A világ társadalmai egészen eltérő módon ítélik meg saját országuk haladási irányát, amint azt a legfrissebb nemzetközi hangulatfelmérések is jól mutatják. A megkérdezettek alig több mint négy tizede véli úgy globálisan, hogy hazája jó úton halad, ám a felszín alatt mély szakadék húzódik a világ egyes régiói között. Míg Ázsia feltörekvő gazdaságaiban és technológiai központjaiban kirobbanó optimizmus tapasztalható, addig Európa és az amerikai kontinens érett demokráciáiban a borúlátás és a strukturális változások iránti vágy vált uralkodóvá.
A globális lista élén egyértelműen az ázsiai nemzetek állnak. Szingapúrban a lakosság túlnyomó többsége, több mint nyolcvan százaléka határozottan elégedett az ország haladási irányával, de Malajziában, Indiában, Thaiföldön és Indonéziában is messze az átlag feletti a bizakodó válaszadók aránya. Ennek a töretlen lendületnek a hátterében jórészt az erőteljes gazdasági növekedés, a technológiai boom és a feltörekvő piaci pozíciók erősödése áll. A fejlődés kézzelfogható tapasztalata és a jövőbeli lehetőségekbe vetett hit ezekben a társadalmakban erős stabilitásérzetet és bizalmat teremt.
Ezzel szemben Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egészen más kép rajzolódik ki, a felmérések rekordalacsony bizalmi mutatókat jeleznek. Franciaországban tízből mindössze egy ember gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok, de Nagy-Britanniában, Kanadában és az Egyesült Államokban is a többség hibásnak tartja a nemzeti pályát. Az életszínvonal stagnálása, a tartós inflációs nyomás, valamint a korábbi politikai berendezkedésekbe vetett hit megingása mind abba az irányba mutatnak, hogy a nyugati társadalmakban felhalmozódott a szkepticizmus és a megújulás iránti sürgető igény.
A globális felmérés idén februárban készült, akkor Magyarország is a burólátók közé tartozott. Akkor a lakosság mindössze 23%-a gondolta úgy, hogy az ország jó irányba halad. A helyzet azonban az április közepén megtartott országgyűlési választások óta megváltozott.
A júniusi mézeshetektől a júliusi korrekcióig
Tavasszal a Tisza-kormány megalakulását követően a hazai közhangulatban a korábbi borúlátást egy erőteljes, átrendeződést kísérő bizalmi hullám váltotta fel. A tavaszi és kora nyári felmérések a választói elégedettség növekedését mutatták: a lakosság jelentős része érezte úgy, hogy az ország végre új és pozitív irányba fordult, a kormánypárt támogatottsága pedig az eufórikus mézeshetek alatt kiugró szintet ért el.
A nyár folyamán ugyanakkor a kezdeti lendületet fokozatosan felváltotta a kormányzati gyakorlat józanabb értékelése. Ahogy a politikai átmenetet felváltotta a napi döntéshozatal, a költségvetési realitásokkal való szembenézés és az egyes intézményi reformok körüli társadalmi vita, a közvélemény-kutatások adatai is megszelídültek. A legfrissebb mérések szerint a választók köre az első átfogó intézkedések nyomán elmozdult a feltétel nélküli optimizmustól a megfontoltabb, elvárásokra épülő támogatás irányába.
A magyar közhangulatot több tényező is erősen befolyásolta
A július végi enyhe korrekcióban szerepet játszott az államfőválasztás körüli kommunikáció. Sulyok Tamás elnöki mandátumának lezárását követően a Polgár Judit felkéréséről szóló kezdeményezés és annak elutasítása vitát váltott ki. A lakosság jelentős része – köztük a Tisza-szavazók is – azt kifogásolta, hogy az új kormány előzetes társadalmi egyeztetés nélkül akart volna valakit a köztársasági elnök székébe ültetni.
A kormányra kerülés után nyilvánosságra hozott 6,8 százalékos költségvetési hiány és az uniós források megszerzéséért folytatott tárgyalások a választási ígéretek gyakorlati megvalósítására terelték viszont az emberek figyelmét.
Eközben Magyar Péter miniszterelnöki alkalmassági mutatója a májusi 72 százalékról júliusra 62 százalékra módosult a Publicus mérései szerint. Ez tükrözi a kampányüzemmódból a kormányzati felelősségvállalásra való áttérés természetes folyamatát.
A magyar társadalom reakciói tehát pontosan leképezik a nemzetközi tapasztalatokat: az érdemi változás iránti vágy elengedhetetlen a bizalom megszerzéséhez, de annak tartós megőrzése már a meghozott szakpolitikai döntések kézzelfogható eredményein múlik.
