A mesterséges intelligencia 300 millió ember munkáját veheti el

2023.03.30.
Olvasási idő: 2 perc

MinA mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) 300 millió, teljes munkaidős állás helyettesítésére is képes lehet majd a jövőben. Mindez a Goldman Sachs befektetési bank legfrissebb jelentéséből derült ki. 

Az AI könnyűszerrel kiválthatja a munkafeladatok körülbelül negyedét Európa- és Amerikaszerte. Ez ugyanakkor új álláslehetőségek létrejöttét is jelentheti, illetve robbanásszerűen megnövelheti a lakosság produktivitását.

Emellett a globális GDP emelkedését is eredményezheti ez az átállás, az előzetes becslések szerint nagyjából 7%-kal.

Az alkotómunkára képes mesterséges intelligencia, amely az emberi kreációktól szinte megkülönbözhetetlen produktumokat tud létrehozni, egy meglehetősen „nagy előrelépés” a beszámoló szerint.

Foglalkoztatási kilátások

Az Egyesült Királyságban példának okáért a kormány támogatja az AI technológiára vonatkozó befektetéseket, amelyek szerintük „a gazdaság fellendülését serkenti majd a gazdaságban”.

„Biztosra szeretnénk menni azt illetőleg, hogy a mesterséges intelligencia hozzájárul majd a fennálló munkakörülmények javításához. Ezáltal jobbá teszi a munkánkat, nem pedig elveszi azt”, nyilatkozta Michelle Donelan, az Egyesült Királyság innovációs és technológiai titkára.

A tanulmányban meghatározott adatokból kiindulva az AI hatása szektoronként eltér majd egymástól – az adminisztratív feladatok 46%-a, míg a jogi szakmák 44%-a automatizálható. Ezzel szemben ez az érték az építőiparban mindössze 6%, a karbantartási folyamatok esetében pedig 4%.

Mindemellett, a BBC News brit műsorszolgáltató korábban számos művész véleményét kikérte a téma vonatkozásában s meglátásaik nem voltak túl biztatóak. A megkérdezettek úgy vélték, hogy a mesterséges intelligencia elterjedése okán akár munkájukat is elveszthetik.

Továbbá, 2022 októberében attól volt hangos a világsajtó, hogy az AI még a filmrendezőket is képes pótolni, hisz egész estés film készítésén szorgoskodik.

Egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogy az egyes hivatásokra milyen ráhatással lesz a mesterséges intelligencia meghonosodása. Mindazonáltal, a ChatGPT tulajdonságait alapul véve, az újságírók kerülnek majd nehezebb helyzetbe és valószínűleg alacsonyabb bérezésre kell majd számítaniuk.

Mindent egybevetve, az AI hosszú távú befolyását a munkaerőpiacra csupán saccolni lehet, de idővel fény derül arra, hogy pozitív vagy negatív irányba mozdítja majd el a társadalmat.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél