Spanyolország déli partjainál repülve az ember először talán azt hinné, hogy egy hatalmas, fehér sivatag terül el alatta. A valóság azonban ennél jóval lenyűgözőbb és egyben ellentmondásosabb: az andalúziai Campo de Dalías térségében, Almería tartományban egy olyan „műanyag tenger” húzódik, amely nem csupán földrajzilag különlegesség, hanem több millió ember megélhetésének kulcsa is. A helyiek és a mezőgazdasági szakemberek Pozoblanco vagy Costa del Polythene néven emlegetik ezt a régiót, utalva a több tízezer hektárnyi üvegházra, amely első pillantásra olyan, mintha csak egy óriási fehér fénylő város terülne el a dombok között.
Műanyag, amerre a szem ellát
A fehér szín nem csupán optikai jelenség: az üvegházak teteje alatt rejtőző műanyag fólia és üveg az alapja annak a mezőgazdasági építménynek, amely évente több tonnányi paradicsomot, paprikát, uborkát és más zöldségeket termel, nemcsak Spanyolország, hanem az egész európai piac számára. A régió éghajlata – sok napsütés, alacsony csapadékmennyiség és enyhe telek – ideális a üvegházak számára, azonban önmagában nem lett volna elegendő a mezőgazdasági termelés ilyen mértékű kiterjesztéséhez. A fóliaburkolat alatt a növények nemcsak a napsütést használják ki, hanem egy védett környezetet is kapnak, amely lehetővé teszi számukra az intenzív növekedést, függetlenül a külső időjárási viszonyoktól.
A terület különlegessége nem csupán abban rejlik, hogy mekkora mennyiségű élelmiszert termel, hanem abban is, hogy ez a rendszer hogyan változtatta meg a tájat és a helyi gazdaságot. Amikor a mezőgazdaság a korai fóliatekercsekkel és üvegházakkal kezdett el kísérletezni, kevesen gondolták volna, hogy néhány évtized alatt a vidék ennyire átalakul. Az addig relatíve elhanyagolt földterületek mára Európa egyik legfontosabb „zöldséggyárává” váltak. A munkalehetőség bővülése vonzotta a vidéki lakosságot, és a térség munkaerőpiaca is dinamikusan alkalmazkodott az igényekhez. Szezonális munkavállalók érkeznek országszerte, de gyakran külföldről is, hogy részt vegyenek az aratásban, válogatásban, csomagolásban, valamint a logisztikában.
Miközben a műanyag város látványa futurisztikus, gazdasági értelemben pragmatikus megoldásként született: a fóliatáblák alatt több ciklusban termeszthetők a növények, és a globális élelmiszerpiac folyamatos kereslete stabil értékesítési csatornákat biztosít a termelőknek. A technológiai fejlődés, például a hatékonyabb öntözőrendszerek, a klímavezérelt üvegházak és az energiahatékony fűtési megoldások tovább növelték a termelékenységet, így a helyszín a tradicionális mezőgazdaság és a modern agrártechnológia határán helyezkedik el.
Környezetvédelmi szempontból kész csőd
Természetesen nem minden arany, ami fénylik. Bár az tény, hogy az emberi találékonyság és a modern mezőgazdaság egyik legnagyobb vívmánya a hely, a fényes fehér felület alatt azonban mély és rendszerszintű problémák húzódnak meg.
A régióban évente körülbelül 33 500 tonna műanyaghulladék keletkezik. Bár léteznek újrahasznosító üzemek, a logisztika és a költségek miatt hatalmas mennyiség végzi illegális lerakókban vagy a kiszáradt folyómedrekben. Az esőzések ezeket a hulladékokat a Földközi-tengerbe mossák. Talán még egyesek emlékeznek arra az esetre, amikor egy partra vetődött ámbráscet gyomrában 17 kg műanyagot találtak, amelynek nagy része az almeríai üvegházakból származott.
Érdemes kiemelni a vegyi szennyezést is. Bár a régió próbál átállni a biológiai kártevőirtásra, a talajvíz nitrátkoncentrációja a műtrágyázás miatt kritikusan magas. Ez nemcsak az ivóvízkészleteket teszi tönkre, hanem a közeli természetvédelmi területek élővilágát is mérgezi. A hely hatással van a vízkészletre is. Az öntözővíz 80%-át földalatti víztározókból nyerik, amelyeket sokkal gyorsabban szivattyúznak ki, mint ahogy az esővíz utánpótolná őket. Ahogy a talajvíz szintje csökken, a vákuumot a Földközi-tenger sós vize tölti ki, ami visszafordíthatatlanul elsózza a talajt és a megmaradt édesvízkészleteket. Ma már méregdrága sótalanító üzemekkel próbálják menteni a helyzetet, de ez jelentősen növeli a termelés energiaigényét.
A modernkori rabszolgaság színtere
Nemcsak környezetvédelmi, hanem humanitárius szempontból is ezer sebből vérzik a vidék. Az almeríai csoda elképzelhetetlen lenne az olcsó, gyakran okmányok nélküli bevándorló munkaerő nélkül (főként Marokkóból és Fekete-Afrikából).
Mivel sok munkásnak nincs hivatalos tartózkodási engedélye, az üvegházak melletti nyomornegyedekben él. Ezekben a sátorvárosokban nincs folyóvíz, áram vagy csatornázás. A hatóságok rendszeresen ledózerolják ezeket a telepeket, de alternatíva híján a munkások pár kilométerrel arrébb újra felépítik őket.
A munkások gyakran védőfelszerelés nélkül érintkeznek a különféle növényvédő szerekkel. Kutatások mutatták ki, hogy az itt dolgozók körében magasabb a légzőszervi megbetegedések, a neurológiai zavarok és a bőrbetegségek aránya a vegyszereknek való kitettség és az extrém hőség miatt.
A mezőgazdasági forradalom sikere ugyanakkor kétségtelen. Ez a műanyag város nem csupán termőterület, hanem a fenntartható termesztés egyik élő laboratóriuma, amely egész Európát élelemmel látja el, és amely választ adhat arra a kérdésre, hogyan lehet egyre nagyobb mennyiségű élelmiszert előállítani egyre kevesebb földterületen, miközben a környezeti hatások minimalizálása a cél.
