Atombunker Svájc mind a 9 millió lakosa számára? Akár még ez is bekövetkezhet egy olyan országban, amely már évtizedek óta készül egy nukleáris háborúra.
Az ukrajnai Zaporizzsja erőművet ért orosz támadás után a svájci kormány azzal nyugtatta meg a lakosokat, hogy az ország felkészült mindenféle támadásra – még egy nukleárisra is, minden svájci lakos számára kialakított speciális óvóhelyekkel.
„A semlegesség nem garancia a radioaktivitás ellen” – ez volt az a kormányzati szlogen, amely a hidegháború kezdetén a radioaktív sugárvédelmi óvóhelyek építése közepette hangzott el számtalan alkalommal. Hamarosan törvényt is hoztak arról, hogy minden „lakosnak rendelkeznie kell egy védett, a lakóhelyéről gyorsan megközelíthető hellyel”, és „a lakóházak tulajdonosai kötelesek minden új lakásban óvóhelyeket építeni és felszerelni”. Ezt a bunkert vagy a lakóház alatt kell létesíteni, vagy a helyieknek különadót kell fizethetni, ha helyet szeretnének egy közösségi óvóhelyen.
Ezek az óvóhelyek azonban nem tipikus pincék, vagy olyan menedékhelyek, amelyeket például az amerikaiak a tornádó idején használnak. A svájci bunkereknek legalább 3 méterrel a föld alá kell épülniük, és a falak több centiméter vastag betonból készülnek. Az ajtók légmentesen záródnak, a szellőzés pedig nem engedi be a halálos mérgeket, de a szén-monoxid-mérgezést is megakadályozza. Az óvóhelyeket az országban úgy építették meg, hogy 700 méteren belül ellenálljanak egy 12 megatonnás robbanásnak.
A legnagyobb svájci óvóhelyet az 1970-es években építették. A luzerni Sonnenberg alagútban akár 20 000 ember is menedéket találhat. Az alagút feletti emeleteken egy kis kórházat (műtővel), egy rádióadó állomást és egy irányítóközpontot építettek, hogy segítsenek a túlélőknek talpra állni. 2006-ban azonban az infrastruktúra nagy részét lebontották, mivel az atomháború egyre kevésbé vált valósággá.
A svájciak nincsenek egyedül
Svájc nem az egyetlen ország, amely felkészült mindenre. Svédországban a lakosság mintegy 80%-a, Finnországban pedig 70%-a számára van menedékhely. Ausztriában körülbelül 30%-nak van sugárvédelmi óvóhelye, Németországban viszont mindössze 3% tudna megmenekülni. Európán kívül Indiában, Kínában, Szingapúrban és Dél-Koreában az új építkezések során gyakoriak a sugárvédelmi óvóhelyek – de egyik országban sem haladja meg a lakosság 50%-át.
Mivel Svájc a szövetségi költségvetésének több mint 20%-át költi polgárai védelmére mindenféle katasztrófától vagy betolakodótól, az új építési projektek részeként továbbra is óvóhelyeket építenek.
2005-ben egy parlamenti képviselő kezdeményezte, hogy ne költsenek többet óvóhelyekre, és azokat „a múlt relikviáinak” nevezte. A kormány a kellő körültekintés során utánajárt az ilyen óvóhelyek hasznosságának, és hónapokkal később arra a következtetésre jutott, hogy nemcsak háború esetén hasznosak még mindig, hanem vegyi balesetek, természeti katasztrófák és esetleges terrortámadások esetén is megmenthetik az embereket.
Svájc és az állandó félelem
A svájciak tehát a legfelkészültebb embereknek tűnnek a földön, már ami a nukleáris bunkerek illeti. Ennél jobban már csak a bunker készletezéséhez értenek a jobban, amihez a kormánynak külön javaslata van. A Szövetségi Gazdasági Ellátási Hivatal szerint a lakosoknak nukleáris háború esetén legfeljebb öt napig kell a bunkerükben maradniuk. Minden bunkernek tartalmaznia kell:
- Kilenc liter víz személyenként;
- Egy hétre elegendő élelem minden lent tartózkodó személynek;
- Mindenféle gyógyszer;
- Kálium-jodid tabletta;
- Egy zseblámpa és extra elemek;
- Egy rádió;
- Takarók vagy hálózsákok.
Míg a menedékhelyeken kívül a svájci kormány szerint minden otthonban legalább kéthavi élelmiszerkészletet kell beraktározni.
Az első világháború kitörése után egy héttel a svájci boltok polcai kiürültek rizsből, kávéból és konzervekből, ezért a svájci kormánynak be kellett vezetnie a fejadagot. A második világháború alatt a tiltakozók „A gyűjtögetés hazánk elárulása” feliratú transzparenseket vittek, de a polgárok továbbra is túl sokat vásároltak, és ezzel pánikot keltettek. A háború végén a kormány előírta, hogy minden háztartásnak két kilogramm cukrot, egy liter olajat, 2 kilogramm rizst és 1 kilogramm tésztát, lisztet és/vagy konzervet kell felhalmoznia. Az 1945-öt követő években a svájciak látszólag megnyugodtak, de a készletezés ismét népszerűvé vált, amikor a Szovjetunió 1956-ban megszállta Magyarországot.
Sibylle Marti történész szerint a kormány készletezési kampányai azt célozták, hogy „a hidegháborús fenyegetést beágyazzák a svájciak mindennapi életébe. Ez része volt a nemzet szellemi védelmének, amelynek célja a nemzeti identitás, valamint a svájcinak vélt normák és értékek megerősítése volt”.
A kampány működött, mivel a felkészültség beépült a svájci identitásba. A kormány minden egyes globális konfliktus, köztük a szeptember 11-ei terrortámadás, a Covid-19 világjárvány és most Oroszország ukrajnai inváziója kapcsán médiakampányok segítségével újra megerősítette a bunkerek fontosságát és az élelmiszerkészletek feltöltését.
