Orrfacsaró bűz, embertelen körülmények – így bánnak a covidosokkal Sanghajban

2022.04.26.
Olvasási idő: 4 perc

Több ezren rekedtek a kínai Sanghajban különféle elkülönítő központokban, miután néhány COVID-fertőzött miatt 26 millió embert zártak be a hatóságok. Mindenki arra panaszkodik, hogy embertelen körülmények között tartják őket egy olyan förtelmes helyen, ahol a COVID a legkisebb probléma.

Miután Leona tesztje pozitív lett, egy sanghaji karanténközpontba küldték, ami része a város agresszív „zéró tolerancia” kampányának, amellyel a vírus terjedését próbálják megfékezni.

Megérkezésekor egy kis műanyag mosdótálat és egy fogkefét adtak neki. A helyszínen – amely egy átalakított kiállítócsarnok – nem volt zuhanyzó, mosdó, folyóvíz vagy használható WC. A több ezer karanténba zárt ember által közösen használt ideiglenes vécékből áradt a bűz.

„Az egész hely bűzlik az emberi ürüléktől” – mondta Leona. „Még vizet sem próbálok inni, hogy ne kelljen vécére mennem”.

És mivel a neon lámpák egész nap égnek, még éjszakára sem kapcsolják le őket, néhányan kartonpapírral takarták le az ágyukat, hogy legalább egy kicsit pihenni tudjanak.

„Nem kezelnek minket emberként. Elfogadjuk, hogy állat vagy haszonállat vagyunk” tette hozzá a kétségbeesett nő.

Kína pénzügyi fővárosának sok lakója számára a börtönközpontok jelentik az első személyes találkozást a pekingi tekintélyelvűséggel. A város, amely az egyik legmagasabb életszínvonallal büszkélkedhet a szárazföldi Kínában, eddig egyszerre csak bizonyos épületeket vagy épületegyütteseket zártak le, ha netán koronavírussal fertőzött személyre bukkantak. Egészen addig, amíg a nemzeti hatóságok nem avatkoztak be.

Sanghaj küzdelme a járvány megfékezéséért

A tisztviselők most már kezdenek lazítani a város egészére vonatkozó zárlaton, de a COVID-19-cel fertőzöttek száma még mindig emelkedik. A városban múlt szerdán 25 000 új esetet regisztráltak. Az esetek túlnyomó többségben enyhe lefolyásúak, de a hivatalos kínai zéró tolerancia politika szerint a pozitív eredménnyel rendelkező személyeket és közeli kontaktjaikat elkülönítő központokba kell szállítani.

A hatóságok nem közöltek részleteket a helyszíneken uralkodó körülményekről, amelyek eltérőek lehetnek. Az internet azonban tele van olyan emberek panaszaival, akik azt állítják, hogy azok szörnyűek, beleértve több olyan videót a WeChaton, amelyeken az látható, hogy a tetőn lévő lyukon zúdul be az eső és és a betegek ponyvával próbálják letakarni az ágyaikat, hogy ne ázzon el mindenük.

„Több ezer beteget helyeztek el olyan elkülönítő központokban, ahol nincs fűtés vagy légkondicionálás, és nem jutnak gyógyszerekhez” – jelentetti ki egy Wei nevű helyi férfi, akit egy másik kormányzati karanténközpontba vittek el. „Ezen a helyen nagy a kockázata annak, hogy az emberek még betegebbek lesznek, mivel az állapotuk gyorsan romolhat”.

Wei és barátja, akit egy másik helyre küldtek, magas lázzal és köhögéssel került a hatóságok látókörébe. Beszámolója szerint a létesítményében az ablakokat lezárták, hogy megakadályozzák a vírus terjedését, de megfosztják a bent tartózkodókat a friss levegőtől. „Úgy bánnak velünk, mint a foglyokkal” – mondta.

A várost teljesen lezárták, amit először még el is fogadtak a helyiek – habár Kínában brutális szigor van mindenhol – később azonban sok helyen élelmiszerhiány alakult. A kínai közösségi médiát ellepték a panaszok. A kormányt bíráló kommenteket ugyan gőzerővel próbálta a rezsim eltűntetni, ettől függetlenül több döbbenetes felvétel is kiszivárgott a külsőségekre különösen adó Kínáról és kegyetlenségéről.

A sanghaji lezárás jelentőségét növeli, hogy a város a kínai GDP 3%-át termeli ki, és Kína nemzetközi kereskedelmének tizede Sanghajon keresztül folyik, itt van Kína és a világ legforgalmasabb kikötője is. A sanghaji és környező iparterületeken elrendelt hetek óta tartó zárlat komoly hatással van Kína és a világgazdaság teljesítményére is, de úgy tűnik, hogy az államvezetés még egy gazdasági válságot is megkockáztat, csak ne legyen covidos.

Az egészségügyi dolgozók is szenvednek a kínai kormány beteges COVID-politikája miatt

Nem csak a covidos betegek számára kínszenvedés az egész lezárás. Egy helyi híroldal szerint már több, védőfelszerelésbe öltözött egészségügyi dolgozó ájult el. A nap nagy részében tetőtől talpig beöltözve dolgoznak erejüket megfeszítve, sokszor nincs lehetőségük sem enni, sem pedig mosdóba menni.

A Sanghajban és máshol hozott drákói intézkedéseket egyesek Mao Ce-tung kulturális forradalmához hasonlítják, de a fiatal sanghajiak számára, akik eddig csak a viszonylag nyitott és virágzó Kínát ismerték, ezek a korlátozások sokkolóan hatottak. Úgy érzik magukat, mint az állatok, vagy ahogy több kínai is fogalmazott: COVID-bűnözők.

„A mindennapi életben a legtöbb kínai nem igazán érintkezik közvetlenül az állammal. Most sokan kénytelenek ráébredni arra, hogy az [állam] minden, csak nem jóindulatú, különösen az, amelyik Pekingben ráerőlteti akaratát Sanghajra” – magyarázta blogjában egy politikai szakértő.

„Sok intézkedésük és döntésük kegyetlen, érzéketlen, értelmetlen és önkényesnek tűnik. A 40 év alattiak még soha életükben nem tapasztaltak ilyen környezetet” – írta.

A központban való tartózkodása után Wei most azt tervezi, hogy a tengerentúlra költözik, és arra számít, hogy mások is így tesznek majd.

„Nem érezzük magukat biztonságban egy ilyen környezetben, ahol a kormány diktál minden lépést” – állította. „Semmilyen jogod nincs, és bármikor elveszítheted a szabadságodat… egy rendszer csapdájába estél, és engedelmeskedned kell. Ez nem egy biztonságos hely, amit otthonodnak nevezhetsz.”

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél