A dohányzás ártalmairól már mindent tudunk – gondolhatnánk. Egy friss kutatás azonban felborítja a megszokott narratívát: a dohányhasználat kémiai „ujjlenyomata” évszázadokkal a halál után is kimutatható az emberi csontokból. A Leicesteri Egyetem kutatói a Science Advancesben megjelent tanulmányukban olyan módszert mutatnak be, amellyel a csontok molekuláris összetételéből ismerhető fel, hogy az illető valaha dohányzott-e.
Mit találtak a kutatók?
A csapat 323 elhunyt maradványait vizsgálta két korszakból: egy dohányzás előtti időszakból (1150–1500), illetve a 16–19. századból, amikor a dohány már elterjedt Európában. A fókusz a kortikális csonton, vagyis a csontszövet sűrű külső rétegén volt. A mérések egyértelmű kémiai eltéréseket mutattak a dohánymentes korszakban élt emberek csontjai és a későbbi, dohányzással érintett populációk maradványai között. Vagyis a dohányzás hatása nemcsak a tüdőben, fogakban vagy lágyrészekben hagy nyomot, hanem mélyen a csontstruktúrában is.
Régészeti áttörés
Eddig a kutatók többnyire fogakon keresték a dohányzás nyomait: agyagpipák vájta barázdákat, barna-fekete elszíneződést. Ez azonban csak akkor működött, ha a fogazat épen megmaradt, és a jelek láthatók voltak. A mostani eljárás viszont fogak nélkül is ad választ. A csontok molekuláris mintázatából látható jelek hiányában is következtetni lehet a dohányhasználatra, ami új lehetőségeket nyit a múlt társadalmi és egészségügyi szokásainak feltérképezésében.
Ez is érdekelhet: Háborút indít a brit kormány a dohányzás ellen
Ki dohányzott valójában? A nők és a tinédzserek szerepe
A vizsgálat meglepetést is tartogatott: a dohányhasználók között sok nő és tinédzser volt. Ez ellentmond annak a makacs képnek, miszerint a dohányzás főként „férfiszokás” vagy rituális, státuszhoz kötődő tevékenység lett volna. A csontalapú bizonyítékok sokkal sokszínűbb használói bázist rajzolnak ki, és árnyalják a társadalmi szerepekről alkotott képünket.
Hogyan működik a kémiai „ujjlenyomat”?
A módszer lényege, hogy a csont molekuláris és kémiai jellemzői (például bizonyos szerves maradványokat és ásványi arányokat) elemzik, majd ezeket összevetik különböző korszakok kontrollmintáival. A dohányzás hosszú távú expozíciója tartós átrendeződéseket okozhat a csont anyagában, amelyek idővel konzerválódnak. Így évszázadok múltán is rekonstruálható az egykori életmód egy darabja – látható nyomok nélkül is.
