Más iparágakhoz hasonlóan a divatipar is felelős a környezetszennyezésért: a chilei Atacama-sivatagban a dűnéket tonnaszámra borítják a fast fashion eladatlan és kidobott ruhák.
Mit jelent a fast fashion?
A fast fashion egy olyan trend, amely a 2000-es évek óta robbanásszerűen terjed világszerte. A fast fashion célja az, hogy rövid idő alatt és mindenki számára elérhető áron, gyakorlatilag sok olyan divatkollekciót állítson elő, amelyeket hetekkel előtte még a divatbemutatókon lehetett látni. Röviden szólva a vásárlók óriási választékot kapnak, amely a legújabb divatot tükrözi megfizethető áron.
Ilyen márkák például a Zara vagy a H&M, csak hogy néhányat említsünk.
A fast fashiont mondhatnánk előnyösnek is, már ha pénzmegtakarításról van szó. Másfelől viszont rengeteg negatív hatása van, amiről sok embernek fogalma sincs. Ugyan széles választékot kínál a vásárlóknak, ennek viszont nagy ára van. A divatcégek a fejlődő országokban készíttetik a ruhákat, ahol botrányosan keveset fizetnek a kétkezi munkásoknak. De nemcsak a munkavállalók kizsákmányolása bújik meg minden egyes ruhadarab mögött, hanem a környezetszennyezés is. A fast fashion sokat termel, gyorsan és gyakran közepes vagy inkább gyalázatos minőségben. A cél az, hogy minél több pénzt költsön a vásárló, aki vagy a silány minőség miatt kénytelen új ruhát venni, vagy azért, mert az előzőnél divatosabb ruhák kerültek a boltok polcaira rövid idő alatt.
Hegyekben áll a használt és eladatlan ruha
Ennek az ész nélkül száguldó divatnak viszont megvannak a következményei: az Atacama-sivatag az eladatlan vagy használt ruhák lerakóhelyévé vált. Sok ruházati termék újrahasznosítható, sok viszont nem. Ez utóbbiak nagy hulladéklerakókban végzik. Ez történik a chilei Atacama-sivatagban is, ahol legalább 39 000 tonna, főként nyugati piacról származó pulóver, farmer és póló hever, miután rövid ideig viselték, majd kidobták, vagy egyszerűen el sem adták azokat. Itt láthatjuk a fast fashion rákfenéjét, amelynek köszönhetően a világ ruházati termelése az elmúlt években, a 2000-es évek elejétől kezdve drámaian megemelkedett.
Az észak-chilei Acatama-sivatag sötétvörös homokdűnéivel megegyező nagyságú dombok vannak ruhából. A France Presse riportja bemutatja és leírja az Európából, Ázsiából és az Egyesült Államokból származó, nyilvánvalóan illegális, kidobott és eladatlan ruhák óriási kupacait. A Kínában és Bangladesben tett megállók után Chilében, a világ legszárazabb helyén található szabadtéri szeméttelepen végzik, mivel a ruhaneműk alacsony minőségét tekintve az újrahasznosítás és az ártalmatlanítás költségei túl magasak.
Ezeknek a ruhadaraboknak egy elenyésző része a Latin-Amerikai országok piacaira kerül, ahol jobb esetben áron alul talál gazdára.
Az ENSZ 2019-es jelentése szerint az elmúlt 20 évben több mint kétszeresére nőtt a globális ruhagyártás, és a divatipar felelős a világ teljes vízpazarlásának 20%-áért. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mennyi erőforrást használnak fel a ruhák előállításához: egy farmer elkészítéséhez például 7500 liter vízre van szükség. Tehát a ruhák, amelyeket viselünk, a készítésük és használatuk során végig szennyezik a környezetet, nem csak a végén, amikor úgy döntünk, hogy kidobjuk.
A probléma az, hogy a ruhák gyakran nem biológiailag lebomlóak, és a bennük lévő mérgező vegyi anyagok miatt nem lehet őket a városi hulladéklerakókba dobni. A hatóságok tisztában vannak azzal, hogy mennyi ruha hever a sivatagban, de mivel az sem tudja hova tenni és vinni, így a ruhahegyek csak nőnek és nőnek…
