Kétszáz éve az olvasáshoz szükséges fény igazi kiváltság volt: órákig kellett érte dolgozni, és még úgy is drága, gyenge, korommal és szaggal járó megoldásokat kaptunk. Ma egyetlen kattintással, fillérekért kapunk stabil, tiszta, erős fényt. A fény története ezért nemcsak technikatörténet, hanem annak bizonyítéka, hogy szabad ötletekkel és kereskedelemmel a hiányból bőséget teremtünk.
A fény „időára”: mennyi munkába kerül 1000 lumen?
A Nobel-díjas közgazdász, William Nordhaus a fényt időárban mérte: nem pénzben, hanem abban, hány másodpercet vagy órát kell dolgoznunk egy adott mennyiségű fényért. 1830 körül 1000 lumen (kényelmes olvasófény) megszerzéséhez nagyjából három óra munkára volt szükség. Egy gyertya körülbelül 12 lument ad, azaz 1000 lumenhez 83 gyertya kellett egy órára.
Ma egy olcsó, tömeggyártott LED 228 lumen teljesítményt ad wattként. Ebből 4,4 watt elég 1000 lumenhez, ami óránként 0,0745 cent áramköltség körül mozog az amerikai átlagárakkal számolva. Egy 36,53 dolláros átlagos órabér mellett ez körülbelül 0,0735 másodpercnyi munka. A 10 800 másodpercből 0,0735 lett: az időár 99,99932 százalékkal esett.
Mit jelent ez bőségben kifejezve?
Ha 1830-ban 1000 lumen órájáért végzett munkaidőt viszonyítjuk a maihoz, akkor ugyanannyi munkával ma 146 980 óra fényt vásárolhatunk. Ez a személyes fénybőség 146 980-szoros növekedése. A lakosság közben 1,2 milliárdról 8,2 milliárdra nőtt (6,83-szoros emelkedés). Ha feltételezzük, hogy a világ minden pontján hasonló a LED és az áram ára, a globális „fénypite” 1 004 360-szorosára hízott 1830 óta. Ez 100 435 912 százalékos bővülés közel két évszázad alatt, nagyjából évi 7,3 százalékos összetett ütemmel, ami körülbelül 9,8 évente duplázódást jelent.
Mi hajtotta ezt az ugrást?
A gyertyát felváltotta a petróleum, majd a gáz, az izzólámpa, végül a LED, miközben az áramtermelés és -elosztás is olcsóbbá és hatékonyabbá vált. A korszakokon átívelő közös elem az ösztönzők és az együttműködés világa: amikor több elme verseng és cserél információt, az ötletek gyorsabban rakódnak egymásra. A technológiai lépcsők nem elszigetelten születtek; minden újítás tovább csökkentette a fény időárát, és új iparágakat, használati módokat nyitott meg.
Az „erőforrás-rugalmasság” meglepő tanulsága
Ha az erőforrás-bőséget (fény) a népesség növekedéséhez viszonyítjuk, döbbenetes arányt kapunk: miközben a népesség 583 százalékkal nőtt, a globális fénybőség 100 435 912 százalékkal. Ez azt sugallja, hogy minden egyes százaléknyi népességnövekedés együtt járt a bőség óriási, aránytalan emelkedésével. Több ember nemcsak több fogyasztót jelent, hanem több feltalálót, mérnököt, vállalkozót is, akik új megoldásokkal tágítják a lehetőségek határait.
Kapcsolódó tartalom: A népességrobbanás nem éhínséget, hanem bőséget hozott
A fény mint minta: a hiánytól a bőségig
A fény története jó lencse a szélesebb gazdasági valósághoz. Amit egykor szűk keresztmetszetnek hittünk (nyersanyag, energia, technológia), azt az innováció újra és újra megkerülte. A gyertyáról a LED-re nemcsak energiában és költségben léptünk előre, hanem megbízhatóságban, tisztaságban és hozzáférhetőségben is. A „sötét kor” ma már inkább azt jelenti, hogy mennyire kevés eszköz állt őseink rendelkezésére – nem pedig azt, hogy ne lett volna bennük képesség a fejlődésre. A különbséget az intézmények, az ösztönzők és a tudás terjedése adja.
Miért számít ez ma is?
Az időár szemlélete segít józanul értékelni a jólétünket. Nem elég azt nézni, mennyi a címkeár; azt is látnunk kell, mennyi munkába kerül valójában egy szolgáltatás vagy termék. A fény esetében ez az ár gyakorlatilag összeroskadt. És ahol az időár tartósan esik, ott az életszínvonal is tartósan emelkedik. Ez a logika vonatkozik számos más területre is – kommunikációra, számítási kapacitásra, adattárolásra –, ahol a bőség a mérhető hiány helyére lépett.
