A párizsi Louvre nem csupán a világ legismertebb múzeuma, hanem a történelem egyik leggyakrabban célba vett kincstára is. A többszáz éves intézmény falai között nemcsak művészeti csodák születtek, hanem botrányok, rablások és legendák is. Az alábbiakban áttekintjük a leghíresebb rablásokat, és bemutatjuk az október 19-én történt legfrissebb, napközben elkövetett, professzionális koronakincs-lopást is.
Az ikonikus 1911-es rablás: viszlát Mona Lisa
A Louvre első nagy botránya 1911-ben történt, amikor Vincenzo Peruggia olasz karbantartó egyszerűen levette a falról a Mona Lisát, kabátja alatt elrejtette, és kisétált vele az épületből. A festményről két éven át semmit nem lehetett tudni, míg végül Olaszországban bukkant elő, amikor az elkövető egy firenzei galériának akarta azt eladni. A lopás paradox módon világhírűvé tette a képet, amely addig csak a sok remekmű egyike volt.
Egyiptomi és keleti régiségek rejtélyes eltűnése
1978-ban a Louvre történetének egyik legkülönösebb lopása rázta meg a francia művészeti világot. Az egyiptomi és közel-keleti gyűjteményből több kisebb, de tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű régészeti tárgy tűnt el. A tolvajok vélhetően belső segítséggel juthattak be a raktárterületekre, ami komoly biztonsági hiányosságokra derített fényt. A lopott műtárgyak között apró szobrocskák, pecséthengerek és díszített edénytöredékek is voltak – olyan tárgyak, amelyek a civilizáció hajnalát mesélték el. A rendőrségi nyomozás hónapokig tartott, de a tárgyak nagy része soha nem került elő. Az eset után a Louvre kénytelen volt teljesen átalakítani a belső biztonsági protokollját: több kamerát telepítettek, és szigorították az alkalmazotti hozzáféréseket.
A „Gyöngyös diadém” ügye
1983-ban ismét lopás borzolta a kedélyeket a Louvre falain belül. Egy XIX. századi, gyöngyökkel és drágakövekkel díszített diadém tűnt el egy ideiglenes kiállításról. Az ékszer nemcsak szépsége, hanem történelmi jelentősége miatt is különösen értékes volt, egy francia arisztokrata család adományozta a múzeumnak. A lopás tökéletes precizitással zajlott. A tolvajok pontosan tudták, mikor nincs őr a teremben, és hogyan lehet a vitrint hangtalanul kinyitni. A francia rendőrség hamar gyanakodni kezdett egy nemzetközi műkincscsempész-hálózatra, amely az 1980-as években Európa-szerte több múzeumot is célba vett. A „Gyöngyös diadém” végül évek múltán Svájcban, egy magángyűjteményben bukkant fel, és hosszú jogi eljárás után térhetett csak vissza Franciaországba. Ma már új biztonsági üvegbura mögött őrzik, mint a Louvre egyik legsérülékenyebb relikviáját.
A legújabb rablás – koronák, drágakövek, rejtélyek
2025. október 19-én ismét világszenzáció lett a Louvre-ból. Négy férfi, munkásnak álcázva magát, a délelőtt órákban bejutott a múzeumba, és a francia koronakincsek egy részét ellopta. Az Apollón-galéria, ahol a királyi ékszereket őrizték, percek alatt kifosztásra került. A tolvajok vágóeszközökkel törték fel a vitrint, majd motoros robogókkal menekültek el. A rendőrség a rablást „példátlanul megszervezett és professzionális” akciónak nevezte.
Az eltulajdonított tárgyak között volt többek között egy 1300 gyémánttal és 56 smaragddal díszített korona, amelyet Eugénie császárné viselt. A kincsek értéke gyakorlatilag felbecsülhetetlen – sok esetben kulturális szimbólumok, nem pusztán drágakövek.
Miért fosszák ki állandóan a párizsi múzeumot?
A Louvre hatalmas gyűjteményt kezel naponta millió látogató előtt, és történelmi épületeire épített biztonsági rendszere igen sérülékeny a folyamatos restaurálások, építkezések, nagy létszámú látogatói forgalom miatt. A jelenlegi rablás azt is bizonyítja, hogy az elkövetők profi módon tervezték és hajtották végre a műveletet olyan technikai eszközökkel, amelyek nem jellemzők amatőr rablásokra. Több szakértő szerint a lopott ékszerek darabokra szedhetők, és ezzel gyakorlatilag az örökre „eltűnhetnek”.
Hogyan próbálta a Louvre megakadályozni a műkincsrablásokat?
A Louvre a XIX. század eleje óta szinte folyamatosan fejleszti biztonsági rendszereit. Napóleon idején még katonák őrizték az értékes szobrokat, a XX. században pedig már elektronikus riasztók, mozgásérzékelők és rejtett kamerák védték a gyűjteményt. Az 1990-es években a múzeum nagyszabású modernizáláson esett át, új biztonsági központot és zsiliprendszeres bejáratokat kapott. Azóta több ezer kamera figyeli a termeket, a személyzet pedig rendszeres kiber- és fizikai biztonsági tréningeken vesz részt.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Louvre sebezhetetlen lenne: a történelmi épület szerkezete, a turisták milliós tömege és az állandó restaurálások miatt a biztonsági protokollok gyakran kompromisszumokra kényszerítik a vezetést – amit a legutóbbi rablás is fájdalmasan bizonyított.
A Louvre története éppen olyan izgalmas, mint az alkotások, amelyeket őriz. A Mona Lisa elrablásától a koronakincsek eltűnéséig minden eset újabb leckét adott a műkincsvédelemnek. A legfrissebb támadás pedig emlékeztet arra, hogy még a világ legnagyobb múzeuma sem tud teljesen védekezni az emberi leleményesség és kapzsiság ellen.
