Kezd elegük lenni az európaiaknak a korlátozásokból

2020.08.04.
Olvasási idő: 1 perc

Több tízezer berlini vonult az utcára múlt hét szombaton a „Szabadság Napján” a maszkviselés és a közösségi távolságtartás lassan intézményesülő jelenségének eltörlését követelve. Az Egyesült Királyságban és Hollandiában hasonló megmozdulásoknak lehettünk tanúi.

A demonstrációk nyilvánvaló jelei annak, hogy Nyugat-Európában az állampolgárok kezdik elveszteni a türelmüket a kormányok drákói ‘élet-korlátozó’ intézkedéseivel szemben.

A médiahírek szerint a többségében békés berlini tüntetők olyan feliratokkal tüntettek, mint

“Kénytelenek vagyunk szájkosarat viselni”

“Természetes védelem az oltás helyett,”

“Hangosak vagyunk, mert ellopják a szabadságunkat!”

És itt jön a képbe a drágalátos, mindenki bizalmát vakon élvező nyugati és magyar mainstream média.

A legtöbb német sajtóoldal mintegy 20.000 főre becsülte a hétvégi tüntetők számát hivatalos adatokra hivatkozva, ami a képekre pillantva nehezen hihető és többre saccolnánk.

Az amerikai The New York Times például úgy tweetelt a berlini demonstrációkról, hogy a tüntetők többségét náciknak és összeesküvés-elmélet hívőknek nevezte, ami az interjúkat hallgatva, inkább csak hétköznapi emberek, akiknek elege van a rájuk kényszerített korlátozásokból.

Svédország nyithatta meg a gátat, ami szembe menve a WHO és a többi egészségügyi világszervezet utasításaival csak annyit tett, hogy ajánlásokat tett közzé az állampolgárai számára, de nem kényszerített rájuk maszkviselést, üzletbezárásokat, iskolabezárásokat, ahogy a legtöbb kormány Európában tette. Ehhez képest semmivel sincs több COVID-halott az országban, mint más nyugati országban, sőt, a tudósítások szerint a Svédországban koronavírus miatt elhunytak többsége öregotthonban élő alapból akut betegségekkel rendelkező 80 év fölötti személy volt.

Statistic: Number of coronavirus (COVID-19) deaths in Sweden in 2020, by age groups (as of July 31, 2020) | Statista

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

robotok

A robotoknak hála lesz ismét baby boom?

Amikor a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapi életünk szerves részévé válik, gyakran a gazdasági vagy technológiai hatásokról beszélünk: hatékonyabb munkavégzés, kevesebb fizikai igénybevétel, automatizált szolgáltatások. Ugyanakkor kevesen gondolják végig, hogyan
vörös haj

A vörös haj nem csak ritka, hanem védelmet is jelenthet

A vörös hajhoz évtizedek óta elsősorban kockázatok társulnak: világos bőr, gyengébb UV-védelem, magasabb bőrrák-kockázat. Egy friss spanyol kutatás azonban most váratlan oldalról világítja meg ezt a genetikai sajátosságot. A kutatók szerint a
Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge

Mielőtt továbblépnél