Régi pénz, új milliárdok – honnan származik a gazdagok vagyona?

2025.10.10.
Olvasási idő: 3 perc
gazdagok

A világ leggazdagabb embereinél egyre élesebb a határvonal az „old money” – az örökölt vagyonból élők – és a „new money” – saját erőből felemelkedett vállalkozók – között. Bár sokan úgy gondolják, a mai milliárdosok többsége önerejéből jutott a csúcsra, a valóság ennél jóval árnyaltabb.

A legfrissebb nemzetközi adatok szerint a világ milliárdosainak mintegy kétharmada (67%) saját vállalkozással, befektetésekkel vagy innovációval építette fel vagyonát. A fennmaradó 33% viszont öröklés révén, vagy részben örökölt vagyonból lett milliárdos.

Az Egyesült Államokban a vállalkozói szellem erősebb: a milliárdosok 70–75%-a saját erőből gazdagodott meg. Ezzel szemben Európában sokkal nagyobb szerepe van az örökölt vagyonoknak – például Németországban a milliárdosoknak csak 25–30%-a ún. self-made, azaz saját tehetségéből vagy szerencséjéből tett szert vagyonra. A kontrasztot Kína mutatja a legjobban, ahol a milliárdosok közel 97%-a újgazdag. Ők az elmúlt két évtizedben, jellemzően technológiai, ingatlanpiaci vagy gyártóipari vállalkozások révén építették fel tetemes vagyonukat.

A kontinensek közötti eltérést több tényező is magyarázza. Európában sok nagyvállalat generációról generációra öröklődik. Bankok, ipari vállalatok, illetve családok márkák is vannak, melyek ükapáról, dédapára, apára és fiúra szálltak. A vagyon és a befolyás így egy zárt körben maradt, ami ma is meghatározza a gazdasági elit szerkezetét. Nem véletlenül mondják, hogy Európa „bűzlik az old money-tól”. Németországban a milliárdosok jelentős része generációs családi vállalkozásokból származik – gondoljunk csak a BMW, az Aldi vagy a Henkel örököseire. Olaszországban a Ferrero, az Agnelli vagy a Benetton családok uralják a leggazdagabbak listáját. Franciaországban pedig a luxusipar (LVMH, Chanel, Hermès) köré szerveződött a vagyonos elit.

Emellett minden kontinensen más a vállalkozói környezet, valamint a gazdaságpolitika. A szigorúbb szabályozások és magasabb adóterhek miatt Európában nehezebb a semmiből milliárdossá válni. Az USA ezzel szemben kockázatvállalóbb kultúrát ápol, ahol a befektetők és startupok ökoszisztémája sokkal élénkebb. Nem véletlenül nevezik Amerikát az álmok földjének. Sok tehetséges ember tudott a semmiből óriási vagyonra szert tenni az elmúlt évtizedekben, csakúgy mint például Jeff Bezos, az Amazon alapítója.

Kína az újgazdagok fellegvára

Kínában a vagyonosodás viszonylag új jelenség: a 90-es évek végétől kezdődően a gyors gazdasági növekedés, az exportpiac és a lazuló állami kontroll lehetővé tette, hogy néhány évtized alatt dollármilliárdosok tucatjai emelkedjenek ki a semmiből. Itt tehát szó szerint „new money”-ról, azaz új pénzről beszélünk – elég csak Jack Ma-ra, az angoltanárból lett AliBaba atyjára gondolni.

Az UBS adatai szerint a következő években világszerte több mint 80 ezermilliárd dollár értékű vagyon cserélhet gazdát öröklés útján, ami azt jelenti, hogy a „régi pénzek” befolyása újra nőhet, különösen Európában és Észak-Amerikában. Ezzel szemben Kínában és Indiában aktívan dolgoznak azon, hogy saját birodalmat építsenek ki a fiatalok, ne pedig az örökölt vagyon szálljon egyik generációról a másikra.

Magyarországon rejtély, mennyien örökölhettek

Magyarországon nincs nyilvánosan elérhető adat arról, hogy a legnagyobb milliárdosok közül hányan örököltek és hányan építették fel saját vállalkozással a vagyonukat.

A Forbes legfrissebb listája szerint a top 10-ben szereplők közül Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor, Gattyán György ún. „self-made” státuszban vannak – vagyis saját vállalkozásuk, befektetéseik révén építették fel a vagyonukat, de pontos statisztika nem áll rendelkezésre.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc

Mielőtt továbblépnél