Az egyiptomi Szfinx nem is csak emberi alkotás?

Egyiptomban áll egy olyan csoda, amely évszázadok óta dacol az idő vasfogával. Számtalan mende-monda kering róla. Ez nem más, mint a gízai Nagy Szfinx. A Nagy Piramis mellett csendben virrasztó mészkő kolosszus mindig is kérdéseket vetett fel eredetével és szimbolikájával kapcsolatban. Nos, egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány azt állítja, hogy talán nem is kizárólag emberi alkotás.

A New York-i Egyetem tudóscsoportja lemásolta a Nagy Szfinx építésének idején uralkodó körülményeket, hogy megmutassa, hogyan formálhatta a sziklaalakzatokkal szemben mozgó szél a világ egyik legfelismerhetőbb szobrát, habár azt nem tudni, hogy ki vagy mi távolíthatta el a szobor orrát. Ezt a korábban más geológusok által felvetett hipotézist konkrét tanulmányban eddig még nem tesztelték le.

A tudósok a sivatagokban található szokatlan sziklaalakzatokra összpontosítottak, amelyeket a szél által elfújt homok és por hoz létre. Úgy vélik, hogy a Nagy Szfinx jardangént keletkezhetett, amelyet később az emberek szobor formájában finomítottak. A jardang olyan földfelszíni képződmény, amit erózió alakított ki laza vagy szilárd üledékes kőzetekből (mészkő, homokkő, iszapkő, esetleg kristályos pala és gneisz). Hogy teszteljék ezt az elméletet, keményebb, kevésbé erodálható anyagokat vontak be puha agyaghalmokkal, hogy utánozzák az északkelet-egyiptomi terepet, ahol a szobor található.

Ezután gyors vízáramlással (hogy a szelet utánozzák) „lekoptatták” ezeket a képződményeket, amelyeket formáztak, míg végül egy szfinxszerű alakzatot nem kaptak. Ahogy az anyag egyre erősebbé vált, létrejött az oroszlán „feje”, és számos más vonás is, mint például a süllyesztett „nyak”, a kinyújtott mellső végtagok és az elegánsan ívelt „hát”.

A Physical Review Fluids című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint ez egy lehetséges eredettörténetet sejtet arra vonatkozóan, hogy a szfinxszerű képződmények hogyan jöhetnek létre a táj eróziója által. „Ma is vannak olyan jardangok, amelyek ülve vagy fekve hasonlítanak az állatokra, ami alátámasztja a következtetéseinket” – magyarázta a kutató egy friss sajtóközleményben. „A munka a geológusok számára is hasznos lehet, mivel rávilágít a kőzetalakzatokat befolyásoló tényezőkre, vagyis arra, hogy azok nem homogének és nem egységes összetételűek”.