David Lin 2024. augusztus 16-án interjút készített John Cochrane-nal, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének neves közgazdászával és vezető kutatójával. Az interjú során Cochrane több gazdasági témát is érintett, köztük az inflációt, a fiskális politikát és a hiperinfláció lehetőségét.
Az árképzés és az infláció mítosza
Cochrane először az utóbbi idők politikai retorikáját kritizálta, különösen az infláció kapcsán felmerült „árképzési” vádakat illetően. Véleménye szerint az árak növekedését alapvetően a pénznyomtatás és a túlzott pénzkínálat okozza, nem pedig a vállalatok kapzsisága. Kiemelte, hogy a gondolat, miszerint 2021-ben hirtelen minden vállalat kapzsivá vált, és ez vezetett volna az inflációhoz, egyszerűen nevetséges. Szerinte az élelmiszerboltok, amelyek általában alacsony haszonkulccsal működnek, nem lehetnek az infláció valódi okai.
Az árkontroll hatékonysága és veszélyei
Cochrane az árkontroll intézkedések lehetséges buktatóiról is beszélt, amelyeket egyes politikusok az infláció elleni megoldásként javasolnak. Úgy véli, hogy bár az árkontroll ideiglenesen mérsékelheti az inflációt, nem kezeli az alapvető problémákat. Hosszabb távon gazdasági problémákhoz, például hiányhoz és csökkentett minőséghez vezethet. Figyelmeztetett, hogy az árkontroll piacokat rombolhat, és komolyabb gazdasági problémákat okozhat.
Az infláció mint fiskális és monetáris politikai termék
Az ideális inflációs rátáról szólva Cochrane a zéró infláció mellett érvelt, szemben azzal a széles körben elterjedt véleménnyel, hogy a 2%-os inflációs ráta előnyös. Szerinte a Federal Reserve mandátumának a stabil árak fenntartását kellene jelentenie, nem pedig a dollár értékének folyamatos erodálását. Cochrane szerint a legutóbbi inflációs hullám nem csupán a Federal Reserve politikáinak eredménye, hanem a bővített fiskális politika következménye is, amely során nagy mennyiségű pénzt kölcsönöztek és költöttek el, ami megnövelte a keresletet és az árakat.
A gazdasági helyzet törékenysége
Cochrane aggodalmát fejezte ki a jelenlegi gazdasági helyzet törékenysége miatt, és párhuzamot vont az 1970-es évek végi inflációs hullámmal. Figyelmeztetett, hogy bármilyen jövőbeni recesszió vagy globális vészhelyzet újabb inflációs hullámot válthat ki. Különösen akkor, ha a kormány további kölcsönökkel és kiadásokkal reagál. Kiemelte a stabil fiskális és monetáris politikák szükségességét, hogy fenntartsák a bizalmat az Egyesült Államok kormányának stabilitásában, amely nélkül az infláció elszabadulhat.
A hiperinfláció veszélye
Cochrane foglalkozott a hiperinfláció témájával is, amely az Egyesült Államok növekvő adósságszintje és tartós deficitei miatt vált aggasztóvá. Bár reméli, hogy a hiperinfláció nem valószínű, figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok sem immunis azokra az erőkre, amelyek más országokban, például Argentínában hiperinflációhoz vezettek. Cochrane szerint a hiperinfláció végső soron fiskális probléma, amely akkor következik be, amikor a kormányok pénzt nyomtatnak a fenntarthatatlan hiányok fedezésére. Komoly fiskális reformokat sürgetett, hogy elkerüljük ezt a forgatókönyvet.
A Federal Reserve szerepe és a recessziók
Záró megjegyzéseiben Cochrane a recessziók okait vizsgálta, és visszhangozta Janet Yellen állítását, miszerint a pénzügyi egyensúlyhiányok és a Federal Reserve politikái a gazdasági ciklusok elsődleges hajtóerői. Rámutatott, hogy míg a COVID-19 recessziót külső sokk okozta, a második világháború óta a legtöbb amerikai recessziót a Federal Reserve politikái váltották ki, akár hibás döntések, akár a monetáris politika szándékos szigorítása révén. Cochrane kiemelte, hogy a Fednek inkább előre meghatározott szabályokat kellene követnie a monetáris politikában, hogy elkerülje a túlzott beavatkozásokat, amelyek véletlenül gazdasági visszaesést, azaz recessziót okozhatnak.
Hungarian 