A BlackRock kilép az ENSZ által támogatott klímaegyezményből

2025.01.12.
Olvasási idő: 2 perc

Az ENSZ által támogatott Net Zero klímaegyezmény a globális klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme, melynek célja 2050-re elérni a nettó nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Az egyezmény alapja a 2015-ös párizsi megállapodás, amelyet a világ országai és vállalatai együtt írtak alá abból a célból, hogy korlátozzák a globális hőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fok alatt.

A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője, azonban úgy döntött, kilép az ENSZ által támogatott klímaegyezményből. Döntésüket azzal indokolták, hogy az NZAM félreértéseket okozott a vállalat gyakorlataival kapcsolatban, amelyek jogi vizsgálatokhoz vezettek.

Elhagyja a BlackRock a legjelentősebb klímaegyezményt

A BlackRock szóvivője megerősítette a The Epoch Times-nak, hogy a vállalat úgy döntött, kilép az ENSZ által támogatott Net Zero Asset Managers, vagyis az NZAM, kezdeményezésből. A 325 aláíró koalícióból álló kezdeményezés mögött összesen több mint 57,5 billió dollárnyi tőke található. Ezek a vagyonkezelők vállalták, hogy üzleti stratégiájukat úgy igazítják, hogy 2050-ig elérjék az ENSZ által kitűzött célt, vagyis az üvegházhatású gázkibocsátás nullára redukálását.

A vállalat szóvivője azzal indokolta a világ vezető vagyonkezelőjének a döntését, hogy a kezdeményezés támogatása és aláírása jogi vizsgálatokhoz vezetett különböző hivatalos szervek részéről. A BlackRock üzleti stratégiája ugyanis olyan vállalatokra és projektekre is kiterjed, melyek nem feltétlen összeegyeztethetők a klímavédelmi célokkal.

Annak ellenére, hogy a BlackRock kilépett az NZAM-ból, a vállalat hangsúlyozta, hogy ez nem befolyásolja azt, ahogyan az ügyfelek portfólióját kezelik. A vállalat továbbra is figyelembe veszi a klímavédelemmel kapcsolatos kockázatokat a befektetéseik során.

Több nagyvállalat is elhagyta az NZAM-ot

Nem a BlackRock az első nagyvállalat, amely elhagyta a klímavédelmi kezdeményezést az elmúlt időszakban. A Wall Steeet-i vállalatok közül többek között a JPMorgan Chase, a Bank of America, a Citigroup, a Morgan Stanley, a Goldman Sachs és a Wells Fargo is elhagyta már a kezdeményezést. Az elmúlt hetekben megszaporodtak az ilyen jellegű lépések, melynek hátterében a politikai nyomás és a szabályozói vizsgálatok állnak. Egyes konzervatív politikusok és államok ugyanis kritikával illették azokat a cégeket, amelyek a klímavédelmi törekvéseket támogatják.

Novemberben Texas és 10 másik republikánus vezette állam például beperelte a BlackRockot és annak riválisait, mivel a vállalatok megzavarták a széntermelést és megemelték az energiaárakat. A republikánusok, különösen az energiatermelő államokból, azon a véleményen vannak, hogy a kezdeményezést aláíró bankok és vagyonkezelők megsértették a trösztellenességet.

A BlackRock tagadja a vádakat

A BlackRock azonban visszautasította a vádakat, Larry Fink, a vállalat vezérigazgatója, pedig 2024-es levelében azt írta a részvényeseknek, hogy soha nem támogatta a hagyományos energiatermelő cégektől való megválást. Fink nyilatkozatából az is kiderül, hogy a BlackRock több mint 300 milliárd dollárt fektetett hagyományos energetikai cégekbe az ügyfelei nevében.

Larry Fink hozzátette:

„Ha szénhidrogénekbe akarnak az ügyfeleink fektetni, akkor mi megadunk erre minden lehetőséget. Ugyanúgy, ahogyan az ügyfeleink energiaátállási stratégiáját is nagyjából 138 milliárd dollárral támogattuk. Ez hozzátartozik az eszközkezelői léthez. Követjük ügyfeleink megbízásait.”

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél