Shaolin, a szent Song Shan hegy lábánál fekvő, misztikus szerzetesváros évszázadok óta Kína fizikai, mentális és spirituális központja. A legenda szerint egy Damo nevű indiai szerzetes alapította itt a Zen buddhizmust több mint 1500 évvel ezelőtt. Ő tanította meg a szerzeteseknek azokat a különleges fizikai gyakorlatokat is, amelyekből később kialakult a híres Shaolin kung-fu.
Bár Shaolin neve eddig a belső békéről, harcművészetről és fuvolaszóról szólt, úgy tűnik, néha a spirituális ösvényen is akadnak banánhéjak.
A mester, aki nem csak kungfuban volt gyakorlott, hanem szerelmi ügyekben is
A kínai buddhizmus egyik legismertebb alakja, Shi Yongxin, a híres henani Shaolin-templom korábbi apátja, botrányos körülmények között veszítette el pozícióját. A világörökségi helyszínként is elismert kolostor vezetője ellen pénzügyi visszaélések és szexuális természetű vádak miatt indult vizsgálat.
A gyanú szerint Yongxin elsikkasztotta a templom pénzét, visszaélt a kolostor javaival, és több nővel is hosszú ideig tartó, a szerzetesi fogadalmakkal összeegyeztethetetlen viszonyt tartott fenn – sőt, gyermekei is születtek ezekből a kapcsolatokból.
A South China Morning Post (SCMP) értesülése szerint kedden lezárták Yongxin apáti lakrészét „kulturális értékmegőrzés” címszóval, valamint eltávolították a nevét dicsőítő feliratot is. A helyiek nem kímélték a bukott apátot: „playboy szerzetesnek” nevezték, aki „beszennyezte a buddhizmus hírnevét”.
Yongxin több mint 25 évig vezette a Shaolin-templomot, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a kungfu és a zen buddhizmus bölcsőjének számító kolostor globális ismertségre tegyen szert. A buddhista közösség azonban most határozottan elhatárolódik tőle. A Kínai Buddhista Egyesület megfosztotta szerzetesi rangjától, és az apáthoz köthető vállalkozásokat is törölték. Az Egyesület nyilatkozatban ítélte el a történteket, mondván:
súlyosan rontotta a buddhizmus és a szerzetesek megítélését.
Az új apát kinevezésére gyorsan sor került. Úgy fest, rá most nem csak kolostor, hanem PR-krízis is vár, és talán itt az idő újra leporolni a kungfu egyik alaptételét: az önuralmat.
Már kinevezték a helyettesét
A templom közlése szerint „a buddhista templomok apátjaira vonatkozó szabályoknak megfelelően, demokratikus értékelést követően, az illetékes eljárások betartásával” hívták meg Shi Yinlét, a korábbi Fehér Ló Templom apátját a pozíció betöltésére. Yinle 1966-ban született Henan tartományban, 16 évesen tette le szerzetesi fogadalmát, majd a Kínai Buddhista Akadémián tanult. 2003 óta szolgált a Fehér Ló Templomban, ahol 2005-ben nevezték ki apáttá.
Neve ismerősen cseng a nemzetközi buddhista kapcsolatokban: külföldi utakon népszerűsítette a vallást és részt vett kulturális csereprogramokban, jelenleg pedig a 2023–28-as Országos Népi Gyűlés képviselője is.
A shaolin szerzetesek eddig inkább repülő rúgásaikról voltak híresek, mint gyerektartási pereikről
A mostani ügy nem csupán vallási, hanem társadalmi szinten is hullámokat vetett. Bár a Shaolin-templom a botrány ellenére is tömegeket vonzott, helyi taxisok és látogatók úgy nyilatkoztak: „a szerzetesség ma már inkább hivatás”, és „a templom legalább még mindig egy népszerű turistahely”.
Ugyanakkor sokan úgy vélik, a vizsgálat már régóta időszerű volt, mivel évek óta keringtek pletykák a viselt dolgokról.
Az embereket évszázadok óta lenyűgözi a shaolin szerzetesek életvitele, harcművészete és spirituális mélysége. A kultikus tisztaság képét számos film is táplálta – köztük a 70-es évek végén és 80-as években futó Kung Fu sorozat, melyben Kwai Chang Caine, a félvér shaolin szerzetes járta az amerikai vadnyugatot. A karakter legendás nyugalma, harctudása és fuvolázása generációk számára testesítette meg a bölcs, erőszakmentes hőst.
Carradine mintha megjósolta volna
Ez a kép azonban sokat ferdült az évek során. A sorozat főszereplője, David Carradine halála 2009-ben – amelynek hátterében bizarr körülmények, szexuális játékok és kettős élet állt – éppúgy megütközést keltett, mint most a Shaolin-templom apátjának bukása. Bár egyikük csak megformálta, másikuk valóban képviselte a shaolin örökséget, mégis úgy tűnik: sem a spirituális neveltetés, sem a harcművészetek világa nem véd meg az emberi gyarlóságoktól.
Az biztos, hogy Damo mester most rendesen forog a sírjában.