Az 1960-as években az Egyesült Államok egy olyan űrállomást épített, amelynek valódi célja annyira titkos volt, hogy a kiválasztott űrhajósok még a saját családjuknak sem beszélhettek róla. A hivatalos történet szerint azt vizsgálták, milyen hasznos lehet az ember katonai célú űrrepülések során, a valóságban azonban kémkedésről volt szó.
A Manned Orbiting Laboratory, vagyis a MOL egy emberek által működtetett kéműrállomásnak készült, ahonnan egy hatalmas távcsővel figyelték volna a Szovjetunió területét. Az állomás végül egyetlen embert sem vitt az űrbe. A programot 1969-ben törölték, létezését pedig csak 2015-ben hozták nyilvánosságra.
Története mégis közvetlenül kapcsolódik az űrrepülőgép-programhoz, hiszen a titkos programban részt vevő űrhajósok közül többen később az űrrepülőgépekkel is repültek.
A kéműrállomás története
A Manned Orbiting Laboratory az amerikai légierő és a National Reconnaissance Office (Nemzeti Felderítő Hivatal) közös programja volt. Nyilvánosan 1963 decemberében jelentették be, majd 1965 augusztusában Lyndon B. Johnson elnök hivatalosan is jóváhagyta. A hivatalos cél az ember katonai célú űrbeli alkalmazhatóságának bizonyítása volt, ez azonban csak a fedősztori szerepét töltötte be. Az állomás valódi rakománya a Dorian kódnevű felderítő távcső volt, amely a KH-10 jelölést kapta.
A rendszer egy nagyjából 183 centiméteres főtükör köré épült, amellyel katonai szempontból fontos földi célpontokat figyelhettek volna meg nagy magasságból. A körülbelül 18 méter hosszú állomáson kétfős legénység dolgozott volna, alkalmanként nagyjából 30 napig, poláris pályán, a kaliforniai Vandenberg légibázisról indítva. A National Reconnaissance Office történetét csak 2015-ben, a program titkosításának feloldása után ismerhette meg teljes egészében a nyilvánosság.
A légierő 1965 és 1967 között három csoportban összesen 17 pilótát választott ki a MOL küldetéseire. Olyan misszióra készültek, amelynek létezéséről a világ nagy része nem is tudott. Közöttük volt Robert H. Lawrence is, akit az Egyesült Államok első afroamerikai űrhajósaként választottak ki, de mivel a program titkos volt, történelmi jelentőségét a közvélemény csak évtizedekkel később ismerhette fel. Lawrence 1967 decemberében egy F-104-es repülőgép balesetében életét vesztette.

Egy másik MOL-pilóta, Michael Adams később az X-15 programhoz került, és szintén 1967-ben hunyt el egy repülés során. Michael Yarymovych, a program műszaki igazgatója úgy emlékezett vissza, hogy valami igazán izgalmas és fontos dolgon dolgoztak: a vasfüggöny mögé akartak betekinteni, hogy megvédjék a nemzetet, miközben átélhették az emberes űrrepülés izgalmát is.

A legénység egy módosított Gemini-B kapszulával jutott volna az űrbe. A szerkezet egyik legzseniálisabb és egyben legmerészebb megoldása egy nyílás volt, amelyet közvetlenül a kapszula hőpajzsán vágtak ki. Erre azért volt szükség, hogy az űrhajósok a Gemini-kapszulából egyenesen átjuthassanak a mögötte lévő laboratóriumi modulba, anélkül hogy űrsétát kellett volna végrehajtaniuk.
A mérnököknek természetesen azt is bizonyítaniuk kellett, hogy a hőpajzs egy ekkora nyílással is képes biztonságosan átvészelni a légkörbe való visszatérést. A laboratórium belsejének elkészült makettje jól mutatta, milyen szűkös körülmények között dolgoztak volna a legénységek.
1966. november 3-án egy Titan IIIC rakéta emelkedett a magasba a Cape Canaveral-i indítóállásról. A fedélzetén a MOL egyik makettje és egy felújított Gemini-kapszula kapott helyet – ugyanaz a kapszula, amely korábban a NASA személyzet nélküli Gemini 2 küldetésén repült.
A szuborbitális teszt sikeres volt: a hőpajzsba vágott nyílással ellátott kialakítás túlélte a visszatérést. Ez volt azonban az egyetlen alkalom, amikor a MOL program bármilyen formában eljutott az űrbe.
1969-re a program éveket késett, a költségek pedig messze meghaladták az eredeti terveket. Ráadásul időközben a felderítő műholdak olyan fejletté váltak, hogy ugyanazt a feladatot már képesek voltak ellátni emberi legénység veszélyeztetése nélkül. Június 10-én a Nixon-adminisztráció törölte a Manned Orbiting Laboratory programját. Egyetlen űrhajós sem repült rajta.
Robert Crippen, aki később az első űrrepülőgép-küldetés pilótája lett, úgy emlékezett, hogy 1969. június 10-e örökre bevésődött az emlékezetébe, és élete egyik mélypontjának tartotta.
A program törlése után a NASA lehetőséget adott a fiatalabb MOL-pilótáknak, hogy csatlakozzanak az űrhajóscsapathoz. Többen közülük később az 1980-as években űrrepülőgéppel repültek, és parancsnokként is vezethettek küldetéseket. Robert Crippen volt az első Space Shuttle-küldetés, az STS-1 pilótája 1981-ben, Richard Truly pedig később a NASA vezetője, az ügynökség adminisztrátora lett.
A titokban megtervezett kéműrállomás tehát soha nem vitt embert az űrbe, mégis olyan űrhajósokat képzett ki, akik később egy egész generáció amerikai űrprogramjának meghatározó alakjai lettek. És még a programhoz készült hatalmas, 183 centiméteres tükrök sem vesztek kárba: a feleslegessé vált optikák egy részét átalakították, és később egy úttörő csillagászati távcsőben kaptak új életet egy arizonai hegytetőn.