Nem hagy alább a dedollarizáció: a petrojüan lehet az amerikai dollár alternatívája

2024.10.08.
Olvasási idő: 2 perc

A BRICS csoport a hírek szerint egy új „petrojüan” bevezetését fontolgatja, amellyel a dollár hegemóniájával kíván versenybe szállni. A kormányközi szervezet, amely eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika koalíciójaként jött létre, azóta számos más országot is felvett a szövetségbe, akikkel együtt jövő hónapban az oroszországi Kazanyban tartandó csúcstalálkozón kívánja megtárgyalni a dedollarizáció folyamatának következő lépéseit.

A Hivatalos Monetáris és Pénzügyi Intézmények Fóruma (OMFIF) egy friss jelentésben azt írja, hogy a BRICS-országok azt szeretnék megvitatni, hogyan miként lehetne bevezetni egy alternatívát a jelenlegi dolláralapú olajfizetési rendszer helyett – esetleg a kínai jüant használva.

Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre nemrégiben megerősítette, hogy „nyitott az új ötletekre” az olajkereskedelmet illetőleg, beleértve a jüan alkalmazását is.

Végleg megdőlhet a dolláralapú világrend?

Oroszország a petrojüant a petrodollár alternatívájaként is szeretné használni, hogy csökkentse az Egyesült Államoktól és a SWIFT-rendszertől való függőségét, amely 2022 februárjában az ukrajnai konfliktusra adott válaszként ellehetetlenítette az orosz bankokat.

Az OMFIF szerint a petrojüan-rendszer teljes körű bevezetése elméletileg körülményes lenne a tagállamok számára, mivel a jüan-többletet lényegében csak a Kínával folytatott kereskedelem során lehet felhasználni vagy egyszerűen a devizatartalékokba áthelyezni. A BRICS pénzügyi közvetítőinek ezután a többletet rászoruló országoknak kellene átadniuk.

„A renminbi térhódításának legfőbb haszonélvezői a kínai bankok lesznek, akik az újrahasznosítási folyamatból nagy hasznot húznak majd. A nyugati pénzügyi közvetítők a dollárban denominált olajpiac és a jüanban denominált olajpiac közötti arbitrázs révén csatlakozhatnak hozzájuk. A petrojüan bevezetése azonban csak tovább fogja fokozni a globális pénzügyi rendszer széttöredezettségét”, olvasható a beszámolóban.

Ami a dollár elhagyásának politikai következményeit illeti az olajkereskedelemben, Bandar Al-khorayef, a szaúdi ipari és ásványkincsekért felelős miniszter nemrég azt nyilatkozta, hogy az ország nem érdekelt a politika és a kereskedelem vegyítésében.

„A petrojüan nem lényeges [a minisztérium] számára, úgy hisszük, hogy Szaúd-Arábia azt teszi, ami a legjobb érdeke… de úgy gondolom, hogy Szaúd-Arábia mindig új dolgokat próbál ki és nyitott az új ötletekre, de igyekszünk nem keverni a politikát a kereskedelemmel”, magyarázta Al-khorayef.

A BRICS már jó ideje saját valuta fejlesztésén dolgozik, hogy megkönnyítse az egymás közötti kereskedelmet és a szóbeszéd szerint a szóban forgó eszközt az arany fogja majd fedezni.

Mindezt azonban Amerika nem nézi túl jó szemmel, a közelmúltban például Donald Trump republikánus elnökjelölt fenyegette meg a BRICS-országokat.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél