A legújabb ősi DNS-vizsgálatok új fejezetet nyitnak a kutyák történetében. A Science-ben megjelent tanulmány több mint tízezer évre visszanyúló eurázsiai csontleletek alapján azt mutatja, hogy a kutyák szorosan követték az emberi vándorlásokat – sőt, sok helyen akkor is ott maradtak, amikor azok az emberek, akik elhozták őket, később továbbálltak vagy beolvadtak a helyiek közé.
A legkorábbi társunk, még a városok előtt
A kutyák jóval a földművelés és a városok megjelenése előtt kapcsolódtak az emberhez. Vadászatban, őrzésben, riasztásban segítettek, és a közösségek fontos részévé váltak. Régészeti feltárásokon a kutyák gyakran külön sírba kerültek – ez ritka gesztus az állatok felé, és jól mutatja, milyen szerepük lehetett a közösségben. Az ősi csontokból kinyert DNS pedig ma már pontosan követhetővé teszi, hogyan terjedtek el velünk együtt.
Kapcsolódó tartalom: A háziállatok tartása etikátlan: még kutyád se lehet bűntudat nélkül
Két világ találkozása: nyugat és kelet kutyái
A vizsgálat szerint a bronzkor előtt Eurázsia nyugati és keleti felének kutyái elkülönült populációkat alkottak. A kettő között, a mai Kazahsztán területén fekvő Botai környékén még sarkvidéki eredetű vonások is keveredtek – valószínűleg az éghajlat és az ott élő emberek igényei miatt. Aztán, amikor a bronz technológiája nyugatról kelet felé terjedt, emberek hullámai érkeztek új állatokkal (ló, szarvasmarha, juh), és ezzel együtt új kutyatípusok is megjelentek.
Amikor a kutyák „úgy áramlanak, mint a technológia”
A kutatás egyik legizgalmasabb eredménye, hogy Közép- és Kelet-Ázsiában a helyi közösségek átvették a bronzművesség technológiáját – és vele együtt sok helyen az érkező népek kutyáit is –, miközben az emberek között nem feltétlenül történt nagyarányú keveredés. Vagyis a kutyák gyakran úgy terjedtek, mint egy hasznos „technológia”: ott maradtak, ahol szükség volt a tudásukra és a munkájukra (vadászat, terelés, őrzés), függetlenül attól, hogy a hozó csoportok később továbbálltak-e. Botai esete ennek az ellenkezőjét mutatja: ott a helyi közösség a bronzkori terjeszkedés idején nagyrészt eltűnt, és velük együtt a hozzájuk kötődő kutyaállomány is visszaszorult.
Miért pont a kutya?
A válasz a funkcióban rejlik. A kutyák többféle feladatra voltak bevethetők: vadászat, nyomkövetés, jószágterelés, őrzés, riasztás. Ezért kereskedelem tárgyai is lehettek, cserélődtek a közösségek között, és könnyen átlépték azokat a kulturális vagy genetikai határokat, amelyek az emberekre érvényesek voltak. A genetikai adatok így nemcsak a terjedésük útját térképezik fel, hanem azt is, hogyan alakultak át helyi igények szerint.
Mit árulnak el az ősi temetkezések?
A kutyák speciális, gondos eltemetése arra utal, hogy társadalmi státuszuk több volt egyszerű haszonállatnál. A kazahsztáni, rituálisan elrendezett kutyatemetkezések különösen értékesek a tudomány számára: az ilyen leletek DNS-e segít tisztábban látni a vándorlási útvonalakat és a kapcsolatokat emberi csoportok és kutyapopulációk között.
Nyitott kérdések: Délkelet-Ázsia, Ausztrália, szigetek
A mostani eredmények mellett bőven maradt feltárnivaló. Hogyan érték el a kutyák Délkelet-Ázsiát és Ausztráliát? Miként formálták őket szigeti, elszigetelt környezetek? Hogyan alkalmazkodtak ennyire különböző életmódokhoz a római birodalomtól a szibériai szigetvilágig? A kutyák története nemcsak az ember vándorlásainak tükre, hanem annak is, hogy egy faj miként tud hosszú távon együtt fejlődni velünk.