Kevés modern európai diktátor hagyott akkora és ilyen ellentmondásos nyomot a saját országán, mint Francisco Franco. A tábornok 1939-ben, a véres spanyol polgárháború után emelkedett hatalomra, és közel négy évtizeden át tartotta vasmarokkal irányítása alatt Spanyolországot. Rendszerét cenzúra, politikai elnyomás, megtorlások és ideológiai merevség jellemezte: tízezrek kerültek börtönbe, több ezren tűntek el, százezrek menekültek külföldre. Franco halála 1975-ben a diktatúra végét és a demokráciába való átmenet kezdetét jelentette, amelyet ma Spanyolország egyik legsikeresebb történelmi korszakának tartanak.
És mégis: ötven évvel Franco halála után a spanyolok egy része ma is kedvezően ítéli meg a diktatúrát. Sőt, nem is feltétlenül azok, akik megélték — hanem éppen azok, akik már jóval utána születtek.
A CIS friss felmérése szerint a lakosság több mint egyötöde úgy véli, a Franco-rendszer „jó” vagy „nagyon jó” volt az országnak. A meglepetést azonban nem maga az arány hozza, hanem az, hogy a fiatalabb korosztályokban is feltűnően magas a pozitív vélemények száma. Olyanok mondanak kedvező ítéletet a diktatúráról, akik semmit nem éltek át belőle, akik számára Franco már nem több történelemórák elmosódó emlékénél.
Hogyan olvasható félre egy diktatúra a 21. században?
Ötven év telt el Franco halála óta. Fél évszázad, amely Spanyolországot a diktatúra rideg világából Európa egyik legszabadabb, legszínesebb demokráciájává alakította. A mai spanyol élet sok tekintetben össze sem hasonlítható a 20. század közepének Spanyolországával: magasabb életszínvonal, hosszabb élettartam, szélesebb jogok, nagyobb kulturális mozgástér.
A friss adatok azonban azt mutatják, hogy a fiatalok között különösen magas azok aránya, akik kedvezően tekintenek vissza a múltra. A jelenség összetett és mélyen emberi: a CIS közvélemény-kutatása világosan feltárja ezt a generációs törést.
Franco megítélése korcsoportonként (%)
| Korcsoport | Pozitív vélemény (%) |
| Összesen | 21.3 |
| 18–24 | 19.6 |
| 25–34 | 15.9 |
| 35–44 | 18.5 |
| 45–54 | 20.6 |
| 55–64 | 24.5 |
| 65–74 | 22.6 |
| 75 felett | 25.8 |
Forrás: CIS
A számok szerint a 18–24 évesek majdnem ötöde kedvezően ítéli meg Francót. A 25–34 éveseknél ez 15,9 százalék, a legidősebb korcsoportoknál pedig még magasabb is. Az 55 év felettiek, akik felnőttként még megtapasztalták a rendszer végét, nagyobb arányban emlékeznek vissza „jóként” a diktatúrára, mint a középkorúak. A kollektív memória tehát nem egyenes vonalban kopik, hanem cikcakkban ível.
A kérdés azonban nem az, hogy az idősek miért nosztalgiáznak, hanem az, hogy a fiatalok miért teszik ugyanezt.
Miért lesz a történelemből menedék?
A válaszhoz vissza kell menni a jelen társadalmi valóságához. A mai 18–29 éves generáció történelmi értelemben szerencsés: demokráciában nőttek fel, szabad választások között, európai integráció részeként. Mégis: mindennapi életük sok tekintetben nehéz. A lakhatás drága, a fizetések lassabban nőnek, mint az árak, a bizonytalanság állandó. A spanyol fiatalok több mint fele nem tud önálló lakást bérelni vagy vásárolni. Emiatt sokan hosszú ideig a szüleikkel élnek, és nem tudják megteremteni a saját felnőtt életük alapjait.
Ez a frusztráció mindent átszínez. Aki nem lát biztos jövőt maga előtt, könnyebben válik fogékonnyá azokra a hangokra, amelyek szerint „régen jobb volt”. Ezek a hangok pedig nagyon erősen jelen vannak a közösségi médiában: rövid videók, nosztalgikus összehasonlítások, manipulált grafikonok mind azt sugallják, hogy a diktatúra évei valójában stabilabbak és gondtalanabbak voltak.
Ehhez a történethez azonban hozzátartozik a politikai törésvonal is. A CIS adatai szerint a politikai hovatartozás ma legalább annyira meghatározza a Franco-rendszer megítélését, mint maga a történelem.
Franco megítélése politikai hovatartozás szerint (%)
| Pártcsoport | Pozitív vélemény (%) |
| Vox | 61.7 |
| Néppárt | 41.6 |
| Nem szavazhatott 2023-ban | 32.8 |
| Szocialisták | 7.4 |
| Sumar | 1.7 |
Forrás: CIS
A Vox szavazóinak több mint fele úgy gondolja, hogy Franco rendszere jó volt Spanyolországnak. A Néppárt támogatóinak több mint 40 százaléka szintén így véli. A baloldali táborban ez az arány alacsony, néhol szinte elenyésző. A politikai álláspont tehát erősen meghatározza a történelmi ítéleteket.
A fiatalok körében azonban nemcsak a nosztalgia, hanem a mindennapi problémák is formálják a jelenhez való viszonyt. A CIS külön vizsgálta, mi foglalkoztatja leginkább a 18–29 éveseket.
A 18–29 évesek öt legfontosabb problémája (%)
| Probléma | Arány (%) |
| Lakhatás | 30 |
| Gazdaság | 26 |
| Bevándorlás | 21 |
| Foglalkoztatás | 17 |
| Politikai problémák | 16 |
Forrás: CIS, 2025. jan.–szept. barométer
A lakhatási válság, a gazdaság, a bevándorlás és a munkapiaci bizonytalanság olyan környezetet teremt, amelyben a jelen gyakran sötétebbnek tűnik, mint a múlt. Ha a jelen kilátástalan, a múlt könnyen válik szebbé — még akkor is, ha az a múlt egy autoriter rendszer volt.
Ehhez kapcsolódik egy másik fontos tényező: a társadalmi kirekesztettség érzésének erősödése. A FOESSA jelentése szerint a 18–29 évesek körében a kirekesztettség érzése az elmúlt húsz évben lassan, de tartósan nő.
A társadalmi kirekesztettség aránya (%)
| Év | 18 év alatt | 18–29 év között |
| 2007 | 7.3 | 6.4 |
| 2009 | 11.4 | 9.0 |
| 2013 | 18.2 | 14.4 |
| 2018 | 15.1 | 10.2 |
| 2021 | 22.0 | 14.1 |
| 2024 | 15.4 | 11.0 |
Forrás: EINSFOESSA
A bizonytalanság, a túlterheltség, a saját életkezdés akadályai, a hosszan tartó családi függés mind olyan tényezők, amelyek érzelmileg fogékonyabbá teszik a fiatalokat az egyszerű, erős üzenetekre — legyenek azok politikaiak vagy történelmiek.
A tanulmány egy másik, talán legaggasztóbb következtetése az oktatási rendszer következetlensége. A spanyol középiskolások jelentős része alig tanul a polgárháborúról vagy a Franco-rendszerről. A tananyag régiónként változik, sok helyen politikai vita tárgya. A 2022-es törvény, amely kötelezővé tenné a diktatúra történetének tanítását, nem mindenhol valósult meg. A fiatalok történelmi tudása így sokszor esetleges, töredezett — és ezt könnyen betölti a közösségi média által kínált leegyszerűsített narratíva.
Amikor a jelen bizonytalan, a múlt megszépül
Ötven évvel Franco halála után Spanyolország egyértelműen jobb, szabadabb, gazdagabb ország. Az életszínvonal, a szabadságjogok és a társadalmi mobilitás ma összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a diktatúra idején. De ez a siker nem jelenti azt, hogy a demokrácia automatikusan magától értetődő mindenki számára.
A Franco iránti nosztalgia nem a diktatúra érdeme — hanem a jelen kihívásainak tünete. Ha egy egész generáció nem talál kapaszkodót a saját életében, könnyen keres magának egyet a múltban.
A kérdés végső soron nemcsak Spanyolországról szól. Minden társadalomban igaz, hogy ha a jelen kihívásai túl erősek, a múlt könnyen válik romantizált kapaszkodóvá. A történelem idealizálása sosem a múltról szól igazán, hanem arról, hogy az emberek mennyire érzik biztonságban a jövőjüket. És ha a jövő bizonytalanná válik, akkor még a legkeményebb korszakokról is kialakulhat egy olyan mitikus kép, amelynek kevés köze van a valósághoz — és annál több ahhoz, hogy mit remélnek vagy mit hiányolnak ma.