cél, hogy ne az amerikai dollár legyen a világ tartalékvalutája, hanem egy, a BRICS által kontrollálható valuta.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél